2024, március28, csütörtök

Magyarország

Czeglédy börtönben, Tiborcz szabadlábon – a rezsim botrányköve

Az OLAF által bizonyított Elios-ügyben egyetlen gyannúsítás, kihallgatás nincs, és minden bizonnyal nem is lesz, míg Czeglédy Csabát nyilvánvalóan törvénysértően, a hatalommal visszaélve, politikai okokból tartják börtönben. Úgy tűnik, hogy a kitalált nagy vagyoni értéken kívül semmi alapja nincs még az előzetes letartóztatásnak sem.

500 millió forinttal támogatjuk a Torontói Első Magyar Reformátusokat

Újabb határon túlik rászorulókat talált a magyar kormány, ezúttal Észak-Amerikában.

Ügynökvilág: miért lett Morvay III/III-as ügynök?

Saját bevallása szerint Morvay motívuma az volt, hogy miközben a diáktársai semmit nem tudnak róla, hatalma lehet az életük fölött. Titokban jelentéseket ír a titkosszolgálatnak, és ezáltal befolyásolni tudja az életüket. Aki nem tetszik, beleírja egy jelentésébe, esetleg aki útjában áll, annak élete fölött hatalma lesz, mert eszközként használhatja titokban ellene a diktatúra rendőrségét és titkosszolgálatát. 

Összeomlott a Fidesz-propaganda, nem tudják, mit mondjanak

Ki gondolta volna, hogy a rendíthetetlennek hitt légvárak, hazugságok, egyetlen nap alatt összeomlanak? Nem tudhatjuk, hogy ez az összeomlás lesz a végső, vagy még...

A Fideszben nem lehet megbukni

Soha nem lehet a vereséget elismerni, mert ha valaki megbukik, akkor a bukása a párt bukását is jelenti, és negatív pszichológiai hatást kelt. Orbán tényleg nem hagy senkit az árok mellett, mert még a végén őt is az árokba rántaná.

Orbán beleragadt az idegengyűlölő demagógiába

Nehezen lesz fenntartható hosszútávon az ellentmondás, hogy egy diktatúra működik a demokrácia hamis látszata mögött, amely meghagy bizonyos szabadságot. Ez a szabadság ugyanis a diktatúrát veszélyeztetni fogja, emiatt a diktatúrának le kell vennie az álarcát. Ez igazolja majd a tézist, hogy diktatúrát hosszútávon demokráciának álcázva működtetni nem lehet.

Kirúgatja magát a Pesti Srácok publicistája

Szinte hihetetlen ez a naivitás, amivel ez az ember megírta ezt a cikket. Valószínűleg egy-két órán át nem mer senki intézkedni, mert nem hiszik el, hogy ez az ember magától erre vetemedett. Először tájékozódni kell, nem áll-e valaki mögötte. Amikor kiderül, hogy nem, akkor ez az ember kezdjen el futni, és örüljön, hogy felszámolták a Gulágot. Még azelőtt leveszik a fejét, mielőtt Stefka elvtárs mérget venne be félelmében, hogy érte jön a Fekete Volkswagen.

A Közös Ország Mozgalom vitái ártanak legtöbbet az ellenzéknek

Nem elég, hogy az országos sajtóban gyilkolják, utálják, utasítják el egymást, egymással szemben érvelnek, harcolnak az igazi ellenfél jelenléte nélkül, de Gulyás Márton ugyanezt megszervezi nekik helyi szinten is.

Nem az ellenzék győzött, sermmi nem változott

Ilyen közös miniszterelnök-jelöltje a parlamenti választásokra az ellenzéknek nincs, nem is lesz, ilyen független induló sem létezik, aki mellé odasettenkedhetnének. Ezért a vásárhelyi győzelem nem jelent semmit, egyetlen eleme vagy tanulsága sem működik, legfeljebb arra alkalmas, hogy az öncsalás, az önbecsapás és utána a pofára esés még nagyobb legyen.

Egy szocialista "Fidesz-ügynök" lebuktatja önmagát

Molnár Zsolt tevékenységének szép darabja a Fidesznek adott interjú, igazi profi munka, apró bírálatok, kritikák, szúrkák, de a lényegben viszont beismerő egyetértés.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések