2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországÉsz megáll: Szél Bernadett szerint Polt maradhatna

Ész megáll: Szél Bernadett szerint Polt maradhatna

-

Nem mintha az ellenzék kétszínű magatartása miatt (szóban teljes összefogás, valóságban ennek ellenkezője) lenne esély Orbán leváltására, amivel vélhetően megkíméli a mindenre alkalmatlan ellenzéki banda a demokratikusan gondolkodó állampolgárok idegrendszerét. Például Szél Bernadett, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a lefizetett, korrupt pártkatona, Polt Péter egy esetleges kormányváltás után is legfőbb ügyész maradhasson.

Erre a hírre valamennyire is tájékozott ember azt mondja, hogy „ennek a nőnek elment a maradék esze, ha volt neki egyáltalán”. Polt elsőszámú felelőse annak a korrupciónak, amit Szél ugyanebben a beszédében az Orbán rezsim lényegének tartott. Polt fedezi a bűntettet, hivatalával visszaél, részre hajló, a felesége révén lefizetett, s az általa vezetett ügyészség teszi lehetővé az ország szervezett kirablását azzal, hogy nem indít eljárásokat. Ha marad, továbbra is megóvja Orbán bűnszervezetét a felelősségre vonástól. Kinek dolgozik Szél?

Szél Bernadett pártja alapítványának konferenciáján „Az antikorrupciós törvények mellett független igazságszolgáltatást is szorgalmazott, megjegyezve a legfőbb ügyészről, ha Polt Péter egy kormányváltás után hajlandó lesz elvégezni a munkáját, és nem csak a fideszesek „pecsenyéjét akarja mosni” (sic!), akkor maradhat, ha nem, akkor szakmailag alkalmatlan, és távoznia kell.” De ha azt mondja, hogy megváltozik, akkor nem.

Hogy jut egyáltalán ilyen az eszébe? Polt Pétert egy jogállami kormány a hivatalba lépése második percében őrizetbe veszi, majd a bíróság letartóztatásba helyezi a nyilvánvalóan elkövetett bűnpártolás miatt. Szél Polt belátására és ígéretére bízná, hogy maradhat vagy nem. Ha megígére, hogy nem a Fidesz embere lesz, mint eddig, akkor maradhat? És amit eddig tett, azzal mi lesz? Az el van felejtve? Megígéri a róka, hoigy nem eszik tyúkot, és elhisszük neki? Benengedjük a baromfiudvarra?

Az LMP képes lenne Poltot meghagyni a székében? Miért nem mindjárt Orbánnal ígérteti meg, hogy ha ezentúl jó fiú lesz, akkor miniszterelnök maradhat? Magyarország rákfenéje nemcsak egy elmebeteg náci, hanem annak ellenzéke is. Ezerszer jobb lenne az, ha ez az ellenzék nem lenne. Létezésükkel megakadályozzák, hogy az emberek Orbán Viktor ellen szavazzanak, mert ki az a hülye, aki ilyen ostoba emberekre szavaz?

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések