2024, március28, csütörtök
KezdőlapKultúraA jobboldali 168 Óra Mester Ákos szellemiségének megcsúfolása

A jobboldali 168 Óra Mester Ákos szellemiségének megcsúfolása

-

A hírek szerint a rendszer által pénzelt zsidó hitközséghez (EMIH) és a Köves Slomóhoz köthető Brit Média Kft. megvásárolta a Pesti Hírlap maradék részét, ezzel már 100 százalékos tulajdonosa lett a lapnak. Ez azt jelenti, hogy nem állt meg az Orbán Viktorhoz hű álellenzéki médiacsoport terjeszkedése, s vélhetően további bekebelezések várhatók. Milkovics Pál, a Pesti Hírlap alapító-tulajdonosa nem eltűnik, hanem részesedést kapott a Brit Média Kft.-ben és a tűzhöz közelálló források szerint vezérigazgatója lesz a cégnek.

Ez azt jelentheti, hogy a Brit Media Kft. megkapta az engedélyt arra, hogy a Köves Slomón keresztül kézben tartott álellenzéki médiacsoport vezető szerepre törjön az egykori balliberális oldalon, és az online, a nyomtatott sajtó (napilap és hetilap) mellett TV és rádió is tartozzon hozzá. A Pesti Hírlap már beköltözött a 168 Órához, Milkovics pedig már bejelentette, hogy a 168 Óra szellemisége megváltozik, a jobboldali olvasókat is megcélozzák. Magyarul ez a 168 Óra kivégzése, Mester Ákos alapító-főszerkesztő szellemiségének megcsúfolása, a lap megalázása. Ez tekinthető akár Orbán Viktor bosszújának is, akit az eredeti 168 Óra következetesen bírált, teljes joggal.

Akinek van füle a hallásra, pontosan tudja, mit jelent a „kiegyensúlyozottság”, amely a jobboldali olvasókat „is” megcélozza. Ennek a vége természetesen az, hogy jobboldali tartalom, a rendszer érdeke, de olyan látszatba csomagolva, hogy az olvasó ne vegye észre, és balliberálisként fogyassza a jobboldali hazugságokat és propagandát. Bújtatott módon oltja be az orbánista propagandát.

A jobboldalnak (is) szóló 168 Óra fából vaskarika, a név meggyalázása, a 168 Óra alapítóinak, egykori munkatársainak és több évtizedes olvasótáborának arculcsapása. Köves Slomó nevéhez és kezéhez sok gazemberség tapad, de ez az egyik legnagyobb. Mindezt az „igazi zsidó” jelmezébe csomagolva, egy olyan rendszer kiszolgálójaként, amely szélsőjobboldali és antiszemita Soros-plakátokkal uszít a zsidóság ellen. Az antiszemiták által „lezsidózott” 168 Órát egy zsidó rabbi játssza át fasiszta szellemiségű hatalom kezébe. Ennél alantasabb eljárást nem lehet elképzelni. Az antiszemita ideológiát hirdető Orbán-rendszer kisajátítja a zsidóság fogalmát is, és kirekeszti belőle azokat, akik nem tartoznak ebbe.

Mindez a másik álellenzéki orbánista televízió, az ATV tolvaj tulajdonosának, Németh Sándornak okozhat fejfájást, mert ha a másik korrupt egyházfi kevesebb problémát jelent és a milliárdokért cserébe hűségesebben és hitelesebben hajtja végre Orbán megbízását, hogy az ellenzéket manipulálja és a rendszerbe konszolidálja, akkor eljöhet az idő, hogy az ATV-re nem lesz szükség. Ez pedig abban a pillanatban megpecsételi az ATV és tolvaj tulajdonosának sorsát. Ezen még az sem segít, hogy az ATV baloldali hagyományai sok embert megtévesztenek, mert Németh zsarolható emberként nem válhat már le soha többet Orbán Viktorról, mert akkor a vagyonelkobzást és a börtönbüntetést nem kerülheti el.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések