Hosszúra nyúlt arccal jelentette be Trump, hogy nem sikerült leváltani az Obamacare-t, mert a republikánus többségű képviselőházban sem sikerült többséget szerezni a saját egészségbiztosítási törvénytervezetüknek. Trump azt ismételgette monomániásan, hogy a demokraták nem támogatták a republikánus tervezetet, de a Trumpcare nem ezért bukott el, hanem azért, mert a republikánus többségből sem támogatták elegen.

Trump legfontosabb kampányígérete bukott el, és esélye sincs arra, hogy az Obamacare-t eltörölje, egyszerűen azért, mert nincs egy elfogadható alternatívájuk. Az Obamacare-el szemben semmi más nem áll, csak az névadó Obamával szembeni gyűlölet. Ez azonban kevés akkor, amikor emberek életéről van szó, 24 millió embernek lett egészségbiztosítása, akinek korábban nem volt, és ők mind elveszítették volna, és nem kaptak volna helyette semmit.

Trump az Obamacare neve mellé mindig hozzátette, hogy „disaster”, handabandázott, hogy a világ legcsodálatosabb egészségbiztosításával váltja fel, amelyben mindenki biztosítva lesz, és az Obamacare-nél is jobb feltételekkel. Aztán amikor odakerült a sor, ötletük sem volt az Obamacare hét éves gyalázása után, hogy mit kellene csinálni. Paul Ryan házelnök kínjában előállított egy öszvér borzalmat, aminek lényege az volt, hogy az Obamacare-nek meg kell szűnnie, és úgy kellett csinálni, mintha a szimpla eltörlésen kívül bármi történne.

Csakhogy már Trump első hónapjában botrányos lakossági fórumokra került sor, ahol a republikánus szavazók majdnem megverték a republikánus képviselőket, hogy ne merjék az Obamacare-t megszüntetni, mert sokaknak az mentette meg az életét. A képviselők a következő választáson is nyerni akarnak, és ha a szavazóik ellenük fordulnak, akkor abból nem lesz semmi. Voltak, akik teoretikusan próbálták magyarázni, hogy az állam túl sokat költ, mások szerint túl keveset, de a lényeg az volt, hogy alternatívájuk sem volt, amiről egyáltalán tárgyalni lehetett volna vagy komnolyan lehetett volna venni.

A legfelháborítóbb Paul Ryan sajtótájékoztatóján az volt, hogy többször elmondta, mire kellett volna az emberek egészésgbiztosításától elvont pénz: a határok megerősítésére és a hadsereg fejlesztésére. Erre mondta az átlagamerikai a televízió előtt, hogy nagyon helyes, ha ezekre egy fillér nem marad, és a pénzt végre az emberekre költik a háborúzás helyett, hogy ne a hadiipar republikánus milliárdosai keressenek a fegyvereken és a lőszeren.

A demokraták úsztak a boldogságtól és az elégedettségtől, Trump eddigi sok bukása közül ez a legnagyobb. A CNN műsorában David Gergen, aki elnöki tanácsadó volt Nixon, Ford, Reagan és Bill Clinton mellett is, azt mondta, hogy Amerika történetében még egyetlen egy elnöknek sem volt ilyen borzalmas első száz napja, mint Trumpnak, akinek a kormányzása egy tömény katasztrófa. A fejetlenség, a hozzá nem értés netovábbja.

Trump óriási pofára esése a Trumpcare bukása és az Obamacare megtartása, miután még szavazásra sem lehetett bocsátani a törvénytervezetet, annyira nem volt meg a minimális támogatottsága. Még arra sem volt esély, hogy esetleg később összejön valami szavazás, az egész tervezetet vissza kellett vonni. Ez akkora égés, miközben a kongresszus mindkét házában ők vannak többségben, hogy szavakkal nem lehet kifejezni.

Trump azzal fenyegetőzött, hogy ugyan nem sikerült leszavaztatni az Obamacare-t, de az majd magától felrobban. Mindez nagy felháborodást keltett a sajtóban, mert minden elnök megörököl sok mindent az elődeitől, s hivatalba lépése után azokat neki kell működtetni, ha nem tud annál jobbat. Arra nem játszhat egy elnök, hogy egy olyan egészségbiztosítást, amelyet nem tudott törvényes úton megváltoztatni, majd rombolni fog, hogy felrobbanjon, mert annak felrobbanása amerikaiak tízmillióit takarná be a törmelékekkel vagy robbannak fel vele együtt.

Csodálatos nap a mai az amerikaiak számára, mert egy populista demagóg akarnok nem tudta ráerőltetni az emberekre az akaratát, győzött a jogállam, a fékek és az ellensúlyok rendszere, és megmaradt 24 millió szegény amerikai egészségbiztosítása. A következő nagy terv az adócsaló Trump adóreformja lesz. Trump vagy szakértőket használ a Breitbart gyűlölködői és a sunyi képű Pence keresztényfasisztái helyett, és társadalmi párbeszédben hoz létre egy megszavazható adóreformot, vagy úgy jár, mint az Obamacare és a muszlim beutazási rendelet esetében.