A terrorcselekményeket, mint például a legutóbbi londonit, szívesen használják fel a menekült-ellenes politikát folytatók minden adandó alkalommal annak az egyszerű és hazug képletüknek a “bizonyítására”, hogy minden muzulmán (potenciális) terrorista.

A lengyelek például lezárnák a terror elől menekülők előtt a határt, és most Csehország is csatlakozott a – bizonyos szavazói réteg igényeinek megfelelő módon – szomorú és gyalázatos folyamathoz: a prágai kormány hétfőn ugyanis bejelentette, hogy az ország nem fogad be több Európába érkezett illegális bevándorlót a kötelezően előírt kvótából.

2015-ben fogadták el azt a tervet, melynek alapján 160 ezer migránst kellene elosztani a tagállamok között. Ebből 2691 jutna Csehországra, ebből annyit fogadtak be, ahány tanítványa Jézusnak volt: egy tucatnyit.

Milan Chovanec cseh belügyminiszter a döntést azzal indokolta, hogy úgy látják, megromlott a biztonsági helyzet és az egész rendszert működésképtelen. Ennél is több köze lehet a dologhoz annak, hogy Csehországban októberben választások lesznek, a menekültek – közülük is különösen a muzulmánok – befogadása pedig finoman szólva nem népszerű ügy.

Az Európai Unió több tagállama ellenállt a kötelező elosztásnak, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia senkit sem fogadott be. Az Európai Bizottság júniusban eldönti, hogy emiatt bírósághoz fordul-e.





Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)