2024, április19, péntek

Kiemelt fő hír

Az nem parlament, ahol a kormányzó párt mondja meg, kivel tölthetik be a pártok a bizottsági helyeiket

Minden bíróságon elítélnék Kövér házvezetését, mert az nemcsak a parlamenti szabályokat és jogokat csorbítja, hanem még a véleménynyilvánítás szabadságát és alkotmányos jogát is sérti. Ahogy az is, hogy még legitim és törvényes alkotmány sincs, mert azt önkényesen eltörölték, és helyébe az egypárti önkényuralom alaptörvényét helyezték, ami még őket sem kötelezi semmire, mert úgy lépik át, ahogy akarják, és bármikor a saját tetteikhez és igényeikhez igazítják, miközben a legolcsóbb, napi politikai propagandára, fasiszta gyűlöletkeltésre és uszításra használják fel.

Összenőtt, ami összetartozik: Márki-Zay behódolt Lázárnak, mindenkinek együttműködést javasol Orbánnal

Egy hónappal és egy nappal ezelőtt Márki-Zay még azt hirdette, hogy az Orbán-rendszer törvénytelen, illegitim, az alaptörvény semmis, az ország államformája fasiszta diktatúra, most pedig egy hónappal ezután megvilágosodott, hogy a diktatúrát el kell fogadni, és az ország javára kell hasznosítani, amiben olyan kiváló ellenzékiek lehetnek a diktátor segítségére, mint amilyen ő maga és a követői. Akik ezzel szemben tovább diktátoroznak, azok szélsőséges rombolók, a haza ellenségei, akik csak ártanak és puszítanak, idegen ügynökök és hazaárulók. Soros emberei. Meg Gyurcsányé.

Azért, hogy Zelenszkijt lenácizhassák, Hitlerből is zsidót csinálnak

Az orosz külügyminiszter a nemzetközi politika szintjére emelte azt a neonáci elméletet, hogy Adolf Hitler zsidó volt (szépítsük egy kicsit: "zsidó vér is volt...

A parlament alakuló ülésén atomjaira hullott az ellenzéki összefogás, amely csürheként bolyongott a „T. Házban”

Az ellenzéki összefogás pártjai tévednek, amikor azt gondolják, hogy a választási vereség után őket már semmiféle korábbi ígéret, szólam, nagyívű beszéd nem kötelezi arra, hogy ha bevonulnak a parlamentbe, akkor ott az ígéreteiknek megfelelően egységben, felelősen lépnek fel, szervezettséget és fegyelmezettséget mutatnak. De ezt még egyes pártokon belül sem sikerült megtenni, hát még az egész ellenzéki táborban. Ez a magatartás utólag megkérdőjelezi az összes ellenzéki párt és politikus hitelességét és valamennyi beszédét, ígéretét. Ha ez eddig tartott, akkor kamu az egész.

Karácsony utólag mossa magát, pedig Márki-Zay-nál mindenki, még ő is jobb jelölt lett volna

Nem szeretnénk részleteiben kitérni Márki-Zay Péter kampányára, amelyet saját mozgalmának értelmesebb tagjai is "ámokfutásnak" neveztek, de annyit azért elvárhatnánk a főpolgármestertől, hogy legalább utólag belátja, hogy Márki-Zay hatalmas tévedés volt, és neki emiatt viselnie kell a felelősséget. Nem igaz, hogy bárki mással ugyanez az eredmény lett volna, mert ha egy jelölt csak annyit tesz, hogy nem tesz naponta félreérthető és botrányos kijelentéseket, amelyeket naponta magyarázni kell, és nem riasztja el, nem osztja meg az ellenzék szavazótáborát, már jobb lett volna.

Kemény Ádám: Választás után, választások előtt

Először is azt kell meghatározni, hogy milyen módon tudnánk a jelenlegi ellenzéki párttérképen „rendet teremteni”. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy a jelenlegi széttagoltság nem segíti elő a kormányváltást.  Teljesen értelmetlen például, hogy egyszerre két párt is zöld jelszavakat hangoztat, sokkal kézenfekvőbb lenne ezeket az erőket egy szervezetben összevonni, amit pártösszeolvadás útján a legegyszerűbb megoldani.

Nácik kezébe kerülhet a nemzetbiztonsági bizottság

Toroczkai pártja a náci Németországgal is megállja az összehasonlítást, amelyet egy jogállamban be kellene tiltani. Orbán azonban szándékosan támogatja, segíti és futtatja őket, hogy a nácikat a demokratikus jobboldalra uszítsa, és a nácik rombolják a demokratikus ellenzéket. Úgy használja őket, mint az SS a vérebeket. A "Mi Hazánk" parlamenti jelenléte, amelyet a Fidesznek, Orbánnak köszönhet, súlyos támadás a magyarországi zsidóság, cigányság, a melegek, a menekültek, a színesbőrűek és minden kisebbség ellen. Ez a magyar társadalom kisebbségeinek megfélemlítése.

Ezt is megértük: az MSZP alelnöke Orbán oroszpárti és nyugatellenes propagandáját visszhangozza

Nem lehet könnyű Hegyi Gyulának lenni: alapvetően szélsőbaloldali, oroszpárti politikusként egy nyugatbarát és liberális elveket követő párt alelnökeként funkcionálni. De azért egy volt európai...

Egy jogállamban, mint amilyen Szlovákia, Orbán már előzetesben lenne

Szijjártó azt nyilatkozta, hogy figyelemmel kísérik a szlovákiai "eseményeket", amit úgy adott elő, mintha ők a jogállamiság őreként figyelnék, mi zajlik Szlovákiában. Ezzel szemben Szijjártóék jól teszik, ha figyelik, mi zajlik Szlovákiában (is), mert abból láthatják, hogy mi történne velük, ha Magyarországon is jogállam lenne. Szerény megítélésünk szerint jobban járnának, ha egy jogállam vonná őket felelősségre, mint az a népharag, amely véget vet majd Orbán Viktor és bűntársai bűncselekménysorozatának, amit ők valamiért "kormányzásnak" és "államnak" neveznek.

Át lehet-e menteni az MSZP törzsszavazóit, ha megváltozik a párt neve és az arculata?

Valóban, ma szinte már csak azok támogatják, akik akkor is az MSZP-re szavaznak, ha csak egy kisüzemi angyalföldi kötöde állna mögötte, ami egyébként könnyen lehet, hogy több értéket képviselne és nagyobb lehetőségeket hordozna magában, mint ez a párt, amely elveszítette mind a belső értékeit, mind a külső formáját, mind a jellegét, a karakterét és a társadalmi küldetését is. Már régebben is ahhoz a halotthoz hasonlítottuk, akinek még nő a haja és a körme, de élet már nincs benne, és múmiaként tologatják, és felveszik utána a nyugdíjat.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések