2024, március28, csütörtök
KezdőlapKultúraEgy bírósági ítéletet csak úgy lehet végrehajtani, ahogy az ítélet szól

Egy bírósági ítéletet csak úgy lehet végrehajtani, ahogy az ítélet szól

-

Orbánt meghívták a gyöngyöspatai romák uzsonnázni, hogy elbeszélgessenek vele a kártérítési perükrül, amelynek ítéletét nem akarja végrehajtani a kormány és az önkormányzat. Orbán természetesen nem fog elmenni soha erre az uzsonnára, mert törvénytelenséget és rasszizmust nem lehet megmagyarázni. Márpedig nemcsak a roma gyerekek szegregációja volt rasszista indattatású, de a javukra hozott ítélet végrehajtásának megtagadása is az. Orbán a rasszista indulatokra játszott, amikor azt mondta, hogy nem igazságos ennyi pénzt munka nélkül megkapni. Ez cigányellenes üzenet, ha nem romákról lenne szó, ez fel sem merülne.

A híradások szerint „Orbán Viktor február 16-án tartandó érvértékelő beszédében is szó esik majd a  gyöngyöspatai kártérítési per hátteréről és mindezek lehetséges megoldásairól”. De egy jogerős bírósági ítéletnek nincsenek „lehetséges megoldásai”. A bíróság ítéletének egyetlen lehetséges megoldása van, hogy az alperes az ítéletet végrehajtja úgy, ahogy az ítéletben szerepel. Ez egy kártérítés, az okozott kár ellentételezése. Véleményünk szerint az okozott kár mértékéhez és az aljas indítékhoz képest nagyon szerény kártérítés, de mégiscsak az, és a rasszistáknak ez sem tetszik. Ennek azonban semmi köze nincs ahhoz, hogy a pervesztes nem keresheti a kártérítés „lehetséges módjait”. A vesztes nem dönthet úgy, hogy másképp kárpótolja a perben nyertes felet.

Képmutató és ugyancsak propagandaízű az ajánlat, hogy az oktatás pótlásával váltanák ki a kártérítés összegét, mert ha erre nemet mondanak a romák, akkor rájuk sütik, hogy őket nem az oktatás érdekli, hanem a pénz. A szegregáció miatt megvont oktatás az állam kötelessége, amit a bírósági ítélettől függetlenül, annak végrehajtása után is köteles az állam elvégezni. Azzal nem lehet kiváltani és helyettesíteni a megítélt kártérítést. Maga az ítélet is rasszizmus miatt született, mert származási alapon különböztettek meg gyerekeket, akik ennek alapján alacsonyabb képzesben részesültek. Most pedig az ítéletet is rasszista uszításra és propagandára használják fel.

Már külföldi lapok is írják, hogy a Fidesz visszaesése, Orbán önkormányzati választási veresége azt bizonyítja, hogy a menekültek elleni uszítás propagandaértéke erősen csökkent, mert nincsenek migránsok, és az emberek rájönnek, hogy Orbán egy nem létező veszélyyel fenyegeti őket. Ezért új bűnbakokat kell keresni, és ezeket a hátrányos társadalmi helyzetben levő csoportoknál, a romák, a zsidók körében találja meg, mert a cigányok elleni hangulatkeltés is keveredik az antiszemitizmussal: a jogvédőket Soros-ügynököknek nevezik, akik pénzt akarnak kihúzni az államból, ami nem igaz. Emellett a börtönlakók ellen irányul, mert egy bűnöző emberi jogai vajon kit érdekelnek. Mindezt összekapcsolják az igazságszolgáltatás elleni uszítással és hadjárattal.

De a végső célpont ezúttal is a jogállam, a jogállam maradéka, amely még búvópatakként megjelenik itt-ott. Egy bírósági ítélet végrehajtásának megtagadása nyílt elutasítása a törvények uralmának. Ebben az esetben is Orbán dönt, aki a törvények és az igazságszolgáltatás fölé helyezi magát. Ő mondja meg, mi igazságos, nem a bíróság. Ő korrigálja, kijavítja az igazságszolgáltatás „tévedéseit”. Orbán ezzel nem azt üzeni csupán, hogy a bíróságok megbízhatatlanok, a nekünk nem tetsző ítéleteket nem kell végrehajtani, hanem azt is, hogy rá olyan uralkodóként kell tekinteni, aki fölötte áll mindennek. A jogbiztonságot is veszélyezteti ez a törvénytelen magatartás, de még inkább azt az érzetet kelti, hogy Orbán nem csak egy halandó, választott tisztviselő. Valamiféle istenkirály, akinek önmagából való hatalma van, amit nem lehet megkérdőjelezni.

Egy ítélet végrehajtásának módját nem az dönti el, aki veszített a perben. Ebben az esetben, ha valakit ötmillió forint kártérítésre ítélnek, akkor úgy dönt, hogy ő ehelyett a szolgáltatásait ajánlja fel. Ledönt az illető háza elé egy teherautó földet. A gyöngyöspatai romáknak ragaszkodniuk kell a pénz kifizetéséhez, és követelniük kell a megfelelő oktatást, az eddigi mulasztások pótlását is. Ha az állam (ma már az önkormányzat is az) nem fizet, akkor végrehajtási eljárást kell kezdeményezni. Ennek módját nyilván ismerik a jogászok.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések