2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírHorthy zsidó áldozatait nem szednék ki a Dunából

Horthy zsidó áldozatait nem szednék ki a Dunából

-

Egy izraeli mentőcsapat megkezdte Budapesten a nyilasok által 1944-ben Dunába lőtt zsidó áldozatok csontjainak felkutatását. A ZAKA izraeli mentőcsapat az akció előkészítését végzi, és februárban lesznek a merülések, amelynek során felszínre hozzák a Dunában fellelhető csontokat.

Az akcióra Orbán adott engedélyt, minden bizonnyal azért, mert erősíti a történelemhamisító propagandát, miszerint a magyar zsidókat a nyilasok ölték meg, Horthy és a „keresztény-nemzeti” Magyarország nem felelős semmiért. Pedig a nyilasok „csak” ezer zsidót lőttek a Dunába, Horthy törvényes kormánya viszont félmillió magyar zsidót küldött haláltáborokba. Nekik nemhogy a csontjaikat nem keresik, de Schmidt Mária vezényletével még az emléküket is meggyalázzák azzal, hogy a történetüket meghamisítják.

Az izraeli mentőakció előzménye, hogy 2016-ban a Margit-híd felújításakor emberi maradványokat és ruhákat találtak a vízben, amelyek egyes feltételezések szerint a Dunába lőtt zsidó áldozatok csontjai lehettek. Az áldozatok hozátartozói kértek izraeli segítséget, hogy hozzátartozóik földi maradványait emeljék ki, hogy méltóképpen eltemethessék őket. A kezdeményezés tehát tisztességes szándékú volt. A Margit-híd felújítása során spontán előkerült csontokat a Kozma utcai zsidó temetében helyezték el, de a szertartáson részt vett katolikus és református lelkész is, mert a csontok beazonosítása nehézségbe ütközött. Emiatt a Mazsihisz az új kutatásban nem is vesz részt, mert lehetetlen a csontok megbízható azonosítása és szétválogatása. Budapest ostrománál nagyon sokan vesztek a Dunába, a Margit-híd felrobbantásánál többszáz magyar és német katona is a folyóba esett. Megtörténhet, hogy német náci katonák csontjainak adnak zsidó temetést és végtisztességet a zsidó áldozatok helyett.

Az ügynek politikai felhangja lett, miután Aryeh Deri izraeli belügyminiszter Budapeten tárgyalt az ügyben Budapesten Pintér Sándor belügyminiszterrel, és a Twitter-oldalán egy erősen propagandisztikus ízű videóben beszámolt a csontok kimentéséről, és azt állította, hogy a maradványokat Izraelbe szállítják és ott temetik el. Erről Magyarországon senki nem tud semmit, a hozzátartozók – annak reményében, hogy a rokonaikat temetik el – nyilván Magyarországon szeretnének végtisztességet adni, de az ügynek még különösebb gellert adna az, ha a náci katonák csontjait szállítanák Izraelbe és temetnék el őket zsidó szertartás szerint. Ráadásul zsidó temetőbe nem lehet csak úgy temetkezni, mint egy katolikus temetőbe, annak szigorú vallási előírásai vannak.

Izraelben idén tavasszal választások lesznek, ahol a korrupciós botrányokba keveredett, Orbánnal és a világ fasisztáival nagy elvbarátságban levő illiberális Netanjahu minden eszközt felhasznál azért, hogy újraválasszák, márcsak a személyes büntetőügyei miatt is. Mint három év után rájöttek, a nyilasok által a Dunába lőtt zsidók csontjainak kiemelése jól erősíti a NER történelemhamisító ideológiáját, mert arra irányítja a figyelmet, hogy a magyar zsidóságot a Szálasi-vezette nyilasok gyilkolták le, nem pedig Horthy Miklós „keresztény Magyarországa” küldte többségüket a biztos halálba. Természetesen nem lehet a számokat összevetni, mert a Dunába lőtt egyetlen zsidó áldozattal is megtörtént mindaz, amit a zsidó népirtás jelent, de a holokausztért Orbán Viktor rendszerének előképe, a Horthy-rendszer, és személyesen Horthy Miklós a felelős, aki a náci gázkamrák ismeretében olyan kormányt nevezett ki, amelyről tudta, hogy a magyar zsidóságot a német haláltáborokba deportálja, és átadja a gyilkosok kezébe.

Magyarországon szándékos történelemhamisítás folyik, amely „Szent” István királytól kezdődően egy „keresztény államként” mutatja be Magyarországot, amely áldozata volt a történelem viharainak, soha semmiért nem felel, és Orbán rendszerében tért vissza szentistváni önmagához. Miközben már a szentkorona is egy hazugságra épült, ahogy a „keresztény” magyar identitás is hazug. Ennek az identitásnak a legsötétebb foltja a vidéki magyar zsidóság deportálása, 435 ezer magyar zsidó haláltáborba küldése, amely kizárólag az antiszemita Horthy-rendszer, és a Horthy Miklós által kinevezett, legitim, törvényes magyar kormány felelőssége. Horthy tisztában volt azzal, hogy gázkamrába küldi a magyar zsidóságot, és olyan belügyi vezetőket nevezett ki, akik a németek kérését nemcsak teljesítették, de túlteljesítették. Horthy nem mondott le a német bevonulás után, hanem megőrizte a magyar önrendelkezés és szuverenitás látszatát, törvényesítette és hitelesítette a magyar állam népirtásban való részvételét.

Horthyt ezért háborús bűnösként fel kellett volna akasztani, akkor egyértelmű lenne az Orbán által átvett és megőrzött „keresztény-nemzeti” ideológia antiszemita, fasiszta és gyilkos jellege. Mint kiderült a Finkelstein politikai tanácsadó üzlettársának, George Birnbaum minapi nyilatkozatából, a bűnbakképzés náci technikájának átvétele mellett Orbán ragaszkodott ahhoz, hogy meghamisítsák a történelmet, és a magyarok egy vallási-nacionaliosta agymosás révén azonosuljanak a hazug nemzeti identitással és Orbán keresztényfasiszta rendszerével. Ennek érdekében milliárdokat kapott Schmidt Mária arra, hogy a különböző nemzeti évfordulók kapcsán meghamisítsa a magyar történelmet, a honfoglalástól az 56-os forradalmon át az 1989-es rendszerváltásig.

Ennek a tudatos történelemhamisításnak egyik legfontosabb része a holokausztban betöltött magyar felelősség eltüntetése, meghamisítása és letagadása. Ennek érdekében megsemmisítették az utolsó törvényes magyar Alkotmányt, és egy olyan illegitim alaptörvényt fogadtak el, amely felmenti Horthy Miklóst és a „keresztény-nemzeti” Magyarországot a népirtásban viselt felelőssége, a deportálások alól, amelyeket a magyar állam és a magyar köztisztviselői kar hajtott végre a törvényesen kinevezett magyar állam utasítására. Magyar horthysta csendőrök, állami hivatalok, magyar államvasutak hajtották végre olyan kíméletlenül és olyan gyorsasággal, amely a nácikat is meglepte. Orbán alaptörvénye ezt az időszakot kimetszi a magyar történelemből, azt a hazugságot állítva, hogy a barátio és szövetségesi német hadsereg bevonulásával Magyarország önrendelkezése megszűnt. A deportálás és a soá kizárólag a német nácik felelőssége. Erről szól a penetráns Szabadság-téri náci emlékmű.

De a Kossuth tér 1944-es állapotokra való visszaalakítása kifejezi a Horthy-rendszerrel való teljes azonosulást és az Orbán-rendszerrel való folytonosságot. Ez egyértelműsíti az Orbán-rendszer antiszemita jellegét, amely annyiban különbözik a nácizmustól, hogy az antiszemitizmus a középkori egyházatyák zsidóellenes gyűlöletére, a „keresztény” antiszemitizmusra alapul. Ez képmutató, a zsidóság kirekesztése és üldözése, jogfosztása mellett azt hirdeti, hogy nem kell őket megölni, de a történelem során a „keresztény” antiszemitáknak ezt soha nem sikerült betartaniuk. Ennek szellemében kormányoz Orbán Viktor, rendszerének egész ideológiája a zsidó világ-összeesküvésnek tulajdonított liberális demokrácia elleni harcra alapozódik. A fasiszta diktatúra alapja az antiszemita „keresztény-nemzeti” ideológia, a vallási gyökerekre visszavezetett nacionalizmus.

Ezért Orbán az összes elkötelezett antiszemitához hasonlóan kiváló kapcsolatokat ápol Izraellel, támogatja a cionizmust, semmi baja az ortodox zsidósággal, amely nem kíván beavatkozni a politikai életbe, amely nem asszimilálódik. Az antiszemiták gyűlölt ellenségei soha nem az önmagukat különválasztó vallásos zsidóság, hanem az asszimilált zsidók, akik kereszténynacionalista indulatból nem támogatnak diktatórikus rendszereket, elnyomást, zsarnokságot, hanem a törvény előtti egyenlőség, a demokrácia és az egyéni jogok hívei. Ebbe az ideológiai körbe illeszkedik a nyilasok által Dunába lőtt zsidók feltételezett csontjainak kiemelése és eltemetése. Ennek üzenete az, hogy a nyilasok voltak a holokausztért is a felelősök, pedig Horthy-rendszer, „keresztény-nemzeti” uszítás, zsidótörvények nélkül nincs nyilas rémuralom és Dunába lövetés sem. Ezért ez az akció jól szolgálja a történelemhamisítást és emellett támogatás az ugyancsak illiberális és antiszemitákkal, fasisztákkal parolázó jobboldali Netanjahu választási propagandájához is.

Nem véletlen, hogy ebben az akcióban is közvetítő és szem a láncban Köves Slomó, aki minden antiszemita és keresztényfasiszta aljasságban Orbán legfőbb támasza, sok milliárdos juttatásokért cserébe. Köves az antiszemita horthysta Orbán-rezsim fügefalevele és „díszzsidaja”, aki ennek a történelemhamisító bűnbandának minden gazemberségéhez asszisztál, és a zsidóság nevében legitimitást nyújt. A Mazsihisz elnöke, Heisler András az Indexnek elmondta, hogy „2016-ban az orvostechnológiai vizsgálatok a csontok egy részénél az askenázi zsidókra jellemző genetikai jeleket rögzítettek, másik részüknél nem találtak ilyet. A csontoknak konkrét személyekhez történő kapcsolása lehetetlen volt. Történész kutatók szerint a holokauszt alatt több ezer embert lőttek a Dunába, illetve Budapest ostroma alatt sokan vesztek a folyóba. Csontjaik vélhetően teljesen szétszóródtak a több mint hetven esztendő alatt, és elképzelhető, hogy egészen a Fekete-tengerig bemosta őket Európa egyik legnagyobb folyója” – fogalmazott.

Maga a gondolat is dermesztő, hogy mi minden van a Dunábn, és a Duna hogyan hordozza a magyar történelmet szó szerint a hullámai közt sodrodó különféle csontokkal. József Attila Dunánál című verse prófétai ihletettségű, amelyet a rezsim természetesen eltüntetett a Kossuth tér közléből, mintha a Dunában csak a dinnyehéj úszna. Arany János hídavatói, aztán különféle gyilkosok és áldozatok, háborúban és békeidőben a folyába került holttestek teszik a Dunát Magyarország legnagyobb temetőjévé és zord történelmének hallgatag ismerőjévé.

Még az is sokat mond erről az országról, hogy a 21. században is csak Szálasi rémuralmának zsidó áldozatait szedik ki a folyóból, ha ezek közvetlenül is Horthy áldozatai lennének (ahogy közvetve azok, mert Szálasi is a Hothy-rendszer terméke), akkor szó sem lehetne róla. Ahogy összemosódnak a történelem igazságai, úgy keverednek a magyar folyóban a csontok és a hullák, s nincs megnyugvás, mert a régi gyilkosok utódai és a potenciális áldozatok itt vannak. Komoran nézik a hömpölygő Dunát, a legmélyebb magyar sírt, amely nem temet be semmit.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések