2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírHé, Európa! Mennyivel jobb, ha Junckert Timmermansra cserélik?

Hé, Európa! Mennyivel jobb, ha Junckert Timmermansra cserélik?

-

Orbán Viktor beadta a derekát, miután már kilenc párt követeli az Európai Néppártban a Fidesz (értsd: Orbán) kizárását a pártszövetségből, és a lavina várhatóan nem állna meg magától. Ezért Gulyás Gergelyt elküldte gyorsan Berlinbe, hogy csendesítse le a kedélyeket, és bejelentették, hogy mégiscsak leveszik a Soros-Juncker plakátokat. Orbán azonban nem az az ember, aki csak úgy megfutamodik, mert ezután bejelentette, hogy a plakátot csak megváltoztatják: a Welt am Sonntag nevű német vasárnapi lapnak azt mondta, hogy a néppárti Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke helyére Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, az európai szociáldemokraták elnökjelöltje kerül.

A Néppárt politikusainak ezzel feladta a leckét, hogy morálisan van-e különbség abban, hogy nem néppárti, hanem baloldali európai politikusról hazudja Orbán ugyanazt. Megengedhető-e a goebbels-i propaganda akkor, ha az nem bennünket, hanem a politikai ellenfelünket sújtja? Vajon a Timmermansról szóló hazugság nem ugyanúgy ássa-e alá az európai értékeket, mint a Junckerről szóló hazugság? Ez nem magyar választás, hanem európai választás: ha megtévesztik a választókat, állami pénzen hazudnak, az ellenzéknek nem azonosak a feltételei, akkor európai választást csalnak el.

Orbán immorális szörnyeteg mivoltára mi sem jellemzőbb,minthogy azt feltételezi: azok a pártok, akik a kizárását kérték a Néppártból, a Soros Györgyről szóló antiszemita plakátot rendben levőnek találják, ha a plakáton nem Junckerről közölnek hazugságot, hanem Timmermansról. Vajon hogyan vizsgázik ezután európai értékekből a csapdába állított Néppárt? Vajon Timmermans gyalázása kereszténydemokrata stílusnak és európai értéknek bizonyul-e, ha a zsidó világösszeesküvésről szóló náci plakát a politikai ellenfeléről hazudja azt, hogy Soros György mozgatja, nem pedig a saját értékeit és véleményét képviseli? Ha Juncker helyére Timmermans kerül, akkor az attól kezdve rendben van? Európában nem gyűlölik egymást a politikai ellenfelek, nem élet-halál harcot vívnak egymással, nem mocskolják egymást. Orbán ezt akarja Európában meghonosítani. Vajon engedi-e ezt az európai közösség?

Image result for frans timmermans juncker

Ez Európa. Európában így vannak egymással a politikai ellenfelek. Orbán ide exportálhatja a náci gyűlöletpropagandát?

Orbán ugyanis elmondta a „javított” plakát üzenetét is: „mindenkinek joga van tudni, hogy Timmermans Soros szövetségese”. Ez egy ugyanolyan hazugság, mint amikor a mostani plakát Junckerről állította ugyanezt, és a magyar embereknek azt volt „joga tudni”, hogy Brüsszel „mire készül”. Ezzel kapcsolatban az Európai Bizottság az egész Európai Unió (jobb- és baloldal) nevében cáfolatot tett közzé, és aztán pontról pontra cáfolta Orbán hazugságait. A Néppárt lecsendesítése érdekében Orbán hajlandó „Brüsszel” helyett „Sorosra” helyezni a hangsúlyt, mert az ellen hogyan adnak ki több pontos cáfolatot, hogy Timmermans nem Soros szövetségese? Hogyan lehet ezt cáfolni? Ahogy azt a Soros-kampányt kitaláló Arthur Finkelstein munkatársa, George Birnbaum, elmondta: ebben éppen az a jó, hogy nem lehet cáfolni, mert megfoghatatlan, és ha valaki cáfolni próbálja, még inkább magára rántja ezt a rágalmat.

Az Európai Unióban mindenki tudhatja azt, hogy Soros György nem áll senki mögött, és azt is, hogy ez egy aljas hazugságra épülő antiszemita propaganda, amely ellen minden demokratának fel kell emelnie a szavát. Különösen úgy, hogy láthatják: Orbán gátlástalan, és nemcsak a politikai ellenfeleivel, hanem a sajátjaival szemben is használja ugyanezeket az alantas módszereket. A módszer ellen kell felszólalni, tiltakozni, s az igazi keresztény és konzervatív értékrend azt követeli, hogy a politikai ellenféllel szembeni méltánytalanságot ugyanúgy ítéljék el, mint amikor ez őket sújtotta. Ha a Néppárt európai értékeket képvisel, akkor ezen az újabb fordulaton az eddigieknél is jobban fel kell háborodnia, és a Timmermans elleni igazságtalansággal és gyűlöletkampánnyal szemben ugyanúgy ki kell állnia. Orbán Viktor nem való Európába, ez a stílus és ezek a módszerek nem egyeztethetők össze az Európai Unió céljaival, értékeivel és stílusával. Ezt kell most már egységesen jobb- és baloldalnak együtt kimondani.

Orbán első plakátja sem csupán Junckert vagy a Néppártot, hanem az egész Európai Uniót támadta. S nemcsak azzal, hogy a „brüsszelezéssel” az egész Európai Unióról terjesztett hazugságokat, hanem a stílussal, a módszerrel, a hazug propagandával és a választók tudatos megtévesztésével. Ez a módszer nem nyerhet polgárjogot Európában. Ez fasiszták, nácik, tömeggyilkos diktátorok módszereit idézik. Az Európai Unió polgárait nem lehet egyetlen demokratikus politikus ellen sem gyűlöletre uszítani, és nem lehet hazugságokkal, a választók megtévesztésével, bűnbakkereséssel választásokat nyerni. Ezek a módszerek a szabad, egyenlő, tisztességes és demokratikus választások alapjait kérdőjelezik meg. Orbán nem exportálhatja sem a fasiszta rendszerét, sem a fasiszta módszereit Európába, és nem teremthet precedenst, nem teheti az elembertelenítő, a dehumanizáló módszereit normává Európában. Ez ellen pártállástól függetlenül mindenkinek fel kell lépni.

A Néppárt politikusai láthatták a most születő plakát elődjét, amin saját Európai Bizottsági elnökükről és az egész Európai Unióról hazudta ugyanezt. Orbán azt képzeli, hogy csak kicseréli a fejeket, s ugyanazt a hazugságot mondhatja másokról. A fejek cserélhetők, a hazugság marad. Vajon mennyi igazság volt az előző plakátban, ha ugyanazt a hazugságot egy fejcserével át lehet tolni másra? Mert Junckert Soros Györggyel a háttérben ábrázolni ugyanazt jelenti, hogy nem a maga ura, nem magát és a pártját, hanem Soros Györgyöt és az általa szimbolizált „zsidókat” képviseli. Ugyanazt hazudta Junckerről is, amit most Timmermansról fog. Kik jönnek még? Mindenki zsidóbérenc lesz, aki nem fasiszta, nem illiberális populista antiszemita? Ez Európa? Ez összeegyeztethető az Európai Unióval? Így választanak Európa polgárai képviselőket az Európai Parlamentbe?

Ne feledjük, hogy ez nem magyar belügy. Ezúttal a magyar szavazópolgárok az egységes Európa polgáraiként szavaznak. Ami Magyarországon történik, az Európában torténik. Ha Magyarországon csalnak, akkor Európában csaltak. Ha Magyarországon elfogadhatatlan módszereket alkalmaznak, akkor Európában használtak elfogadhatatlan módszereket. A magyar ellenzéknek erre kellene felhívni a figyelmet: az Európai Unió egyik tagállamában Európa polgárai nem egyenlő jogokat élveznek, s nem vehetnek részt egy szabad és tisztességes választáson, mert az ország korlátlan ura gyűlöletpropagandával félrevezeti, megtéveszti, dezinformálja a választókat.

Az orosz álhírek ellen akarnak védekezni? Hatalmas plakátokon terjeszti az álhíreket az Európai Unió egyik miniszterelnöke Európa tízmillió szavazópolgára számára. Ez ellen az Európai Uniónak egységesen és intézményesen fel kell lépnie, mert ez az európai parlamenti választás tisztaságát kérdőjelezi meg. Ez nem magyar belügy. Ez nem magyar választás. Orbán nem teheti meg azt, amit akar. A magyarországi európai polgároknak ugyanolyan jogaik vannak, a magyarországi ellenzéki pártokat ugyanolyan egyenlő feltételek illetik meg, mint az EU bármelyik más országában. Különben csalás az európai szavazás.

Csupán mellesleg jegyezzük meg, hogy a plakátcsere máris cáfolta az Indexben megjelent hazugságot és az Orbánt támogató elemzését: nem igaz, hogy a „Néppárt nem tud olyat csinálni, ami Orbánnak ne lenne jó”. Ez hazug propaganda, ez bértollnokság. Orbán máris megijedt attól, hogy a Néppártból kizárják. Ennyit az ellenzékinek látszó hazug újságírásról.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések