2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországCsak Magyarországon nem kap a lakosság segélyt a járvány miatt

Csak Magyarországon nem kap a lakosság segélyt a járvány miatt

-

Szinte minden nyugati demokratikus országban a lakosságot segélyezik a válság hatásainak csökkentése miatt, még az ultrakapitalista Amerikában is, ahol a legkevésébé sem fordulhat elő, hogy bármit kapjon valaki „semmiért”. De ez a válság túlélésének és a gazdaság életben tartásának minimális feltétele. Egyedül Orbán fasiszta állama sajnálja az adófizetők pénzét az adófizetőktől, mert még mindig csak saját strómanjai és oligarchái hízlalásásra, Orbán a saját családjának gazdagodására gondol. Magyarországon az emberek nagy többségének nincsenek tartalékai, ami egyes körzetekben éhezéssel fenyeget.

Magyarországon kulturális hagyomány is, hogy az emberek többsége feléli a jövedelmét, akkor is, ha jól keres, és nem képez jelentős tartalékokat. Ha kevés van, azt is felélik, ha sok, azt is „eltáncolják”, megy a wellness-hétvége biznisz, utazások, bulik. De a többségnek erre sincs pénze, a helyzet pedig az, hogy egy ilyen világjárvány esetén nincs mihez nyúlnia. Márpedig, ha az embereknek elfogy a pénzük, nem tudnak alapvető cikkeket és élelmiszert vásárolni, nem tudják a közüzemi díjakat és egyéb költségeket fizetni, az nem csupán a gazdaság egészére van rossz hatással, hanem egyeseket életveszélybe sodor.

Most láthatja mindenki, miből van pénzbőség az Orbán-rezsim kezében, miért tudnak százmilliárdokat ellopni, stadionokra költeni, afrikai országok korrupt hitelezésére, és közel-keleti templomok építésére fordítani: az uniós pénzzuhatag mellett azért, mert Orbán leépített minden „extra” kiadást, megvont mindent a lakosságtól. Kiéheztetett oktatásügy, egészségügy, önkormányzatok, szociális háló, éhbéren tartott közmunkás sereg, és ugyanezt a stratégiát folytatja a világjárvány idején is. Szórja a port az emberek szemébe a pimitív és süket propagandával, a hazugságaival, a műparaszt kocsmai dumájával, miközben nem adja oda az embereknek azt, ami járna nekik, hanem ellopja tőlük.

Még a legnagyobb baj közepén is képes lopni, Mészárosnak és Tiborcznak milliárdokat juttatni, történelemhamisító alapítványt tőkésíteni, a magánvagyonát gyarapító Belgrád-Budapest vasútvonal építését titkosítani. Az egyetlen lakosságot érintő intézkedése, a banki hitelek fizetési moratóriuma közgazdasági őrültség, a magyar gazdaságra és a lakosságra visszahulló átok lesz. Megállítja vele a gazdaság és a pénzügyi szféra normális működését, a pénz körforgását, miközben csak eltolja a fizetést és aztán még nagyobb terhet jelent az embereknek. Ennek oka is az, hogy a veszteség ne nála, hanem a bankoknál jelentkezzen, és ne az ellopható közpénzből kelljen áldozatot hozni, mert az kell az Orbán-családnak és a strómanjainak.

Ehelyett azt kellene tenni, hogy az embereket segíteni, hogy a fizetőképességük megmaradjon, a gazdaság normális működése és körforgása ne sérüljön. Most a járvány miatt kieső jövedelmeket kellene közpénzből pótolni, ahogy ezt mindenhol teszik. Orbán szemfényvesztése az egészségügyi dolgozók egyszeri 500 ezer forintos segélye (mínusz adó), a legnevetségesebb pedig a 13. havi nyugdíj belengetése, ami egyszeri havi nyugdíj az év végén. Ezzel semmit nem oldottak meg. Miközben a lopás és a pazarlás változatlan erővel zajlik a járvány ideje alatt is, de sajnálja az emberektől a saját pénzüket. Amiből most meg kellene segíteni a lakosságot, az a saját pénzük. S ebben a pillanatban az ország érdekét szolgáló legfontosabb kiadás lenne.

De Orbán nem hazudtolja meg magát még vészhelyzetben sem. Lop, csal, hazudik, a járványt az fékezi, ha az emberek vigyáznak, egyébként Orbántól feldobhatják a talpukat. Orbán elveszi a magyar emberek pénzét, kifosztja őket, és a bajban nem segít rajtuk még azzal sem, hogy a saját pénzükből finanszírozhassák magukat. Arra megy el a pénz, hogy naponta nyálas, gusztustalan, patetikus videókat gyártanak arról, hogy senkit nem hagynak magára, miközben mindenkit magukra hagynak. A magyar nemzetnek ilyen erkölcstelen, aljas és mocskos kormánya, ellensége még nem volt. Ennél egy külföldi megszállás is jobb lenne, mert azok nem csapnák be ennyire a magyarokat, és nem hangynák vergődni, éhezni őket. Ez az ember tényleg egy útszéli csavargó, tolvaj, egy nemzetellenes bűnöző.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések