Ítélethirdetés kezdődött szerdán az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken (NT) Ratko Mladic ügyében.

A most 74 éves, „Balkán mészárosának” is nevezett egykori parancsnok rosszullétre panaszkodott, ezért közel háromnegyed órára meg kellett szakítani az ítélethirdetést. Ezután Mladic ügyvédje az ülés elnapolását kérte védence magas vérnyomására hivatkozva, ám az ügyben eljáró háromtagú bírói testület elutasította a kérelmet.

A vádlott erre felállt, és kiabálni kezdett, mire az NT elnöklő bírájának utasítására kivezették a tárgyalóteremből, és távollétében folytatták az ítélethirdetést.

Az ítélethirdetést Mladic távolléte sem akadályozta meg.

A hágai törvényszék Mladicot az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte.

A 11 pontos vádiratban kétrendbeli népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények – többek között gyilkosság, deportálás, kényszerkitelepítés, üldözés, túszejtés – szerepelnek. A bűncselekményeket az 1992-1995-ös, százezer halottat követelő boszniai háború idején követték el. A legsúlyosabb vádpont szerint Ratko Mladic részt vett a srebrenicai népirtásban, amelynek során 1995 júliusában a boszniai szerb erők nyolcezer bosnyák férfit és kisfiút gyilkoltak meg.

Európa legvéresebb tömegmészárlása a nácik óta.

A vádirat szerint Ratko Mladic a boszniai szerbekkel együtt igyekezett a Bosznia szerbek által magukénak vallott területéről az ott élő bosnyákokat és horvátokat eltávolítani.

Az 1942-ben született “Balkáni mészáros” apját, aki kommunista partizán volt, 1945-ben a nácibarát horvát usztasák ölték meg.

Mladic egyetlen lánya, a 23 éves Ana  viszont 1994-ben öngyilkos lett, egyesek szerint azért, mert nem tudta elviselni apja háborúban betöltött szerepét: Mladicot 1992-től bízták meg a Boszniai Szerb Köztársaság hadseregének megteremtésével – őt tették felelőssé Szarajevó 1992-1996 közötti ostromáért is.

Mladic szerint a lánya nem öngyilkos lett, hanem ellenségei ölték meg. Mindenesetre egyes források szerint a tragédia után Mladic vérengző vadállattá változott.

Srebrenica egyébként 1995-ben hivatalosan az ENSZ védelme alatt állt, azonban a területen tartózkodó több száz holland ENSZ-katona utasítást kaptak, hogy ne avatkozzanak be. A mészárlást követően a holland kormány lemondott, az Egyesült Államok elnöke, Bill Clinton pedig a fegyveres beavatkozás mellett döntött, amelynek eredményeként megszületett a daytoni békeegyezmény.

Míg az ügyészség életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte Mladicra, a védelem álláspontja szerint a vádlottat szabadon kell bocsátani – hogy utóbbit milyen alapon, az nem derült ki.







Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)