2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországHosszú Katinka abbahagyja az úszást

Hosszú Katinka abbahagyja az úszást

-

Az már biztos, hogy a magyar rendezésű úszó világbajnokság nem lesz Hosszú Katinka diadalmenete. Pedig erre készült a NER, a Vezér, a NER népe és maga Katinka is a férjével együtt.

De látszik, hogy kínkeservesen sikerült megszerezni az aranyat Katinka egyik fő számában, és vissza kellett lépni egy számból, amelyben olimpiai bajnok lett. A többi vízreszállás sem fényes siker. Attól az úszónőtől, aki testhosszakkal szokta verni az ellenfeleit már a döntő előtt is. Aki nagy gonddal választja ki azokat a számokat és távokat, amelyeken elindul.

Ehhez képest minimum szakmai kudarc, hogy elindult azon a 200 méteres gyorson, ahol csak hetedik lett. Ez mindenképpen csalódás, és azt mutatja, hogy Hosszú Katinka nincs sem jó fizikai erőben, sem jó szellemi állapotban, hogy ezt nem tudta bemérni. Csak a hatodik legjobb idővel jutott a 200 méter pillangó döntőjébe is, ami szintén egy nem várt csalódás.

Aztán itt is csak bronzérmet nyert, ami nagyszerű eredmény lenne nekem, de nem annak az úszócsodának, az Iron Ladynek, aki arról híres, hogy amiben elindul, azt megnyeri. Az olimpián Katinka imponáló fölénnyel nyerte a futamait, végül három aranyat szerzett és a negyedik csak hajszálon múlott. Ehhez képest Katinka most zuhanórepülésben van.

Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a kudarcai után egymondatos értékelések vannak, vagy olyan komikus fényezése a helyzetnek, mint az Index címe: „Hosszú Katinka nagy bravúrral bronzérmes 200 pillangón”, ami így folytatódik: „Egy darabig még vezetett is a 200 pillangó döntőjében, de a bronzérem így is nagy bravúr.” Katinkának?

A bravúr az aranyérem lett volna. Minden elismerés, hogy pályája végéhez közeledve, még emberfeletti erővel összeszedte a régről maradt tartalékait, és befutott a harmadik helyre. De már az egyik fő versenyszámának számító 200 méter vegyesen is megszorították, és ha még van húsz méter, talán meg is verik. Egy ismeretlen, mosolygós japán kislány.

Hátra van még a 400 méter vegyes, amelyben szintén nyernie kell, de erősen aggódni kell a győzelméért. Hatalmas sportoló, ezért csak abban bízhatunk, hogy ha kell, vért pisilve is megnyeri valahogy még ezt a versenyt, mert még szerencsére közel esik ahhoz a morális hanyatlásához, erkölcsi csődhöz, ami a pályája végét jelentheti.

Ha nem nyerné meg ezt a számot, akkor letagadhatatlan lesz a bukás és hanyatlás, de ha csak nehezen nyeri meg, a benne levő tartalékait mozgósítva, akkor valószínűsíthető, hogy Hosszú Katinka viszonylag rövid időn belül bejelentheti a versenyzéstől való visszavonulást. Az indok vagy sérülés lesz, vagy az, hogy szeretnének babát, vagy valami más. A valódi ok az, hogy aki eladja magát, feladja az elveit, az nem képes már olyan teljesítményre, mint addig.

Ha Katinka nem tud megfordulni azon az úton, amelyen a NER-rel való kollaborációval és a lelki-anyagi korrupcióval elindult, elhagyja a lelki ereje, ami eddig vitte és sikeressé tette. Nem lesz képes arra, hogy újra abba az állapotba hozza magát. Talán maga sem látja be, a korrupt és megalkuvó magyar közeg pedig még kevésbé, hogy ez teheti őt tönkre.

Sokan azt is vitatják majd, hogy bármiféle kudarc érné ezzel. Azért, mert nem képesek különbséget tenni az Orbánnal való kollaboráció, a korrupció és a NER „üdvöskéje” előtti és utáni Katinka között. A magyarok többsége nem hisz ilyesmiben, tagadja, hogy az elvek feladása ilyen következményekkel járna, pedig a magyar nép előtt ott van saját példája: a NER és egy konszolidált fasiszta rendszer virágzása.

Hosszú Katinka az antitézise volt ennek a rendszernek, és ennek a magyar mentalitásnak, ezért vált egy időben mesebeli hőssé, a legkisebb lánnyá, akiben reménykedni lehet, mert őriz valamit abból, amit ez a nép (tisztelet a gyér kivételnek) már elveszített. De már nem őriz belőle semmit, és ez látszik azon, ahogy a Királynő megérkezik, és vesztesen távozik. Az Iron Lady imidzs és díszlet inkább kínos, mint dicsőséges.

Hosszú Katinka úgy tehet majd, hogy amit lehetett, azt megtette. Valóban brilliáns a múlt, szenzációsak az eredmények, nincs szégyenkezni valója az eredmények miatt, amelyeket még az „árulása” előtt szerzett. Ha valóban visszavonul, senki nem beszél arról, mi lehetett volna, ha megőrzi magát, és ugyanolyan morális állapotban, olyan gerinccel folytatja, mint ahogy elment az olimpiára. Nemcsak a sportban, hanem a magánéletben is.

Hosszú Katinka feladta magát, „eladta” magát, és ezzel elvesztette az erejét, mint Sámson, akinek az ellenségei levágták a haját. Most arra várunk, hogy még egyszer utoljára szedje össze minden erejét, és nyerje meg a 400 méter vegyest, de még inkább, hogy döntse rá az oszlopokat azokra, akik kivették az erőt belőle. Ez utóbbit csak elvi lehetőségnek látjuk, a pénz, a biznisz, a kapcsolatok, a hírnév a NER oldalán, valószínűleg megakadályozzák ezt. Valószínűbb, hogy Katinka hasonul ahhoz a szörnyeteghez, aki megrontotta.

Hosszú Katinka jól teszi, ha előbb abbahagyja, mielőtt odajutna, ahova a magyar futball jutott Orbán kezén. Reméljük, legalább az andorrai vereséget elkerüli. Ha nem tudja magát újra lelkileg összeszedni, ami lehetetlen anélkül, hogy kilépjen a NER-ből és visszautasítsa Orbán ajándékait, kivételezését, akkor fizikailag sem lesz képes arra a teljesítményre, mint előtte. Ezt pedig nem lesz könnyű se bevallani, se elismerni.

Ha így lesz, ahogy a jelek mutatják, siratunk egy nagy tehetséget, és még inkább egy régi erkölcsi hőst, akit tönkretettek. Csakúgy, mint mindent, amire ezek ráteszik a kezüket. A korrupció, a lelki korrupció is, tönkreteszi az embert. Lenullázza, és minden erejét elveszi. Aki elvtelenül megalkuszik, képtelen lesz később az ellenállásra. Az erkölcsi nagyságunkból kiment a fény, elhagyta a tűz, az igazság, és az erő. Mi így látjuk.

Ugyanerre figyelmeztettük 2014-ben az ellenzéket. Ha részt vesz a választáson, ha a pénz fontosabb lesz, mint az alkotmányos rend megdöntése, és legitimálják Orbán rendszerét, akkor besétálnak egy olyan csapdába, ahonnan nem lesz többé erejük kijönni. S hazudnak majd éjjel és nappal, hogy ne kelljen bevallani: elhagyta őket minden erő. De ugyanez vár azokra is, akik elveket feladva részt vesznek a választáson. Magukat nullázzák le.

Mindez bekövetkezett, elvesztették minden ellenállóképességüket, készülnek megismételni megint ugyanazt. Ahányszor megteszik, annál gyengébbek lesznek, annál mélyebbre ássák magukat, és a helyzetük egyre kilátástalanabb és reménytelenebb lesz. Katinka is elindult ezen az úton, a NER-rel való kollaboráció hatása azonban jobban meglátszik a medencében és a dobogón, ahol századmásodpercek is láthatók lesznek.

Ezért fogja abbahagyni hamarosan a versenyzést Hosszú Katinka, hogy ezt ne lehessen látni. Ha nem fordul meg. A medencén kívül egy mindenki által tisztelt, sikeres sportoló és üzletasszony lesz, aki bizonyára nagyszerű kitüntetéseket és további kedvezményeket kap. És ha nem vigyáz, lehet még belőle az úszás Rogán Antala vagy Mészáros Lőrince is.

Az a mentalitás, amire cserélte korábbi önmagát, összeegyeztethetetlen komoly munkával és a valódi sikerrel. Ez csak olyan sikerekre alkalmas, mint Szijjártóé, Rogáné, Mészárosé, Orbáné, akik csak lopni tudnak, semmi mást. Ezek az emberek nem képesek semmire. Ha valaki beáll közéjük, az ő szintjükre süllyed. Nem tud az uszodában teljesíteni, mert jön a tiszta szívű, meg nem romlott vetélytárs, és nem engedelmeskednek az izmok. Akarnokság nem segít. Egy diktatúrától nem szabad elfogadni semmit, ezt tanulja meg, vagy vége.

Mindent megkaphat, ami semmit nem ér. S azzal arányban elveszíthet mindent, ami fontos. Az igazi arany a szívben van, nem a Vezér ajándékaiban és kedvezményeiben. Éva egyszer már rosszul döntött az Édenben, s drága árat fizetett érte. Katinka ezt elkerülhette volna. A kígyó megcsalta. De az örömhír az, hogy bármikor a fejére taposhat, és visszakaphatja azt, ami elveszett. Meglátjuk a medencében és a medencén kívül, hogyan döntött a szívében.

Mi szurkolunk neki. A medencében is, azon kívül is. Azon kívül talán még jobban.

Ui. Akinek nem lenne világos, olvassa el kezdetnek a Duna Aréna kizárólagos használatáról szóló cikkeket, ahogy Katinka megkapta az úszó vb végéig az egész létesítményt, ahova még átmenetileg sem engedték be Darnyi Tamás tanítványait, arra az időre sem, amikor senki nem használta az Arénát.

Aztán olvassa el a fél Margitsziget nagyságú volt csilllebérci úttörőtáborról szóló híreket, amelyet az állam visszaszerzett Hosszú Katinkának, mert az úszó vb után a Duna Aréna megnyílik mások előtt is. Csillebércen a tervek szerint 4-5 milliárdos beruházással az állam úszóakadémiát épít, amelyet Katinka és a cége kap meg kizárólagos üzemeltetésre.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések