2024, március29, péntek
KezdőlapKultúraBruneiben megvalósítják a muszlimok a "keresztény országok" álmát

Bruneiben megvalósítják a muszlimok a „keresztény országok” álmát

-

A fundamentalista neoprotestáns kereszténység világszerte utolérte és le is körözte a katolikus egyházat, amely a világtörténelemben a legjobb korszakát éli: erősen keresztény beütésű pápája van, akinek az életére kevesen fogadnának nagy tétben, s nem sok biztosító kötne életbiztosítást vele. Utódja minden bizonnyal egy régi vágású középkori szörnyeteg lesz az ingaelmélet alapján. De a katolikus egyház nem örökre mondott le arról, hogy a világi hatalmat maga alá gyűrje, és ebben segítségére lesznek a neoprotestánsok is.

Az állammal való összefonódás követelésének szokásos eszköze az általános „erkölcsökre” való hivatkozás és a „családvédelem” lesz.

Amikor a vallás és az állam törvényei egybeesnek, teljesen mindegy, hogy muszlim vagy keresztény vallásról van szó, ugyanolyan szultánság lesz belőle. Trump, Orbán, Putyin keresztény támogatói ugyanazt képviselik, mint a muszlimok. Megvalósul a „keresztény ország” ideáltipikus formája, a brunei szultánság. Ide vezet a tökéletes keresztény „családvédelem”.

Ez nem jelent mást, mint a homoszexualitás, a melegjogok, a transszexuálisok jogainak támadása, csorbítása, valamint az alkoholtilalom hatásainál is borzasztóbb következménnyel járó abortusztilalom lesz, s ha egy akármilyen immorális szörnyeteg, fasiszta diktátor ezt – az orosz titkosszolgálat által támogatott és a legvadabb fake news terjesztésével gerjesztett – „keresztény” programot felvállalja, biztos számíthat a megtévesztett keresztény hívek támogatására, akik elhiszik, hogy ezek megakadályozása a mindennél fontosabb „keresztény” feladat. Ehhez jön még a muszlimok és az iszlám fundamentalizmus elleni harc, aminek semmi értelme, mert a két célkitűzés és az igénybe vett eszközök között a világon semmi különbség nincs. Még a „keresztény” és a „muszlim” terrorizmus is tökéletesen megegyezik egymással.

Ha egy vallás az erkölcsöt állami erővel akarja „megjavítani” és az erkölcstelenséget korlátozni, akkor az minden esetben ugyanazt a „tálib” jellegű, „dzsihadista” szörnyállamot hozza létre, amelyben az emberi jogokat a földdel teszik egyenlővé, a levegő is fojtogatóvá lesz, az erkölcstelenségek elszabadulnak, csak a föld alá szorulnak, a képmutatás az egekbe nő, a társadalmi elnyomás egyre totálisabb diktatúrává lesz, és már a földön pokollá lesz élet. Ezért a Biblia kifejezetten tiltja, hogy keresztény hívek az egyházon kívüli emberek erkölcseivel foglalkozzanak. A pénz- és hataloméhes sarlatán prédikátorok uralma alatt levő hívők már nem tudják, hogy a kereszténység nem az erkölcsről szól, az csak a megváltottság jó gyümölcse lehet. A Biblia szétválasztja az egyházat az evilági államtól. Az igazi keresztény hívő az állam és az egyház összefonódását a leghatározottabban elutasítja. Az Isten országa nem evilágból való.

Hogy mit is jelent a „keresztény ország”, a „keresztény kultúra” és a „keresztény Európa” programja, azt a feudális középkori Európa tömeggyilkosságai és az inkvizíció működése, valamint érdekes módon az iszlám vallási államok gyakorlata mutatja. A „keresztény” kultúra és családvédelem követelése minden hazugsággal és szépítéssel szemben a „keresztény” sária bevezetését jelenti ilyen vagy olyan formában. A legkisebb biblia erkölcsi törvény beemelése az állami törvénykezésbe már ezt jelenti, mert a szekularizált társadalmakban nehéz az elképzeléseiket olyan tökéletesen megvalósítaniuk (különösen az európai történelmi előzmények után), mint ahogyan az most Bruneiben megvalósult, s amire irigykedve és nyálcsorgatón tekinthetnek a „keresztény” fundamentalisták.

Bruneiben ugyanis halálra kövezéssel büntetik az azonos neműek közötti szexet, a homoszexualitást, valamint a házasságtörést is. Az orosz fake news-on tartott illiberális neoprotestáns és karizmatikus hívő boldogan kiáltana fel, hogy „végre”, amíg meg nem hallja, hogy Brunei egy muszlim ország, amit egy szultán vezet, aki 2014-ben bevezette a sária törvénykezést, vagyis megvalósította a „keresztény országok” követelését támogató hívők és gyülekezetek álmát: a vallási törvények az állami törvények is egyben. Ez a „keresztény ország” ideáltipikus esete és tökéletesen megvalósult formája. A brunei iszlám szultánság már korábban betiltotta az alkoholfogyasztást is. A teljesen megvadult és a „keresztény ország” jelszavától önmagából kifordult evangéliumi neoprotestáns keresztények még a házasságtörő nők megkövezése kapcsán sem döbbennek rá, hogy mennyire téves, istentelen és keresztényellenes az út, amelyen járnak, miután Jézus éppenséggel nem engedte megkövezni a házasságtörő asszonyt.

Ez rávilágít arra, hogy a muszlimokat gyalázó, de keresztény színezetű „tálib” országok létrehozását támogató keresztény gyülekezetek, felekezetek és hívők valójában a muszlim vallás gyakorlatának követői, semmi különbség nincs közöttük, és gyökeresen elszakadtak a keresztény hittől. Tökéletesen ellentétes az igyekezetük a kereszténységgel, a Bibliával, Isten természetével, akaratával, és a kereszténység lényegével. Egy Mohamed által alapított vallás szemléletét követik, és annak nevében „keresztény” szultánokat, császárokat segítenek a világi hatalomba, pontosan olyanokat, mint amilyen világi hatalom megölte Jézust. Ugyanazt teszik, követelik, mint a muszlimok, és ugyanaz a gyűlölet van bennük. Az őket uszító keresztény lelkészek pedig semmivel nem különbek, mint a szélsőséges muszlim hitszónokok.

A brunei rendelkezések között van egy, amit azonban Trump, Putyin és Orbán „keresztény országa” nem venne át, noha mi ezt az egyet támogatnánk: Bruneiben levágják a tolvajok kezét. Ebben az esetben ugyanis a „keresztény országok” vezetői, támogatói, a „keresztény ország” programját hirdető neoprotestáns evangéliumi karizmatikus gyülekezetek pásztorai mind tőből levágott kezű emberek lennének, akik még az ajtót sem tudnák kinyitni, mert mindkét kezük tőből lenne levágva. Ez akadályozná meg őket abban is, hogy köveket dobáljanak nagy élvezettel a házasságtörő nőkre, vagy a homoszexuálisokra, akik mellesleg velük paráználkodtak. Itt van Brunei mintája. A „keresztény ország”, a „családvédelem” hangzatos támogatói, a melegek, a szerencsétlen nők üldözői vigyázó szemeiket a brunei szultánságra vessék, mert ők ugyanezt képviselik. A „keresztény” álmaik és vágyaik tökéletes megvalósulása a brunei szultánság. Akiket támogatnak (Trump, Orbán, Putyin) „keresztény szultánok”. Isten és ezek két külön világ.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések