2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországEddig ennyi pénzt gyűjtöttek Orbánnak a hívei

Eddig ennyi pénzt gyűjtöttek Orbánnak a hívei

-

A határtalan korlátoltság és pofátlanság kis mozzanata ez, „gyönyörű” essszenciája a mai Magyarországnak. Tudvalevő, hogy a miniszterelnök levélben kért pénzt a Fidesz-szavazóktól a (nem létező) Soros-terv elleni harchoz.

Hidvégi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Időknek azt mondta: a január 2-án kiküldött, több tízezer levélre 36 ezren válaszoltak eddig, és összesen 186 millió forintot küldtek – átlagosan 5 ezer forinttal támogatva Orbán „harcát”.

Hidvégi szerint ebből az összegből „felvilágosító” anyagokat és plakátokat készítenek majd, és hozzátette: nem ez volt az utolsó levél, amit a kormány a lakosságnak küldött.

Persze, ki ne küldözgetne az adófizetők pénzén adománygyűjtő leveleket, pláne, ha ilyen sikerrel jár? Miközben a levélben megjelölt célokra – sőt, magáncélokra – a megkérdezésünk és hozzájárulásunk nélkül, számolatlanul szórják el a pénzünket.

Mint tudjuk, nincs is már közpénz Magyarországon, ti. „elvesztette közpénz jellegét”, gyakorlatilag nyíltan és röhögve vándoroltatják egyenesen a saját zsebükbe a kizsigerelt, bávatag nép adó- és egyéb forintjait a nyakában ülők.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések