2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországÉszbontóan alantas képmutatásra készül a Néppárt

Észbontóan alantas képmutatásra készül a Néppárt

-

Orbán már válaszolt Gulyáson keresztül arra a felvetésre, hogy a német kereszténydemokraták (CDU) a Fidesz felfüggesztését, és nem a kizárását javasolják. Orbán arroganciájára jellemző, hogy még ezt sem hajlandó elfogadni: felfüggesztés esetén a Fidesz önként kilépne a Néppártból. Ezzel újabb nyomást helyezett a Néppárt vezetőire, hogy még a felfüggesztéstől is tartózkodjanak, pedig ezzel a lépésével Orbán kisegítené a Néppárt képmutatóit, és a kívánt cél megvalósulhatna. Orbán azonban jól ismeri a jellemtelenségüket, az erkölcsi értékekkel szembeni cinizmusukat, és arra épít, hogy ezzel a bejelentésével még a felfüggesztéstől is elállnak majd a németek.

Gulyás felkínált egy újabb megoldási javaslatot, hogy a Fideszt ne függesszék fel, cserébe önként vállalják, hogy egy „három bölcsből” álló bizottság megvizsgálja a „magyar jogállamiság” helyzetét, és addig a Fidesz lemond arról, hogy részt vesz a néppárti testületek munkájában, de a tagságát nem függesztik fel. A róka behívja a tyúkketrecbe az ellenőröket, és a elmondja a három „bölcsnek”, hogy a tyúktollak, amit látnak, nem tyúkokból származnak, a szél fújta oda őket. Nevetséges és felháborító a háromfős bizottságra vonatkozó eredeti javaslat is, ami egy fügefalevél lenne, és annak eszköze, hogy ne kelljen szembe nézni a valósággal, és letagadhassák a tényeket.

Mit akar vizsgálni egy ilyen három fős bizottság? Megvizsgáltak már mindent. Mit nem lehet tudni Orbán illiberális fasiszta rendszeréről, a felszámolt magyar jogállamról, a fékek és ellensúlyok megszüntetéséről a Sargentini jelentés után, amit maguk is megszavaztak? Micsoda képmutatás az újabb három fős bizottság ötlete. Emögé akarják rejteni a hazugságot, a saját maguk által hangoztatott értékek semmibe vételét, hogy ne kelljen megtenniük azt, amit meg kellene tenniük. Mert Orbán illiberális rendszere az uniós alapjogokat sérti. A bizottság megvizsgálja a farkast, miközben a szájában ott van a véres juh, a CEU, nem beszélve azokról, amelyeket már rég felfalt, a sajtószabadság, az igazságszolgáltatás függetlensége, felekezeti jogegyenlőség, stb.. Megnézik a farkas fogait, hogy nem juh fogak-e. Esetleg meghallgatják a farkast arról, hogy ők a juh, a szájukban levő bárány pedig a farkas.

Előre megmondjuk a „bizottság vizsgálatának” eredményét: rendben találnak mindent, néhány apró változtatást javasolnak, amiről „tárgyalni kell”, és amiből ugyanúgy nem lesz semmi, mint eddig bármelyik vizsgálat megállapításaiból. A legcinikusabb javaslat a Néppárt francia elnökétől, Joseph Daul-tól származik, aki azt javasolta, hogy a Fidesz tagságát függesszék fel, de csak az európai parlamenti választás végéig, és utána a választás eredményétől függően, a Fidesz visszakaphatja a tagságát. Ez már Orbán aljasságával mérhető javaslat, ami azt mondja, hogy tüntessük el a Néppárt fasiszta pártját, amíg tart a kampány és a választás, dugjuk el, mintha nem is tartozna közénk, s miután megtévesztettük az európai választókat, és megnyertük a választást, akkor elővehetjük a sufniból a fasisztánkat.

Az Európai Néppárt máris eljutott a fasiszta Orbán módszereihez és aljasságának szintjére, ezek az ő trükkjeihez mérhető javaslatok. Nem arról volt szó, hogy az európai értékek miatt zárnák ki Orbánt? Mi köze ehhez a választásnak és a választás eredményének? Ha jól szerepel a Néppárt, attól változnak az európai értékek vagy Orbánból egy demokrata lesz? Elképesztő, hogy az utolsó pillanatban micsoda kapkodás zajlik, hogy ne kelljen csinálniuk semmit, és Orbánt megtarthassák a tagok között. Annak ellenére, hogy a Néppárt nem német tagpártjai, amelyek valóban ragaszkodnak az európai értékekhez, ennek ellenkezőjét követelik. Orbánnak nemcsak a Soros-Juncker plakátok miatt kell távoznia, hanem azért, mert létrehozta az Európai Unió első fasiszta államát, és ezt a modellt ki akarja terjeszteni egész Európára. Ha a Néppárt ezt leplezi, takargatja, akkor felelős azért, hogy a szabad világ a fasizálódástól retteg, mert ezt ők bujtatják, fedezik, legitimálják és finanszírozzák.

Mit szóljunk ahhoz, hogy Manfred Weber, aki a Néppárt tagpártjainak és a közvélemény megtévesztése céljából eljátszotta a határozott fellépést, „keménykedett”, de ma már még a kizárásról szóló szavazást is eltörölné, hogy majd ő suba alatt mindenkivel külön tárgyal és elsimít mindent. Ezért jött ez a nímand Budapestre? Ezért látogatta meg W1G O1G-t, és ment el a CEU-ra és a Dohány utcai zsinagógába, ebbe a piszkos játszmába belekeverni Orbán fasiszta rendszerének ártatlan áldozatait, köztük a magyarországi legitim zsidóságot?

Az emberek gyomra forog ettől a képmutatástól, hazudozástól, az álnok bizottságaiktól, amelyeket csak azért hoznak létre, hogy leplezzék a valóságot. Minden szavuk hazugság, és csak abban bízhatunk, hogy az európai szavazók ezt látják, és Orbánnal együtt bukik a Néppárt. Sajnos, ez sem old meg semmit, mert akkor Orbán erre hivatkozva fogja fasizálni a Néppártot, és nem vigasz Európa népei számára, hogy ezt a sok jellemtelen, gerinctelen, képmutató hazug embert úgy kirúgja az általa átvett Néppártból, hogy hírük nem marad. Visszataszító, undorító, gyomorforgató. Ami pedig különösen visszatetsző, hogy nem halljuk a baloldal, a liberálisok, a zöldek és a magyar ellenzék hangját, némán nézik ezt a felháborító színjátékot és hazugságözönt, amit Európa vezető pártcsaládja a szemük előtt produkál. A felelősségben ők is osztoznak.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések