2024, április20, szombat

Kiemelt fő hír

Az OTP-ügyet azért fújták fel egy héttel később, hogy blokkolhassák Ukrajna 500 millió eurós fegyvertámogatását

Május 4-én sorolta az ukrán Antikorrupciós Ügynökség (NAZK) az OTP-t a háború nemzetközi szponzorai közé, ekkor jelentek meg erről sajtóhírek. Erre Szijjártó csak egy...

Megszólal Böjte Csaba titkos szeretője

"Déván például előfordult az, hogy egy sziveszteri buli után, Böjte Csaba szokás szerint behívott a lakásába. Leitatott, ahogy szokta, és mondta, hogy akkor szexeljünk. Erre megindultam az ágy felé. Böjte Csaba közölte, hogy ebbe az ágyba nem fogok befeküdni, mert méltatlan vagyok arra, hogy belefeküdjek. Ezért itt a földön csináljuk. Annyi pálinkát megitatott velem, hogy nem igen tudtam már rendesen gondolkodni. Böjte Csaba levitt a földre, és a földön dugott meg. Miután vége lett, közölte, hogy takarodjak a lakásból. Ennyi volt."

Az RMDSZ védi meg Böjte Csabát a felelősségrevonástól

Vétkesek közt cinkos, aki néma. Még cinkosabb, aki hazudik róla, de a legcinkosabb az, aki meg is védi a felelősségre vonástól. A legesleges legcinkosabb pedig az, aki gyerekeket áldoz fel egy hamis politikai mítosz és nimbusz oltárán. Ha nem határolódik el az RMDSZ, nehezen mossák le magukról, hogy ezt a gyermekkínzó papot ők védik meg a romániai törvényektől és a román hatóságoktól.

Egy nevelő beszámolója Böjte Csaba horrorisztikus gyermekotthonából

Az alábbiakban egy önkéntes nevelő egyhetes döbbenetes tapasztalatai olvashatók, egy olyan gyermekotthonból, ahol két órán át kell felemelt kézzel állni egy széken, a legapróbb dolgokért büntetnek kicsi gyerekeket, akik nem szólhatnak egymáshoz, nem kapnak enni. Ha valaki bekerül, és szólni mer, ugyanazt a megfélemlítést kapja. Böjte pedig kioktatja, hogy elfajult liberális. Változtatás nélkül adjuk közre Cseke Judit feljegyzéseit, amelyek alapján úgy gondoljuk, itt az ideje a Böjte-rezervátumok bezárásának, a gyermekek megmentésének és biztonságba helyezésének.

Magyarország nyugodtan kiléphet az Európai Unióból, ha nem tetszik neki

Még a kelet-európai országok uniós politikusai is úgy látják: ha ennyire nem jó Magyarországnak az EU, lépjenek ki. Senki nem kényszeríti Magyarországot, hogy tag legyen. Nem kell "Brüsszellel" hadakozni, mert Brüsszel nem kényszerít senkit semmire. Az EU önkéntes társulás, amelyben be kell tartani a közös normákat. Akinek ez nem tetszik, az nyugodtan kiléphet. Mennyivel jobb lenne mindenkinek, ha Orbán végre távozna az EU-ból. A magyarok is megszabadulnának az átkos Nyugat gyötrelmeitől, és élvezhetnék Orbánt és az ő nemzetállamát.

Magyarországon nem kell Hitlert bejátszani egy vonaton, elég meghallgatni Orbánt

Orbán nem azonos Hitlerrel, mert soha senki nem azonos egy másik emberrel, de ugyanazt hirdeti, amit Hitler, csak a 21. század körülményei között. Hitlerhez hasonlóan hatalmas mítosszá teszi a liberális összeesküvést, amely a nemzeti létet, magát az életet veszélyezteti, amely ellen élet-halál harcot kell vívni. Orbán "biológiai vírusnak" nevezi a liberalizmust, a "biológiai" jelző pedig átvisz az eszméről az emberre: a liberális elveket vallók, akiket a zsidó "Soros" jelképez, a vírus terjesztői, de maguk is vírusok. A vírus gyilkol, ezért a vírusokat el kell pusztítani.

Novák népszerűsködni próbált, de nem ájultak ki tőle a tüntető tanárok

Ezt a jogkörét Novák több szempontból sem látja el, mert semmi mást nem tesz, mint a kormány kinyújtott karjaként tevékenykedik. Amikor egy súlyos társadalmi problémát a kormány nem old meg, nem is tárgyal egy éve az érintettekkel, róluk és nélkülük hoz törvényeket, s veszélyezteti az oktatást, a nemzet jövőjét, akkor a köztársasági elnöknek be kellene avatkoznia, és fel kellene hívni a kormány figyelmét arra, hogy tárgyaljon és a helyzetet oldja meg. Ez nemzeti ügy, amely a köztársasági elnökre tartozik, akinek a nép elnökének és nem a kormány elnökének kellene lennie.

Ahol úgy beszélnek a nőkről, mint Böjte Csaba, ott erőszakolnak gyerekeket

Ahol így gondolkodnak, és így beszélnek a nőkről, ahol tárgynak, állatnak nézik őket, ott nem számít, ha megerőszakolnak gyerekeket, mert a gyerek a családi hierarchiában még a nőknél is alsóbb szinten áll.

Hogyan lehetséges, hogy egy NATO ország szervezkedik Ukrajna ellen?

Arra az amerikai titkosszolgálati jelentésre, miszerint Zelenszkij egy zártközű beszélgetésen felvetette a Magyarországot kőolajjal ellátó Barátság-vezeték felrobbantását, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár azt...

A Mazsihisz elesett, az új elnök Leningrádban végzett katona, aki a NER-t szolgálta

A Mazsihisz valójában ezen a tisztújításon már elesett. Grósz Andor programbeszédének az a része is megerősíti ezt, amelyben azt mondta, hogy "a Mazsihisz alapvető érdeke, hogy ne politikával, vagy öncélú 'lájkvadászattal' foglalkozzon, hanem tíz év után végre ismét vallási szervezetként működjön". Ezt Köves Slomó sem mondhatta volna szebben, aki azzal vádolta szintén a kormánytól független és az önálló vélemény jogát - némiképp - megőrző Mazsihiszt, hogy baloldali és liberális politikát folytat, nem a hitélet megújítására fókuszál, mint ő. Kövesnek a zsebében van a hite.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések