Észak-Korea és az Amerikai Egyesült Államok között tovább tart az erőfitogtatás, melyhez szópárbaj is társul.

Kim Dzsungun észak-koreai diktátor péntekre virradóra kiadott közleményében személyesen Donald Trump amerikai elnököt fenyegeti meg.

“Szó szerint tűzzel fogom leállítani az elmebajos vén trottyot” – jelenti ki többek között, ami nagyon hasonlít Trumpnak arra a nyár végi mondatára, mely szerint “Észak-Korea a tűzzel játszik, ha továbbra is fenyegetőzik”.

Nos, úgy tűnik, a tűz említése csak tovább tüzelte Kim Dzsongunt.

Az utóbbi hónapokban Észak-Korea idegborzoló rakétakísérleteivel és egy hidrogénbomba felrobbantásával tartja izgalomban az egész világot. Trump kedden egyenesen azt mondta, hogy “kész teljesen megsemmisíteni” Észak-Koreát.

Kim Dzsongun legutóbbi közleményében azt is írta, hogy Trump személyesen is megsértette őt, ám ez csak arról győzte meg, hogy jó úton halad, és a végsőkig el fog menni a megkezdett úton.

Mindkét ország atomháborúval és a másik teljes megsemmisítésével fenyegeti egymást – bár az előbbi esetén utóbbi valószínűleg amúgy is bekövetkezne.

Egyelőre nem tűnik úgy, hogy a jelenlegi és az eddig alkalmazott metódusok közelebb vinnék az érintetteket a megoldáshoz – ha egyáltalán a háború ki nem robbantása célja bármelyiküknek -, minket pedig a reményhez, hogy talán nem szenved újabb fronton vereséget a békének csúfolt fegyverszünet.

 







Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)