2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországEgy akadémia elnöke hogyan lehet annyira vak, hogy Fidesz-képviselőknek könyörög?

Egy akadémia elnöke hogyan lehet annyira vak, hogy Fidesz-képviselőknek könyörög?

-

Minden tisztelet a tudósoknak, akik harcot vívnak Orbán önkényuralmával, hogy megmentsék a Magyar Tudományos Akadémiát. Küzdelmük azonban vereségre van ítélve, és amikor a vereséget elszenvedik, még azt sem tudják majd mondani, hogy „mindent megtettünk, amit megkövetelt a haza”. A Magyar Tudományos Akadémia ugyanis nem hajlandó szembenézni a valósággal, s nem hajlandó a valóságot nevén nevezni.

Önvédelmi harcuk során minden megnyilvánulásukkal az ellenfeleiket legitimálják és erősítik, mert konokul úgy tesznek, mintha egy demokráciában egy kormányzati tévedés áldozatai lennének, és úgy tesznek, mintha Magyarországon bármilyen demokratikus és jogállami intézmény létezne, amely megvédhetné őket.

Orbán célja egyértelmű, felszámolni minden önálló és szabad tudományos intézetet, magát a Magyar Tudományos Akadémiát is. Azért megy ez ilyen lassan és körülményesen, mert meg akarják őrizni ennek a diktatórikus akciónak a hamis látszatát, és úgy akarják elvágni az MTA torkát, hogy az ne legyen nagyon véres. Ne látszódják a kivégzés. Az MTA pedig ehhez a hamis látszathoz asszisztál, amikor úgy tesz, mintha nem látná a torkára helyezett kést és a gyilkos kezet. Ha az MTA tudósai, köztük képzett és zseniális társadalomtudósok, nincsenek tisztában ennek a rendszernek a lényegével, és azt képzelik, hogy a „Magyar Országgyűlés” nevű díszletparlamentben valódi, demokratikus döntések születnek, hogy az egy népképviseleti szerv, ahol az ott ülő képviselők önálló felelős döntéseket hoznak, akkor alkalmatlanok a tudományos feladataik ellátására is. Ha pedig ezt tudják, és mégis eljátsszák, mintha ez egy jogállami demokrácia lenne, akkor leplezik azt, ami történik, és cinkosaik a „gyilkosaiknak”.

Lovász László, az MTA elnöke levelet írt a parlamenti frakcióvezetőknek, amelyben arra kéri a parlamenti frakciókat és a parlamenti képviselőket, hogy fontolják meg az MTA kivégzésének első lépcsőjének szánt törvénytervezet elfogadását. Lovász László tiszteletre méltóan érvel, igaz és okos dolgokat ír, amelyeket szándékosan nem idézünk, mert ezek az érvek semmit nem érnek. Nem arról van szó, hogy a Fidesz kétharmados többségű frakciója (amely úgyis eldönt minden parlamenti szavazást), ne lenne tisztában ezekkel az érvekkel, vagy bármilyen érveket figyelembe vennének (mivel tudják, hogy nem kell és nem szabad önállóan mérlegelniük semmit, ezért vélhetően el sem olvassák az ilyen leveleket és érveket, mert a munkájukat nem ezek az érvek és megfontolások, hanem Orbán parancsai irányítják. Ezért a Magyar Tudományos Akadémia elnöke ezzel a levelével csak azt a hamis látszatot kelti, mintha ez nem így lenne, és ezzel meghamisítja a valóságot, és demokratikus látszatot ad az MTA kivégzésének.

Orbán Viktor fasiszta rendszere annyiban különbözik a múlt századi fasiszta rendszerektől, hogy ugyanazt teremti meg más eszközökkel. Nem fegyveres rohamcsapatok szállják meg az MTA épületét, és nem verőlegények válastzják le a kutató hálózatot az MTA-ról (ez is csak az első lépés), az MTA elnökét pedig nem lógatják fel az MTA előtti fára, hanem demokratikusnak és törvényesnek látszó jogi trükkökkel teszi ugyanezt. Ezt csak azért teheti meg Orbán, és hozhatja létre ezzel a módszerrel ugyanazt a végeredményt, mert senki nem meri venni a bátorságot, hogy leleplezze és nevén nevezze ezt az álnokságot, és ezt a csalást. Ellenkezőleg, a társadalom legkülönfélébb rétegei, szervezetei, attól való hamis félelmükben, hogy ők látszanak majd szélsőségesnek és civilizálatlannak, asszisztálnak ehhez a primitív látszathoz, és minden ilyen alkalommal legitimálják egy fasiszta diktatúra, Orbán Viktor fasiszta önkényuralmának lépéseit.

Lám, még az MTA elnöke is legitimnek fogadta el az „országgyűlés” döntését, de az ország szavazóinak többségét képviselő frakciótagok ezt a döntést hozták. Mit lehet tenni? Ez a demokrácia. Mit ér akkor az Akadémia, ha még saját kivégzésének jól látható folyamatában sem ismer fel ilyen alapvető összefüggéseket? Ha még lemészárlása közben is egy fasiszta diktatúrát legitimál, és azt a látszatot kölcsönzi neki, hogy tulajdonképpen demokratikus úton gyilkolták le, és számolták fel a tudomány szabadságát? Mi kell még ahhoz, hogy kiálljanak végre okos, értelmes, tudós, nagytekintélyű emberek, és azt mondják, hogy ezt a színjátékot nem csináljuk tovább, nem játsszuk el a ránk osztott hazug szerepeket. Orbán Viktornak már a kétharmados parlamentje sem legitim, mert csalással, egyenlőtlen választással, sajtószabadság nélkül, az ország lakosságának szándékos dezinformálásával és becsapásával, a választási törvény testre szabásával érte el.

Ez a parlamenti többség egy szavazógép, Orbán önkényes és diktatórikus döntéseinek primitív legalizálása, a törvénytelenség törvényessé tételének a bábszínháza. Magyarországon mindent egy ember dönt el, kizárólag az ő akarata érvényesül. Ő maga az állam, és őt senki és semmi nem korlátozza. Ez az ember fasiszta elődeinek ideológiáját és gyakorlatát valósítja meg, ilyen átlátszó és primitív módon adva az egész rendszernek hamis demokratikus látszatot, mint ez a kabaréba illő „országgyűlés”. S mintha az egész ország kábulatban, álomban lenne, mindenki eljátssza ezt a színházat, és úgy tesz, mintha semmit nem látna. Az ún. „ellenzék” hazaáruló cinkossága, pénzért való kollaborációja a legbűnösebb módon legitimálja ezt a hazugságot, de legalább azoktól a civil szervezetektől, független intézményektől, amelyek nem a politikai haszonszerzés szerint gondolkodnak, elvárható lenne, hogy valaki kimondja: a király meztelen. A király nem király. Ez nem parlament. Ez nem jogállam. Ez nem demokrácia. Ez nem törvényes.

A Magyar Tudományos Akadémiát kivégzik, ez nem kérdés, mert egy fasiszta államban nem működhet egy független akadémia, amely azt kutat, amit akar, s ahol szabadon gondolkodhatnak okos emberek. A tudomány képviselői és az MTA vezetői megtettek mindent, amit megtehettek, elmentek a végsőkig, betartottak minden formát, de azt maguk is tudhatják, hogy ez őket nem menti meg, mert Orbán eldöntötte az MTA kivégzését, felszámolását, szétszóratását és a hatalma alá rendelését. Ha az MTA tagjai, munkatársai és főleg vezetői, miután a végsúkig elmentek, legalább a kimúlásuk előtti utolsó sóhajukban nem azt mondják, hogy egy önkény, egy fasiszta diktatúra döntött így, amely eljátszotta a törvényesség látszatát, de ez hazugság, semmi törvényesség nincs Magyarországon, kizárólag a zsarnok akarata, akkor még az erkölcsi elégtétel sem marad meg számukra, hogy utolsó lehelletükkel lelepleztek egy aljas, szemforgató, gonosz diktatúrát. Márpedig az ész nem hiányzik ehhez felismeréséhez.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések