2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországGábor György: Semjén minden diplomáját csalással szerezte

Gábor György: Semjén minden diplomáját csalással szerezte

-

Gábor György filozófus és közíró felidézi, hogy a Lex CEU-t sürgősséggel benyújtó Semjén Zsolt egy csaló, aki minden diplomáját és tudományos végzettségét valamilyen csalással szerezte. Ezt írja Gábor György:

„Nincs abban semmi különös, hogy a ragyogó Semjén Zsolt kivételes sürgősségi szavazást kért a lex CEU-ról.

Menjünk akkor sorjában: az 1991-ben, a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián készített teológiai doktori disszertációjáról kiderült, hogy jelentős mennyiségű szöveget és szó szerinti fordításokat vett át korábbi művekből, idézőjelek alkalmazása nélkül. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem nem indított vizsgálatot.

Ugyancsak kiderült, hogy az 1992-ben, az ELTE Szociológiai Tanszékére beadott szakdolgozata és a doktori disszertációja között jelentős átfedések mutathatók ki. Arra is fény derült, hogy a szociológiai szakdolgozata szó szerint megegyezik Molnár Attila Károlynak, Semjén Zsolt egykori konzulensének két később publikált cikkével. Az ELTE súlyos szakmai-etikai vétség miatt elmarasztalta Semjén Zsoltot.

Végül az is nyilvánosságot kapott, hogy 1997-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szabálytalanul minősítette át Erdő Péter akkori dékán egyedi döntésével Semjén laureatus fokozatát vallástudományi PhD-vé, ugyanis 1. az egyetemen nem volt vallástudományi képzés, 2. Semjén a doktori szabályzattal ellentétben nem tudott (és azóta sem tud) tudományos publikációkat felmutatni, 3. végezetül a megfelelő nyelvtudással sem rendelkezett (rendelkezik).

„A csalás, az csalás, akárki is követi el” – mondta a minap Orbán Viktor, a négy sarkalatos erény legfőbb megtestesítője. Kivéve persze, ha az ő kézből etetett emberei követik el a csalást, mert – mint az köztudott– a seggnyalás neutralizálja a csalást, s kivéve, ha valaki nem csalt, de nem is nyalta az említett közjogi méltóság hátfelét, ennek elmaradása ugyanis minden tettet és cselekedetet (még a puszta gondolatot is) a csalás minősített esetévé teszi.

Azon pedig ne csodálkozzunk, hogy miért pont Semjén vállalkozott e dicső feladatra. Érthető, hisz szívből gyűlölheti a CEU-t, ugyanis a hazai egyetemi felhozatalból lassan már csak ez az egy egyetem az, ahol nem sikerült plagizálnia, nem sikerült csalnia, s ahol nulla nyelvtudása, s nulla tudományos publikációja ellenére sem szerzett doktori fokozatot, mi több, még egy vacak professzúrával sem kínálták meg.”

Egy ilyen embert valóban zavarhatja, ha egy nemzetközi mércével mérhető egyetem igazi tudást ad sokaknak, amilyennel ő nem rendelkezik.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések