Demeter Mártára lecsapott a magyar igazságszolgáltatás

Közzétéve July 12, 2019, 11:36 am
10 mins

Csoda történt, talált egy bűnözőt a magyar igazságszolgáltatás. Ha valaki azt gondolná, hogy Mészáros Lőrinc strómant, az OLAF által bizonyítottan bűncselekményt elkövető Tiborcz Istvánt, nem a kínai vasút fedőnév alatt zajló vesztegetés és pénzmosás gyanúsítottjait, nem Matolcsyékat, nem Rogánt, nem Szijjártót a “keleti” és “déli nyitás” című szélhámosság leple alatt zajló nemzetközi pénzmosás miatt, hanem Demeter Márta ellenzéki képviselőt, aki tévesen azonosított egy “Orbán Flóra” nevű utast egy honvédségi repülőgép által szállított személyek között. Azt hitte, Orbán egyik lányáról van szó.

Demeter Márta mellett/helyett számos alkalommal azonosítottak egy “Orbán Viktor” nevű utast a honvédség repülőgépén, amelyen a hivatalos rendeltetésszerű használaton kívüli repülést hajtott végre, mert “Orbán Viktor” nevű utasnak semmi helye, semmi keresni valója a honvédség repülőgépein, hacsak nem a honvédelmi feladatellátás keretében foglal helyet rajta. De Orbán Viktor kvázi magánrepülégépként (jobb esetben: kormánygépként) használja a honvédség repülőgépét, ami törvénytelen és csalás.

Demeter Márta tévesen azonosította “Orbán Flórát” Orbán Viktor lányával, de még így is kérdéses, ki volt a kérdéses időpontban szállított Orbán Flóra és mit keresett a repülőgépen.

Az országgyűlési képviselő ellenőrző funkciójával és jogaival összefüggésben ezt a kérdést nyugodtan felteheti, és ha téved a személy beazonosításában, akkor legfeljebb elnézést kér, és követeli, hogy az arra illetékesek azonosítsák az “Orbán Flóra” nevű hölgy kilétéről és repülésének jogcíméről. Ha ez a jogcím rendben van, akkor sem követett el semmit a képviselő, jogában áll ilyen kérdéseket feltenni.

Az is világos, hogy Demeter Márta tévedhetett volna “Nagy Piroska” nevű utas tekintetében a személy kilétét illetően, a kutyát nem érdekelte volna egy tévesen beazonosított “Nagy Piroska” személyiségi joga, Demeter Márta legfőbb bűne az, hogy Orbán Viktor egyik lányát gyanúsította meg azzal, hogy a honvédség jogcím nélkül reptette. Csak azért nem értjük a felháborodást, mert az Átlátszó számos alkalommal bizonyította, hogy Orbán magáncélokra használta a honvédség gépét, korrupt módon vette igénybe az OTP és más állami megrendelések útján gazdagodó oligarcha magángépét, ha éppenséggel nem Orbán magángépéről van szó, egy újabb stróman nevén.

Telis tele bűncselekményekkel az ország, amelyeket a most “megsértett”, jó hírére kényes Orbán-család maffiája elkövet repülésekkel is, de eddig az egyetlen bűnös, akit megtaláltak, egy ellenzéki képviselő, aki tévedett, amikor Orbán lényét azonosította egy repülési naplóban. Demeter Mártával szemben a gyanú “hivatali visszaélés”, mert a repülési napló adatai nem nyilvánosak, ő pedig nyilvánosságra hozta az “Orbán Flóra” nevet. Demeter Márta tévedett (még az is lehet, hogy egy rossz fülessel becsapták vagy csapdába ejtették), de ha “Orbán Flóra” valóban Orbán lánya lett volna, az közérdekű információ.

Polt Péter ezúttal rohan elkapni a tettest, nála aztán egyetlen bűncselekmény sem maradhat büntetlen, de milliárdos csalásokat, lopásokat eltussolnak. Vajon az Orbán-családról elképzelhetetlen lett volna az, hogy a honvédség Orbán egyik lányát repteti? A legborzasztóbb az, hogy ez bármikor megtörténhetett volna vagy megtörténhetne, ahogy az apjával is gyakorta megesik. De azt például nem tudjuk, hogy a fiát, Orbán Gáspárt valóban a TEK “rabolta haza” Ugandából, és ha így van, akkor azt milyen jogon, milyen géppel, milyen pénzből? Ez a család és ez az ember háborodik fel, hogy az egyik lánya nevét keverték egy repülési ügybe, akinek a másik lánya Bahreinben tárgyalt állami üzletekről a magyar kormány nevében, akiről a helyiek úgytudták, hogy az apja felesége? Nevetséges.

A “hivatali visszaélés” bűntettánek gyanúja egyébként is nevetséges, mert Demeter Márta nem állami alkalmazott, nem hivatalos személy, hanem az államhatalom működését ellenőrizni rendelt Országgyűlés tagja. Ellenőrző munkája során tévedett, de semmiféle hivatali visszaélést nem követett el. Magyarországon az országgyűlési képviselők, a sajtó vagy az EU által feltárt tényleges bűncselekményeknek sincs semmiféle jogi következménye, egy ellenőrző munkáját végző képviselő tévedésének sem lehetne.

Annál is inkább, mert a törvény szerint a hivatali visszaélést az a hivatalos személy követi el, “aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen a.) hivatali kötelességét megszegi, b.) hivatali hatáskörét túllépi, vagy C.) hivatali helyzetével egyébként visszaél”. Demeter Márta ezek egyikét sem követte el. A célja nem a jogtalan hátrányokozás vagy jogtalan előnyszerzés volt, hanem a köz szolgálata, amire megválasztották. Országgyűlési képviselőként sem túl nem lépte, sem vissza nem élt a hatáskörével. Persze, ahol Orbán Viktor a törvény, az más helyzet.

Ebből az következik, hogy az esetnek egyetlen célja és funkciója van, a megválastzott ellenzéki képviselők és az egész ország megfélemlítése. Senki ne merészelje az Orbán-családot hírbe hozni, ellenőrizni, az útjukba állni. Senki ne próbáljon semmit feltárni, mert a legkisebb tévedése esetén azonnal börtönnel fenyegetik meg. Az Orbán-bandának egyébként is nagy gyakorlata van a karaktergyilkos és az ellenfelet tönkretevő koncepciós perek gyártásában, tudna erről mesélni Dávid Ibolya, Herényi Károly, Szilvásy György, Keller László, Czeglédy Csaba és még sokan mások.

 

10 hozzászólás : Demeter Mártára lecsapott a magyar igazságszolgáltatás

  1. Amanda

    July 12th, 2019

    Tényleg gáz volt, amit Márta csinált. Hogy lehet ilyennek embereket felelőtlenül kitenni? Arra gondolt vajon, hogyan érezhette dr. Kovács János Orbán Flórával azonos nevű transzszexuális fia, amikor Márta visszaélt az adataival?

    Amúgy is, az Orbán tök gyakori név, főleg, ha a Királyhágó utcát végre átnevezik Orbánhágó utcának. Az ember szinte látja, ahogy a letolt gatyával reszkető uralkodó mögött ott ál Putyin és Erdogan, és pénzfeldobással döntik el, hogy ma ki legyen az első.

    A Flóra meg az egyik leggyakoribb lánynév. Egyszer én is majdnem találkoztam eggyel élőben.

    Reply
  2. Amanda

    July 12th, 2019

    OFF: na, a fél magyar “tudományos” “értelmiségi” hímzőszakkör lement picsába Ádernek könyörögni. Kilenc év O1G rémuralom után itt tartanak agyilag.

    Kivételesen igaza van Orbánnak. Az ilyenek tényleg ne kutassanak.

    Persze lehet, hogy nem hülyék, épp ellenkezőleg. a tudománynál magasabb szinte jutottak, ami a filozófia. Ezért tudják, hogy egy kísérletet legalább végtelen alkalommal kell megismételni ahhoz, hogy levonhass belőle egy törvényszerűséget.

    Reply
    • Amanda

      July 12th, 2019

      “Second, Hume claims that our belief in cause-and-effect relationships between events is not grounded on reason, but rather arises merely by habit or custom. Suppose one states: “Whenever someone on earth lets go of a stone it falls.” While we can grant that in every instance thus far when a rock was dropped on Earth it went down, this does not make it logically necessary that in the future rocks will fall when in the same circumstances. Things of this nature rely upon the future conforming to the same principles which governed the past. But that isn’t something that we can know based on past experience—all past experience could tell us is that in the past, the future has resembled the past.”

      https://en.wikipedia.org/wiki/Hume%27s_fork

      Reply
      • Nyuszika

        July 12th, 2019

        hahahahaha

        Reply
        • Amanda

          July 13th, 2019

          Milyen érdekes, hogy egyetlen magyar Filozófustól sem hallottam még semmi hasonlót. Nem várom, hogy saját kútfőből származzon. Hivatkozás formájában sem hallottam soha.

          Ez egybevág azzal a felismeréssel, hogy mindenki azt a szakmát választja, amelyik a legnagyobb problémát jelenti számára az életben.

          Például van egy orvos barátom, aki retteg a haláltól. Retteg attól, hogy eljön a vég. Akármerre néz, folyton a még meg nem történt baleseteket látja. Ezekre annyira ráfókuszált, hogy egy egyenes, hibátlan úton való séta közben úgy lépett félre, hogy szétment a térde.

          Ezzel nem azt mondom, hogy mindenki azért orvos, mert retteg a haláltól. Száz más oka lehet annak, hogy miért jelenti számára az életben a legnagyobb problémát ez a hivatás, vagy bármelyik másik. Csak azt mondom, hogy mindenkinél meg lehet találni ezt a mögöttes okot. Az ember ebben nem tehetség, hanem probléma alapján választ.

          Mindenesetre ez a barátom nap mint nap csak bemegy a kórházba, ami tele van betegekkel, orvosokkal, illetve a két halmaz közös metszetével. Mindenféle rémségre gondol miattuk, és mégis folyton ott van.

          A magyar Filozófus ezzel szemben igyekszik az Univerzum átellenes pontján tartózkodni ahhoz képest, ahol a filozófiát éppen a legnagyobb eséllyel tartózkodni véli.

          Amiről ezek az emberek beszélnek, élükön Hellerrel és TGM-mel, abból azt gondolnám, hogy elvégeztek valami szociológia-politilógia-könyvtáros szakot. Szocilógusként nem mernek bemutatkozni, mert arról mindenki tudja, hogy főként a drogosok járnak oda. (Egyszer majd elmondom, ez miért van így.)

          Politilógusként nem mutatkozhatnak be, mert a magyar ember már megtanulta – már ha követte az ATV-t és régebben a nol.hu-t -, hogy a politológus az, aki fiatal, saját cége van, amit valamilyen tudományos kutatóintézetnek nevez, és úgy tűnik, hogy nemzetközi kutatást végez reggeltől estig, és ő a CEO. Van saját honlapja, rajta 1-3 ember fotójával, ahogy épp kutatnak. Vagy simán csak ülnek az íróasztalon, ahogy azon egy CEO-nak ülnie kell. Érdekes, hogy ugyanezt a kategóriát IT-ban úgy nevezik, hogy Sufni BT. Annyi a különbség, hogy a Sufni Bt-ből időnként kinő egy Apple vagy egy Google.

          Ezen kívül, ha nő az adott politológus, általában szép, csak öltözködni nem tud. Ha férfi, akkor hülyébb hajat visel, mint egy tipikus férfi fodrász, és sokkal nagyobb eséllyel meleg.

          Ezért van, hogy Heller, TGM és a futottak még nem mutatkozhat be se szociológusnak, se politológusnak. Hogy a filozófia honnan és miért ugrott be nekik, azt nem tudom. Lehet, hogy azért történt, mert a szocializmusban minden filozófiának minősült, ami nem pártszervezés volt, és ennek ellenére sem kellett hozzá kalapács.

          Esetleg mondhatná valaki, hogy tényleg azok, és hogy azért nem hallottam vagy láttam egyiket sem egyszer sem bármi másról beszélni vagy írni, mint hogy tegnap szerinte mi történt, és holnap szerinte mi fog történni, mert nem olvastam a könyveiket. Pedig azokban a létezés összes titkát megfejtették. Kétszer.

          Tényleg nem olvastam a könyveiket. Hume-tól sem olvastam könyvet, és Voltaire-től sem, és a sztoicistákról sem, mégis tudom, mit gondoltak egy vagy két kérdésben. Ha az ember huzamosabb időt eltölt ezen a bolygón, bizonyos dolgokat roppant nehéz elkerülni.

          Ha tippelnem kellene, az ő könyveik nagy részét a “Miért lettem kommunista”, illetve a “Miért nem lettem kommunista” címmel lehet kiadni. TGM életműve abból áll, hogy újra és újra leírja, hogy milyen politikai irányzatot követett, amit senki nem vett rajta észre, és milyet nem követett annak ellenére, hogy mindenki azt gondolta – rosszul! -, hogy ő azt követte. És ezek közül melyik mikor fog összeomlani. Mivel én a Kádár korszakban kisgyerek voltam (kimaradtam belőle), Orbán Viktor után közvetlenül TGM-től hallottam, illetve olvastam azt, hogy haldoklik a Nyugat.

          Nincs ezzel semmi baj. Bármilyen témáról lehet mesterfokon írni. Én már a próbálkozást is tisztelni fogom.

          Ide se azért járok, hogy filozófiáról olvassak. Lehet, hogy tudna róla írni a szerző. Nem ír. Helyette ír a történelemről, egyházakról és a politikáról úgy, hogy tanultam belőle. (Sőt, ha nem lennék résen, még a fociról is). Továbbá ezekről az esetek többségében nem azt írja le, hogy melyiket mikor követte és mikor nem, hanem valami olyat, ami az olvasót nullánál nagyobb eséllyel érdekli.

          (Hogy melyik mikor dől össze, arról ír. Hála az égnek, többnyire azokat szeretné összedőlni látni, amiket én is szeretnék. És amiket egyikünk se fog.)

          Az egyetlen magyar közéleti szereplő, akitől valaha olvastam vagy hallottam olyat, aminek köze volt a filozófiához – és amire emlékszem is -, az Váncsa. Talán valamelyik pacalpörkölt receptjében volt. Talán máshol.

          Arra nem emlékszem, hogy valaha Filozófusnak mutatkozott volna be. Eleve nem tudom, hogyan mutatkozik be, mert azok az emberek, akik csinálnak valamit az életben, nem éreznek kényszert arra, hogy ezt titulosokkal bizonygassák.

          Egy barátnőm mesélte egyszer, hogy elmentek Horvátországba nyaralni a párjával és a barátaikkal. Valami termál fürdőben vagy wellnesben ültek, már nem emlékszem, és odakeveredett valaki, aki mindenkinek bemutatkozott, akiről megtudta, hogy magyar. “Szia, Lali vagyok. Autószerelő. És te ki vagy és mit csinálsz?”. Ezzel járt körbe.

          Odaért a társaságuk egyik tagjához.

          “Szia, Lali vagyok. Autószerelő. Te mivel foglalkozol?”
          “Energiával.”
          “Nahát, komolyan? RedBullt árulsz?”
          “Nem. Erőműveket tervezek.”

          Ez a történet a magyar Filozófusok többségére egy az egybe ráillik.

          Feltéve, hogy megszorozzuk mínusz eggyel.

          Reply
  3. fennimorecooper

    July 13th, 2019

    Mindenki tudja, hogy a politika jelenleg az emberi lét legelaljasodottabb helye.
    Különös pszichózis* vagy nyereségvágy szükséges ahhoz, hogy valaki a politikusi pályát válassza.

    (A pszichózis (psychosis) – köznyelvi nevén elmebaj – az elmegyógyászatban használt fogalom, amelynek széles körű jelentése van: többnyire olyan pszichiátriai betegségekre alkalmazzák, amikor a beteg elveszti kapcsolatát a valósággal, téveszméi és érzékcsalódásai vannak. De azt is jelzi, hogy a betegségnek inkább súlyos, mintsem enyhe vagy mérsékelt következményei vannak a betegre-, és a környezetében élőkre nézve.)

    Reply
  4. Kopasz barmok országa

    July 13th, 2019

    És vajon hány “Orbán Flóra” nevű ember mászkálhat katonai repülőgéppel idehaza?! Ki ez az Orbán Flóra, ha nem O.V lánya? Egy magyar katonanő?

    A bibi az, hogy személyiségi okokból valóban nem fedhetik fel, ki is ő valójában. Az illetékesek azt cáfolhatják/letagadhatják, hogy O.V Flóra nevű legkisebb lánya utazott volna a honvédségi repülőn, de hogy ki az a személy, azt már jogosan tartják vissza, illetve nem is közölhetik. Pontosabban a civil nyilvánosság számára nem. Mert országgyűlési képviselőnek, mint Demeter Mártának valóban joga van kikérni a szükséges információkat, legföljebb nem hozhatja nyilvánosságra azokat. Ha kiderül, hogy tévedett, mert nem Orbán lányáról van szó, és semmilyen törvénysértés nem történt, akkor kiáll a nyilvánosság elé, és bocsánatot kér. Az ehhez való jogától viszont megfosztották a képviselőnőt, és ehelyett börtönnel fenyegetik.

    Egyébként Demeter is hibázott, mert azonnal a nyilvánossághoz fordult, és ott fogalmazta meg vádjait. Még akkor is, ha egy ellenzéki képviselőről van szó. Ehelyett ha türtőzteti magát, és szép csendben az illetékesekhez fordul, talán ki is adták volna neki a szükséges információkat. Ezután, ha kiderül, valóban O.V rokonáról van szó, joggal veri ki a botrányt, ellenkező esetben csöndben marad. Tehát ő is hibázott, de ez természetesen nem menti az ügyészség viselkedését.

    És igen: egy rendes fasiszta (még ha demokráciának is álcázott) diktatúrában senki ne menjen neki a Vezető rokonságának, mert baja lesz belőle.

    Reply
  5. Báthory Ödönke

    July 13th, 2019

    “oda sújt ahova köll”

    Reply
  6. Félszemű

    July 20th, 2019

    A hivatali visszaélés törvényi tényállása így kezdődik: “Az a hivatalos személy, aki abból a célból, hogy jogtalan hátrányt okozzonn, vagy jogosulatlan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi” Tehát ebből látszik, hogy a bűncselekményt csak hivatalos személy követheti el. A Btk. értelmező rendelkezése szerint az országgyűlési képviselő hivatalos személy, tehát alanya lehet ennek a bűncselekménynek. (Alany= elkövető, passzív alany = sértett) A gond a célzattal van. A hivatali visszaélés célzatos bűncselekmény, ez mellett szerintem eredmény bűncselekmény is. Ebben az esetben eredmény a bekövetkezett jogtalany hátrány, vagy jogosuatlan előny. Ez mellett szándékos bűncselekmény, tehát a kísérlete nem kizárt. Kísérlett az, ha a bcs nem válik befejezetté, tegát nem áll be a jogtalan hátrány, vagy jogosulatlan előny. Ebben az esetben is a célzatnak meg kell lennie, és az elkövetési magatartást részben, vagy egészben ki kell fejteni. Demeter Márta esetén nem látom a célzatot. Milyen jogtalan előnyt akart szerezni, vagy milyen jogosulatlan hátrányt akart okozni? Nekem van a kezemben olyan ügyészségi állásfoglalás magas ögyészi helyről, mely szerint a hivatali visszaélés bűncselekményének nincsen sértettje, mert a védwtt jogi tárgy ebben az esetben az igazságazolgáltatás működéséhez fűződő közbizalom. Úgy hogy nem értem az egészet 🙂

    Reply
  7. István Berecz

    July 26th, 2019

    A mi “kedves” államügyészünk,csak az ellenzék között keres bünözőket és,ha egy jó szándéku,köteleségét teljesitő kijelentést talál az ellenzéki képviselők között,azonnal lecsap.A jobboldalon ülök,pedig kedvük szerint cselekedhetnek,főügyészi jóváhaagyásal.

    Reply

Szóljon hozzá Kopasz barmok országa

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)