2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírFerenc pápa felismerte a hasonlóságot Hitler és Orbán között

Ferenc pápa felismerte a hasonlóságot Hitler és Orbán között

-

A La Stampa című olasz lapnak adott interjújában Ferenc pápa azonosította a szélsőjobboldal által használt „nemzeti szuverenitás”  kifejezés jelentését. A „nemzeti szuverenitás” jelszava mögött Adolf Hitler ideológiája és szellemisége húzódik meg. A pápa világos határt húzott az egészséges nemzeti identitás és az illiberális szélsőjobboldal retorikája között, amely a hamis keresztény-nemzeti identitással valóban a náci ideológiát eleveníti fel.

Ferenc pápa szerint az illiberális politikusok részéről olyan beszédek hangzanak el, amelyek Hitler 1934-es beszédére hasonlítanak. Majd olyan idézeteket említett, amelyek beazonosíthatóan Orbán részéről hangzottak el. Ez azt jelenti, hogy Ferenc pápa, a magát Európa keresztény megmentőjének valló Orbánt Adolf Hitlerhez hasonlította.

Orbán már évek óta a Mein Kampf szellemiségét idézi, az „illiberálisnak” hazudott rendszere valójában antiliberális, mint az összes fasiszta és náci rendszer, lényegét tekintve antiszemita. Orbán a liberalizmus bukásáról ugyanazokat az állításokat tette Tusványoson, amit Hitler mondott a liberalizmusról: „A liberális korszak már rég eltűnt, mindenütt összeomlóban van a demokratikus államforma is, amely teljes kudarcot vallott. Könyörtelen harcot hirdetek ez ellen a kivénhedt társadalmi rend ellen, és ezt a harcot a legrendíthetetlenebb hittel folytatjuk.” Ezek Orbán és Hitler szavai.

A „Nekünk Magyarország az első” jelszava az orbáni elzárkózó értelmében ugyanígy a nácizmust idézi. Ferenc pápa kijelentette, hogy „a szuverenizmus elszigetelődő magatartás, ez a fajta „szuverenizmus bezárkózás. Egy ország legyen szuverén, de ne bezárt”, „a szuverenizmus túlzás, amely mindig rosszul végződik: háborúkhoz vezet”. A keresztény alapelveket hirdető Ferenc pápa ezzel megvonta Orbántól a „kereszténységre” való hivatkozás legitimitását. Orbán „nemzeti szuverenitásra” és „kereszténységre” hivatkozó rendszere valójában náci, ideológiája hitlerizmus.

A politikai és vallási diktatúrák hasonlóságára is rámutatnak ezek az összefüggések. A szekták lényege is a bezárkózás, a külvilág ellenséggé válik, a belső kohéziót az ellenséggé tett külvilág elleni küzdelem adja. Ehhez kell az agymosás, a gyűlöletpropaganda, az uszítás, az ellenségképek, és ezeknek mind a vallási szekták, mind a politikai diktatúrák esetében a vége gyilkolás. Ezért közveszélyesek a szekták, a vallási diktatúrák és a politikai diktatúrák is. A bezárkózás, az elzártság, a megfélemlítés a hamis ellenségképtől gyilkos indulatokhoz és gyilkolásokhoz vezetnek. Nem véletlen, hogy a gyűlölködő szekták és a gyűlöletpropagandát folytató Orbán-rendszer egymást támogatják. Ez a trón és a Sátán „oltárának” szövetsége.

Erre mutatott ra Ferenc pápa, aki a katolikus egyház történetében talán az első keresztény pápa, aki a krisztusi tanokat képviseli, éppenséggel saját egyházának antikrisztusi tradíciójával és e tradíció köztünk élő képviselőivel szemben. Orbán a fasizmust és a nácizmust nevezi kereszténységnek, beszédei nem Jézus Krisztust, hanem Adolf Hitlert idézik.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések