Nagy interjút adott Botka László a 444.hu-nak, amelyben kifejtette nézeteit a világról. Ebből leginkább az érdekes, hogyan képzeli el az Orbán-rendszer megdöntését, mert a többi kérdés egyszerűen nem időszerű. Így például teljesen érdektelen az a szózuhatag is, hogy mit tenne, ha kormányozna, mert ez az ember soha életében nem fog kormányozni.

Végre hallottunk azonban valamit arról, hogy miképpen hidalnák át gondolatban azt a mély szakadékot, amely egy feltételezett kormányváltás és a rendszer eltörlése között feszül. A parlamenti választások ugyanis kizárólag kormányváltást tesznek lehetővé. Azt is csupán elméletben, ha Orbánt valaha demokratikus választások útján le lehetne váltani.

Demokratikus úton azonban Orbánt leváltani nem lehet, annál az egyszerű oknál fogva, hogy Magyarországon 2010 óta nincsenek demokratikus választások, és nem is lesznek, amíg Orbán rendszere fennáll. Ez mindjárt elvezet ahhoz a kérdéshez, hogy a rendszert kell megdönteni előbb vagy a kormányt kell leváltani.

Nyilvánvaló, ha a rendszer teszi lehetetlenné még a kormányváltást is, akkor a rendszert kell előbb megdönteni, és utána lehet demokratikus választásokat tartani. Botka nem néz szembe azzal a ténnyel, hogy a jelenlegi választási rendszerben Orbán – függetlenül attól, hogy mekkora a támogatottsága – akkora többséggel nyer, amekkorával akar. Az átrajzolt választói kerületek, a közmédia kisajátítása, a külföldi magyarok szavazatai és még sok más összetevő alapján Orbán leválthatatlan. Akkorára állítja be a győzelmét, amekkorára akarja.

Botka még azt sem fogta fel, hogy Orbán lefoglalja magának a kétharmados parlamenti többséget, és az álellenzéki pártok a maradékon osztozhatnak meg. Ha együtt indulnak a választáson, akkor fehér asztal mellett elosztják a mandátumokat, és azt a pénzt, amiért ezt a haudozást folytatják és amiért a hazaárulást elkövetik. Ha külön indulnak, akkor a kollaboránsok számára a választásnak az a tétje, hogy az Orbán által nekik meghagyott egyharmadból ki hogyan részesül.

Aki elmegy szavazni, mert bedől a hazugságoknak, a szavazatával azt dönti el, hogy a koncból melyik álellenzéki párt milyen arányban részesedik. A felállás az, hogy a választást meg lehetne tartani úgy is, hogy a Fidesz részt sem vesz rajta, mert övé a kétharmad, amit tőle elvenni nem lehet. Szavazni csak az állami párttámogatásért és a képviselői fizetésért egymással harcba szálló álellenzékre lehet, hogy melyik mennyi Júdás-pénzt kapjon, amit aztán az utolsó fillérig magára költ és eltapsol.

Botka azonban beszél végre arról is, amiről mások nem, hogy ha feltételezzük azt a képtelenséget, hogy megnyerik a választást (elnézést kérünk ezért a kabarétréfába illő feltételezésért), akkor utána hogyan törlik el az illiberális, antidemokratikus rendszert. Mert Botka egyetlen érdeme, hogy azt kimondja, a rendszert meg kell dönteni és a demokráciát vissza kell állítani. Ehhez viszont a nem demokratikus választásokat javasolja.

Botka azt mondja, ha megnyernék a választást, és leváltanák az Orbán-kormányt, akkor a rendszer magától összeomlana. Ez a kidolgozott részletes terv: „arra számít, ha sikerül legyőzni Orbánt, a Nemzeti Együttműködés Rendszere úgy fog összeomlani, ahogy a diktatúrák szoktak. Szerinte a vereség után a jobboldal és a Fidesz is átrendeződne”. Nos, a Nemzeti Együttműködés rendszere akkor sem omlana össze, ha Botka és vert seregei választást nyernének. Az alaptörvénybe minden be van betonozva.

Méghozzá úgy, hogy ha nyerne sem tudna kormányozni. Hazugság, hogy bármit tehetne, ha eleve nem kérdőjelezi meg a rendszer egészének jogszerűségét, törvényességét és a legitimitását. De ha a rendszer nem törvényes és nem legitim, akkor még a választás sem érvényes, benne ők épp úgy illegitimek és törvénytelenek, mint Orbán. Ha eljátssza, hogy ez egy törvényes rendszer, akkor ezen belül csak „törvénytelenül” rúghatná ki Poltot, akit véd az orbáni alaptörvény. Még ki sem rúghatja. Holott azonnal börtönbe kellene csukni.

Ha nem kérdőjelezi meg a rendszer alapjait és törvényes voltát, akkor törvénytelen lenne Polt és társai elmozdítása. Botkának erre az egész fiktív problémára (hiszen a győzelem is kizárt) az a megoldása, hogy magától összeomlik. Miközben ott állna, mint győztes, és az egész ország, minden intézmény Orbán kezében maradna.

Orbán egyetlen olyan választást vagy népszavazást nem tett lehetővé, ahol a népakarat kifejeződhet, és ő veszíthet. Ezt talán nem is kell bizonygatni. A parlamenti választáson, amelynek a szabályait magukra szabták, résztvesz. Vajon miért? Botka azt mondja, hogy azokat akarja megnyerni, akik eddig nem álltak egyik ellenzéki párt mögé sem, pedig Orbánt elutasítják. Azok, akik Orbánt elutasítják, s mögéjük nem álltak be hét éve, azok őket jobban fogják utálni mindig, mint Orbánt. Soha egyetlen embert meg nem nyernek azok közül.

Ráadásul ott van a Momentum, hogy összeszedje őket. Botka idegességéből látszik, hogy fél a Momentumtól. Minden oka megvan rá, mert képtelen megválaszolni a kihívásra, amit ők jelentenek. Képtelen elmondani, hogy nem lehet egybemosni az elmúlt 27 évet, nem is lehet egy lapon említeni a 2010 előtti jogállamot és a NER-t. Nem is folytatjuk. Botkát ezek megeszik, mert meg sem érti a demagóg hazugságaikat, nemhogy leleplezni képes lenne.

Az interjú többi része is hemzseg a kérdőjelektől, mint amilyen a gazdaságpolitika, hogy „a pént elvesszük a gazdagoktól és odaadjuk a szegényeknek”, ami jól hangzik a szegények fülének, de a gazdaság nem így működik. Ez nem program. A legvisszataszítóbb az, amikor Botka azt fejtegeti, hogy a menekültekkel kapcsolatos felfogása közel áll Orbán nézeteihez. Akinek a gondolatai közel állnak ahhoz a terrorhoz, jogtalansághoz és embertelenséghez, amit Orbán katonái csinálnak a határon, az azonnal „monggyon le”!

S ennek semmi köze ahhoz, hogy jogállamok csak a tényleges menekülteket fogadják be, akiket ellenőriznek, másoknak nem adnak menekültstátuszt, ez természetes. De Orbán a menekülteket vallásuk alapján diszkriminálja, megvereti, megalázza, elutasítja, függetlenül attól, hogy valóban menekültek-e vagy sem.

Aki ehhez közel áll, az még csak nem is demokrata. Pedig a 444.hu riportereit érezhetően meggyőzte. A róla készült profil egy kampánycsapatnak is dicséretére válna, de a csúcs az, amikor a reporter azt mondja Botkáról: „Az interjú ideje alatt végig egyedül volt velünk a polgármesteri irodában, egyetlen munkatársa sem segítette.”

Azt a mindenit. Ezen a ponton majdnem elhánytuk magunkat. Nem Botkától.