2024, március28, csütörtök
KezdőlapFesz leszJoób Márton a Hit Gyülekezete adócsalásról szóló tanításának újabb áldozata lehet

Joób Márton a Hit Gyülekezete adócsalásról szóló tanításának újabb áldozata lehet

-

Miután az ATV is közölte a sajtóban megjelent hírt arról, hogy a Hit Gyülekezete egyik reklámarca, Joób Márton volt kenuvilágbajnok, szegedi önkormányzati képviselő, a szegedi Hit Gyülekezete vezetőjének fia, 11 gyermek édesapja a NAV nyomozása során őrizetbe került, tényként kell elfogadni az ilyen esetekben feltűnően jól értesült Origo erről szóló hírét. Joób Márton ugyanis az MSZP-s kötődésű Botka László polgármester egyik bizalmas embere, aki nem tartott a Hit Gyülekezetével, amikor Németh Sándor bizniszegyháza a Fidesz mellé állt. Mint mondta: ő is jobboldali értékrendet vall, de Szegeden az erőviszonyok mások: a városban az MSZP van olyan helyzetben, mint országosan a Fidesz. Ezért hasznosabb az ő oldalukon maradni. Németh Sándor vezető lelkész engedélye és áldása nélkül ezt nem tehette volna meg, és Németh most is jól számított: Szegeden a Hit Gyülekezete abból profitál, ha Botkát támogatja.

A sajtóhírek szerint hosszabb ideje zajlik már a nyomozás a többszáz milliós áfacsalás ügyében, amelynek gyanúsítottja lehet immár Joób Márton. Az eljárás vége, a vádemelés és az ítélet alapján lehet vétkesnek vagy ártatlannak mondani az ügyben. Joób Márton mindenesetre nem egy bűnöző alkat, és ha elkövette is az ellene rótt bűncselekményt, inkább áldozatnak tekinthető azokkal a volt és jelenlegi gyülekezeti tagokkal együtt, akik megjárták már a börtönt az áfacsalás miatt, ami a Hit Gyülekezetében már húsz évvel ezelőtt is erénynek és „ügyességnek” számított. Az áfacsalás tipikus Hit Gyülekezetéhez kapcsolható elkövetési magatartás, összeomlana néhány gyülekezeti ház, ha kivennék belőle az elcsalt áfát. De néhány magánépület is. Információink szerint nemcsak Joób Mártont, hanem más Hit Gyülekezetéhez tartozó tagot is őrizetbe vettek, Joób Márton édesapja pedig lemondott a szegedi gyülekezet vezetéséről.

Bartus László Fesz lesz című könyve beszámol ezekről az esetekről, és felidézi azt is, amikor Németh Sándor nylonzacskóban kapott áfacsalásból származó 10 millió forintot, amiért megdicsérte azt, aki a pénzt ügyesen megszerezte. Ez az ember is később börtönben végezte. Ha a vezető lelkésze, akivel megosztotta a pénzt, nem megdicséri, hanem megdorgálja, talán elkerülhette volna később a börtönt. De Németh Sándor mindig megdicsérte azokat, akik „pénzt tudtak csinálni”, függetlenül attól, hogy azt milyen eszközökkel tették. Akiről kiderült, hogy áfacsalásból épített gyülekezeti házat, abból támogatta a gyülekezetet, az is dicséretet kapott és nagy tekintélye lett, ha nem bukott le. Aki lebukott, azt úgy magára hagyták, mintha soha nem ismerték volna. Mert Németh Sándor rettegett attól, hogy egyszer valamilyen gazdasági bűncselekmény nyomán eljutnak hozzá. Még a börtönben sem látogatták a lebukottakat, a családjukról sem gondoskodtak. De azért börtönmissziót végeznek állami pénzen.

A Hit Gyülekezetében az adócsalásról szóló tanítás azután sem változott, hogy többen börtönbe kerültek. Németh Sándor olyan elvárásokat fogalmazott meg, olyan nyomás alá helyezte a fiatal ambíciózus és bizonyítani akaró gyülekezeti vállalkozókat, hogy azok nem tudtak volna másképp megfelelni ezeknek az elvárásoknak, csak áfacsalással. Ehhez segítségükre volt a Hit Gyülekezete hamis tanításainak egyike, amely a bibliai Gedeon példájára épült, aki elrejtette a gabonát az ellenség elől és nem szolgáltatta be az adót. Ebből az a „szellemi látás” kerekedett, hogy az adót az ellenség, az ördög akarja elvenni Isten népétől, és Isten embereinek Gedeon a példája, akik elrejtik az adót, akik nem az ördögnek adják a pénzüket, hanem Istennek (Németh Sándornak és az ő vallási magánvállalkozásának). Ezért a Hit Gyülekezete tagjainak lelkiismerete mindig felszabadult az adócsalással kapcsolatban. Különösen, hogy dicséretet is kaptak érte, ha nem buktak le.

Joób Márton minden bizonnyal ennek az áldozata, ha igaznak bizonyulnak a NAV vádjai. Ha Németh Sándor, akinek minden szavát Isten szavaként fogadják a szekta tagjai, arra tanította volna őket, hogy az adócsalás lopás, ezek az emberek soha nem követtek volna el ilyen bűncselekményeket, mert ezt maguktól soha nem tették volna meg. Vagy ha lett volna közöttük, aki magától is érzett volna késztetést erre, az adócsalást elutasító gyülekezeti tanítás hatására letett volna minden ilyen tervéről. Németh Sándor azonban a sikert a pénzben, a növekedésben, a kiterjedésben, a világi gazdagságban méri. Ezt tekinti áldásnak, és sokan próbálnak áldottnak látszani, erejükön felül. Joób Márton ráadásul sikeres sportoló volt, nagycsaládos példakép, akinek 11 gyermeke van, aki a Hit Gyülekezete kirakatának egyik dísze, Németh Sándor bizniszegyházának egyik legmeggyőzőbb reklámarca volt. Azért is, mert rendes embernek ismerték.

De a Fesz lesz című könyv facebookos olvasói csoportjában a Hit Gyülekezete volt tagjai elmondták azt is az eset kapcsán, hogy még a Szent Pál Akadémián is arra tanították őket, hogy az adócsalás nem lopás, az adócsalás Istennek tetsző cselekedet, mert az ördög lopja el az adóval a hívők pénzét. Valami köze lehet ehhez annak a rejtélynek is, amit a Magyar Hang „Szegény hívők gazdag papja” című cikke feszegetett, hogy az 1 százalékos adófelajánlások száma és az 1 százalékos felajánlások összege azt mutatja, hogy a Hit Gyülekezetébe járnak Magyarország legszegényebb emberei, mert szignifikánsan kevesebb adót fizetnek mint az összes többi egyház tagjai, vagyis a magyar átlag. De ennek ellenére gazdag az egyházuk, és főleg gazdag (multimilliárdos) a vezető lelkészük, Németh Sándor, akinek a jövedelmük 10 százalékát és az adományaikat adják. Keveset csak az adóhivatal kap, a pénz Németh Sándornak megy.

Nem tudjuk, hogy ezt hogyan csinálják, de ez látszik. Ezen felül van az a réteg, amelynek még jelentős profitot is kell produkálnia. Pénzt kell forgatniuk, nagy bevételekhez kell jutniuk. Vannak vidéki gyülekezetek, ahol a vezető a vállalkozó, s a Hit Gyülekezete tagjainak egy része gyülekezeti tagok vállalkozásában dolgozik (sokszor kizsigerelt rabszolgaként). Vannak tipikus hites vállalkozások, ilyen volt régen a könyvkiadás, könyvterjesztés, a Kisokos újságok, reklámújságok, ingatlanépítések, építkezési vállalkozások, stb.. Joób Márton két vállalkozása tipikus hites vállalkozás, az egyik a Szeged és környéke ingyenes reklámújságja, a másik építkezési vállalkozás. Mindkettő kínálja a nagy értékű hamis számlák és az áfacsalás lehetőségét. Joób Mártonnak emellett el kellett tartania egy 11 gyermekes családot is.

Annyit sejthetünk, hogy ha elkövette azt, amivel gyanúsítják, ahhoz a bátorítást és a lelkiismerete felmentését a Hit Gyülekezete hamis tanításaiból szerezte. Ahogy az is valószínűsíthető, hogy a Hit Gyülekezete tagjai az így szerzett pénzt is olyan jövedelemnek tekintik, amelyből tizedet fizetnek a Hit Gyülekezetének, illetve a gyülekezet vezetőjének. Nem ismerjük a mostani rendszert, de a befizetett tized egy részét régebben Németh Sándornak kellett adniuk a vidékieknek is. Ezért az adócsalásból származó bevételek egy része Németh Sándorhoz és a Hit Gyülekezetéhez kerül, már csak azért is, hogy az illető „Isten védelmét” kérhesse az ördög elől megszerzett pénzre. Ezért ha lecsupaszítjuk a történetet, és az egyháziaskodástól megtisztítjuk, egy szervezett bűnözői csoport tevékenységét láthatjuk, ahol felülről biztatják az embereket az elkövetésre és a bevételből is részesülnek. A lebukás esetén a felelősséget csak az elkövető vállalja.

Joób Márton is egyik áldozata a Hit Gyülekezetének, Németh Sándornak és a hamis tanításainak, amit nem biztos, hogy felismer és belát. Egy ilyen gondolat az Istennel szembeni lázadásnak minősülne, Németh Sándor további hamis tanításai szerint. Ezért még gondolni sem mernek a Hit Gyülekezete tagjai arra, hogy egy dúsgazdag szélhámos Isten tekintélyét felhasználva szabadítja fel őket az adócsalás bűncselekményének elkövetésére, ő részesedik belőle, de a bajban magukra hagyja őket. Az életük másképp is alakulhatott volna. S a sok jót, amit Istentől kapnak, nem ettől az embertől kapták, hanem annak ellenére. Joób Márton ráadásul azzal, hogy a gyülekezet érdekeit jobban képviselhette Szegeden Botka László mellett, még védtelenné is tette magát, mert nem fideszes, mint Németh Sándor, és személyén keresztül az egyik legsikeresebb vidéki ellenzéki polgármester támadható.

Németh Sándor ellen is folyamatban van egy feljelentés az ATV ellopása, kétmilliárdos értékre elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés, valamint adócsalás miatt. Az elkövetési érték nagyobb, mint Joób Márton esetében, az ügy egyértelmű. Ennek ellenére nagyösszegű fogadásokat lehet kötni arra, hogy Németh Sándor, aki maga is elkövette a feljelentésben szereplő bűncselekményeket, őrizetbe kerül-e. Semjén Zsolt most írta alá az Orbán-kormány nevében a megállapodást a Hit Gyülekezetével. Vajon engedik-e a nyomozóhatóságot szabadon működni, és Németh Sándor börtönbe kerülhet-e, ha a bűnösségét megállapítják? Lehetséges, hogy a megállapodást a Hit Gyülekezetével kötötték meg, hogy Németh Sándor letartóztatását ne lehessen egyházüldözésnek nevezni? Vagy a politikai védelmét deklarálták? Hamarosan kiderül.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések