2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországEgy süket és vak amerikai nagykövet, aki nem is olvas

Egy süket és vak amerikai nagykövet, aki nem is olvas

-

David B. Cornstein, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete azt állította a Szombat című zsidó magazinnak, hogy Magyarországon nem tapasztalta, nem is látta, nem is hallott róla, hogy a demokratikus szabadságjogok sérülnének, nyoma sincs a diktatúrának.

Mindezt azokra a kérdésekre válaszul mondta el, amikor a lap az amerikai demokratikus értékekkel szembesítette az amerikai nagykövetet. Cornstein azt mondta, „a demokrácia elkötelezett híve vagyok, ami a joguralmat és a számunkra oly fontos szabadságjogokat – vallásszabadságot, szólásszabadságot, sajtószabadságot – jelenti, amelyek életünket irányítják. (…) Ami az itteni helyzetet illeti, én csak annak alapján ítélhetek, amit látok és nem annak alapján, amit mondanak, amit a tévében látok vagy egy újságban olvasok. Ha valóban azt látnám, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalnék az ügyében”. Mr. Cornstein szerint joguralom van Magyarországon. Oszt jónapot!

Ennek igazolására azt hozta fel, hogy „találkoztam vallási vezetőkkel, világi vezetőkkel, NGO-k vezetőivel. Naponta tíz programon veszek részt – nem ülök tehát az irodámban arra várva, hogy valaki beessen hozzám. Ám amiről Ön beszél, arról nem hallottam. Senki sem mondta nekem, hogy ez vagy az rossz, szörnyű, kérem lépjen közbe, segítsen. Én elégedett emberekkel találkoztam. Nem láttam, hogy a szabadságjogokat csorbítanák. (…) Egyetlen elégedetlen emberrel sem találkoztam”. Nem akarjuk megbántani a nagykövet urat, de fel kell tennünk a kérdést: Cornstein úr biztosan Magyarországon van?

Cornstein úr igencsak szelektíven olvashat, mert a még viszonylag szabad magyar sajtó is tele van a demokratikus jogok naponkénti sérelmével, és a jogállam lebontása, a hatalmi ágak szétválasztásának megszüntetése sok éve a nemzetközi és az amerikai sajtó egyik központi kérdése, mint ami fertőzi egész Európát. De ha az új amerikai nagykövet nem tud semmit az országról, ahova érkezett, nem készítették fel, nem világosították fel, nem kap napi sajtószemlét, vagy azt nem olvassa el, azért a nevére küldött leveleket elolvashatná.

Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyarországi Testvérközösség Egyház elnöke például neki is elküldte azt a levelet, amelyet legutóbb Semjén Zsoltnak írt, a vallásszabadságot korlátozó és sértő kormányzati lépések, törvénytelenségek miatt. Ezek szerint Cornstein nagykövet nem olvas el semmit, mert azt kizártnak tartjuk, hogy az ilyen levelekről nem tájékoztatják a munkatársai és ne adnának róla angolul egy összefoglalót. Cornstein úr a jelek szerint nem tud a Népszabadság kivégzéséről, a vidéki magyar sajtó elfoglalásáról, amellyel kapcsolatban a külügyminisztériuma még egy pályázatot is kiírt, majd nevetséges módon a nevetséges összegre kiírt pályázatot is visszavonta. Ez a sajtószabadságról szólt.

A közmédia megszállásáról sem értesült a nagykövet, a civilek és tudósok listázásáról sem hallott a kormányközeli sajtóban, nincs tudomása keresztény egyházak, vallási közösségek, gyülekezetek hivatalos egyházként való működésének betiltásáról, a korábbi szerzett jogaik megszüntetéséről, holott ezekről európai fórumokon zajlanak tiltakozások.

Cornstein úr nem olvasta el a különböző hatalmi ágak vezetőinek életrajzát, hogy azok mind egytől-egyig fideszes pártkatonák, akiket a végrehajtó hatalom vezetője, Orbán V. nevezett ki és az ő utasításait hajtják végre. Nem hallott a nagykövet úr arról sem, hogy eltörölték a demokratikus Alkotmányt. Arról végképp nem, hogy állandó és mindenkori kétharmados Fidesz-győzelemre van beállítva a választási törvény, az ellenzéki pártokat a megvették. Orbánt demokratikus úton leváltani nem lehet.

Elképzelni sem tudjuk, honnan érkezett az új amerikai nagykövet, hacsak nem a Holdról, vagy valakik elzárják őt minden valós információtól. De még így sem érthető, hogy egyedül hozzá nem jutott el a világon, hogy Magyarországon fasiszta diktatúra bontogatja szárnyait és Orbán Putyin ötödik hadoszlopa az Európai Unióban. Ehhez a süketséghez és vaksághoz csak megértéssel tudnánk viszonyulni, ha nem látnánk, hogy Mr. Cornsteinnek van szeme és van két füle is. Milyen civil szervezetekkel találkozott, akik semmit nem mondtak neki a gyalázatos, antiszemita összeesküvéselméletekre épülő „Stop Soros!” törvényről? Persze, ha egy nagykövet Németh Zsolt irodájában találkozik az általa odahívott „ellenzékiekkel”, akkor nem csodálkozunk.

Attól tartunk, hogy valakik manipulálják Cornstein urat, és nem valódi civileknél járt, nem azt fordítják neki, amit mondanak, s neki külön újságokat nyomtatnak. De természetfölötti csoda kell ahhoz is, hogy ennek ellenére sem jutnak el hozzá hírek, és fogalma sincs arról, hol van. Szerencsére a magyar nyelvet csak magyarok olvassák, a Szombat interjúja nem a világsajtó része, senki nem értesült arról, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövete mit gondol Magyarországról és az Orbán rezsimről. Ez még Donald Trump nagykövetétől is elfogadhatatlan lenne. A Kremlben valószínűleg megállt az élet, mert ők olvasnak, és még magyar szövegeket is, ezért egész nap ezen az interjún nevethettek.

Amerika egy hibrid rendszer, ahol a demokratikus alkotmány és intézményrendszer keretei között illiberális elnök kormányoz. De Magyarország nem az. Itt már megvalósult mindaz, amiről Trump csak álmodik, hogy ő irányítsa és/vagy kontrollálja a sajtót, az ellenzéket, az igazságszolgáltatást, az Alkotmánybíróságot. Felszámolták a fékek, ellensúlyok rendszerét, dinasztiát és önkényuralmat működtetnek a demokrácia hamis díszletei között. E díszletek közé tartozik most már az Egyesült Államok nagykövete is.

Eddig is tragikus volt az amerikai diplomácia vezetése Budapesten, André Goodfriend és a másik ideiglenes ügyvivő (szakember) David. J. Kostelancik kivételével. Erről éppen a most elhunyt John McCain szenátor beszélt egyszer az amerikai szenátusban, amikor neofasiszta diktátornak nevezte Orbán Viktort évekkel ezelőtt. Az eddigi politikai kinevezettek is azzal a naiv elképzeléssel érkeztek, hogy a konfrontáció csökkentésével megszelidítik Orbánt, és így vezetik vissza a demokratikus értékek útjára. Ezen jót röhögtek a NER technikusai, és csak kihasználták ezt a diktatúra kiterjesztésére. Ez a taktika fasisztákkal szemben csődöt mond.

De olyan nagykövete még nem volt Amerikának, aki az égadta világon semmit nem érzékel abból, hol van. Nem lát, nem hall, nem beszél, süketnéma és vak, tökéletesen érzéketlen a legdurvább törvénysértések közepette is. Aki talán még arról sem hallott, hogy nem oly rég az Egyesült Államok kitiltott magyar kormányzati szereplőket Amerikából állami irányítású korrupció miatt, amelyek amerikai cégeket érintettek. Nem vonjuk kétségbe demokratikus elkötelezettségét, de Cornstein úr érzékszerveivel valami baj van. Keresse fel orvosát, de vigyázzon, nehogy magyar kórházba menjen, mert ott életveszélybe kerül.

A magyar egészégügy fellegvárai ugyanis az üresen tátongó stadionok, amelyek egyszer még megtelhetnek a rendszer ellenségeivel. Csupa elkötelezett demokratával, ha marad addigra annyi, hogy a felcsúti stadiont megtöltse. Az Egyesült Államok a nagykövete révén mindenesetre áldását adta Orbán Viktor fasiszta rendszerére, és cserben hagyta a magyar demokratákat. Igaz, Amerikának egy hasonló elnöke van, amit Cornstein úr szintén nem vett észre. Mintha csak a harmincas években lennénk a náci Németországban. Cornstein úr, az elkötelezett demokrata, semmit nem vett volna észre ott sem, ahogyan a kommunista Szovjetunióban sem.

(Fotó: Szombat / Káldori Dániel)







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések