2024, április16, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírEgyenlőségjel Orbán Viktor és az 56-osok bátorsága között

Egyenlőségjel Orbán Viktor és az 56-osok bátorsága között

-

A szervezett történelemhamisítás irányítója, Schmidt Mária, átírta már a magyar történelem összes sorsfordító eseményét, valamennyi évfordulóját, s a hét vezértől kezdve minden Orbán és a fidesz uralmának előképe, illetve előkészítője. A 2010-ben államcsínnyel, államellenes bűncselekménnyel, az alkotmányos rend megdöntésével létrehozott NER a magyar történelem szerves folytatása, csúcspontja és célja, amit csak időnként sikerült kibillenteni a menetéből azok által, akik ma is a rezsim ellenfelei:a mindenkori Soros-hálózatnak.

Ebből logikusan következik, hogy Orbán fejezte be az 56-os forradalmat, kergette ki az oroszokat, döntötte meg a kommunista rendszert a párttitkár apjával és KISZ-titkár múltjával, és az „átmenet zavaros évei után” István király utódjaként elfoglalta méltó helyét az ország vezetésében, ő a keresztény uralkodó.

A hazugságok sorozata olyan szintre jutott, hogy közben észrevétlenül gyalázzák meg az 56-os forradalmárok emlékét, azt állítva, hogy Orbán Hősök terén elmondott beszéde a szovjet tankok ellen harcolók bátorságával ért fel. Schmidt Mária szerint „ott megismerhettek egy fiatal politikust, aki a pesti srácokhoz és lányokhoz méltó bátorságról tett tanúbizonyságot”. Színre lépett a történelem hőse, akiért történt minden, ami korábban történt.

Ez a bátor hős felszólította a szovjet csapatokat, hogy hagyják el az országot, amikor a távozásukról már hónapokkal korábban megegyezés született, és a csapatkivonásokat a Németh Miklós-kormánynak köszönhetően már meg is kezdték. A szerencse az volt, hogy nem olyan vezetői voltak akkor a Szovjetuniónak, mint 1956-ban, és Orbán bugrissága miatt nem fordultak vissza. Orbán szólt, és meglett, Orbán parancsolt és előállt. Orbán messianisztikus szerepe, ahogy egyetlen szavával kiűzte az oroszokat, értelmetlenné és feleslegessé tette az 1956-os forradalmat is, amelynek mártírjai ott feküdtek a koporsóban.

Ahogy hazug István király „kereszténysége” (István nem a kereszténységhez, hanem a német-római császársághoz csatlakozott), ahogy hazug a szentkorona legendája, hazug az egész „keresztény-nemzeti” identitás, ugyanolyan hazug Orbán szerepe, amire még ráadásul emlékezhetünk is. Orbánnak semmi köze nem volt az oroszok távozásához, akkor ott azt a beszédet elmondani nem bátorság volt, hanem egy arcátlanság, hazug önmutogatás és tiszteletlenség az újratemetett hősökkel szemben.

Szép dolog a szerelem, érett női korban különösen, de az legyen Schmidt Mária magánügye. Az viszont nem magánügy, hogy az állami rendezvények megbízottjaként, a Terror Háza főigazgatójaként, az állam nevében hazudik. Meghamisítja a történelmet és meggyalázza az 1956-os hősök emlékét. Velük egy szintre emeli Orbánt. Egyenlőségjelet tesz azok közé, akik egy elnyomó világhatalom túlerejével szemben életüket kozkáztatva és feláldozva küzdöttek a szabadságért és a függetlenségért, egy olyan emberrel, aki a már elhatározott és megkezdett orosz kivonulást saját érdemének állítja be, majd azt a szabadságot, amiért az 56-os hősök az életüket adták, felszámolta, és egy újabb diktatúrát vezetett be.

Schmidt Mária hivatásos történelemhamisító

Bátorság a szabadsághoz kell, a szabad és tisztességes verseny vállalásához. A gyávák eszköze az elnyomás, jogfosztás, mások korlátozása, a szabad és egyenlő választások eltörlése, az emberek elzárása a valós információktól, a sajtószabadság megfojtása. Gyáva emberek számolják fel az igazi parlamentarizmust, gyáva emberek hamisítják meg a történelmet. Gyáva emberek kapaszkodnak fel az igazi hősök vállán, csak gyáva embereknek van szükségük arra, hogy átírják a valóságot, emberek ellen uszítsanak, gyűlöletet keltsenek. Bátor embereknek nincs erre szükségük.

Orbán a magyar történelem egyik leghitványabb és leggyávább embere.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések