Antall fia kirúgja azt, aki az olimpia ellen van

Antall József fia az apjáról elnevezett “tudásközpontból” kirugdossa azokat, akik nem támogatják a budapesti olimpia rendezését. Az RTL Klub híradójának nyilatkozott az a Szert Boglárka, az Antall József Tudásközpont (AJTK) volt munkatársa, akit politikai okokból rúgtak ki munkahelyéről. A 444.hu-n már korábban megjelent, hogy

Ukránok már Hágába küldenék Szijjártót

Szijjártó vélhetően a hágai nemzetközi bíróságon fejezi be dicsőséges pályafutását, de Ukrajnában egy tüntetésen máris ezt követelték Orbán külügyminiszterével szemben. Az Index szerint az ukrán Csernij Komitet nevű csoport a kijevi magyar nagykövetség épülete előtt kifogásolta, hogy Magyarország “magyarítást” végez Kárpátalján, Szijjártó szerint pedig

Nemzeti ügy lett a Csíki Sör

Fotó: A magyar nép elleni támadás-e, ha valaki ragaszkodik a védett márkájához, amiért fizetett? Magyar nemzeti ügy lett abból, hogy a román táblabíróság betiltotta az Igazi Csíki Sör márkanevű székely sört.  A Heineken 2003-ban megvette a helyi Ciuc premium (Csíki prémium) márkát, amit az

Miért ideges Mucsi?

Az általában a frusztrált, keresetlen szavakat használó kisember szerepében népszerű színész az olimpia kapcsán nyilatkozva ideges.