2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországKarácsony népszavazással vágná át a gordiuszi csomót

Karácsony népszavazással vágná át a gordiuszi csomót

-

Ha az ellenzék lemond a kampánybevételekről és a pártfinanszírozás maximalizálásáról, és létrehozza a hódmezővásárhelyi modellt, van esélye arra, hogy az Egy Egy Ellen küzdelem mindenhol a Fidesz elleni lázadás legyen és Orbánt leváltsák. Erre csak akkor van esély, ha a hódmezővásárhelyi modellel felmondják Orbánnak az engedelmességet, és kikerül Orbán irányítása és kontrollja alól a választási folyamat.

Ha ez nem törénik meg, akkor az ellenzék odadobja az országot pénzért és önző célokért Orbánnak, és az Orbán elleni protestszavazás útjába áll. Ebben az esetben ugyanis semmi nem változott a hódmezővásárhelyi győzelemmel. Orbánt a saját választási konstrukciója szerint választáson nem lehet leváltani. Ebben az esetben a Fidesz simán nyer, s 2018 után Orbán durván bekeményíti a diktatúrát. Felszámolja a civilszervezeteket, a maradék sajtót.

Még az is lehet, hogy négy éven belül kivezeti Magyarországot az Európai Unióból. Ha nem lesz több ellopható uniós pénz, megszűnik az egyetlen ok, amiért még bent van az Unióban és a következő választásra lerázza a nyakáról a liberális demokratikus Európa kontrollját, s ha kell, nyíltan elcsalja a következő választást, mint a példaképnek nevezett diktatúrákban szokás. Ezért óriási az ellenzék minden pártjának felelőssége.

Egy esetleges hódmezővásárhelyi típusú győzelem esetén továbbra nyitott kérdés marad az ország kormányozhatósága, az Orbán-rendszer megdöntése, bebetonozott Fidesz-káderek kérdése. Karácsony Gergely jó ütemben bejelentett 10 pontos programjában népszavazás útján vágná át a gordiuszi csomót, amelynek a kérdéseit nyilván úgy kell megfogalmazni, hogy az egyértelműen a NER alapjait jelentő egypárti, illegitim alaptörvényt és az összes többi sarkalatos törvény, az egész NER eltörlését és semmisségét jelentse.

A tízpontos program egy része demagóg ígérgetés, amely azonnal lebénítaná az állam és a kormány dinamizmusát, de a szokásos választási ígérgetés után ezek átgondolására még lenne lehetőség. A legfontosabb a 10. pont, amely közvetve kimondja az alkotmányos rend megdöntését is, ahogy Karácsony Gergely fogalmazott: „Orbán Viktor 2010-ben esküt tett Magyar Köztársaság Alkotmányára, majd az első percben beletörölte a lábát. Én ugyanezt fogom tenni a Fidesz Alaptörvényével, a magyar választópolgárok erejével fogjuk elsöpörni.

A 10 pont semmit nem ér, és soha nem kerülnek abba a helyzetbe, hogy valaha esélyük legyen rá, ha nem hozzák létre a hódmezővásárhelyi mintát. Íme a 10 pont:

1. „Visszavesszük a közpénzből létrejött fideszes magánvagyonokat.”

2. „A fideszes elit helyett az embereknek adjuk az EU-pénzeket.”

3. „Visszaadjuk a 13. havi nyugdíjat, megemeljük a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat.”

4. „Mindenki számára elérhető színvonalas egészségügy.”

5. „Gyerekközpontú iskolát, jövőbarát oktatást hozunk létre.”

6. „Megemeljük a béreket, felszámoljuk a munkavállalók kiszolgáltatottságát.”

7. „Csökkentjük a rezsikiadásokat.”

8. „Felszámoljuk a szegénységet.”

9. „Fejlesztjük a hazai kis- és közepes vállalkozásokat.”

10. „Népszavazással megteremtjük a szociális demokráciát.”

Azt ne kérdezze senki, mit jelent az újabb „jelzős” demokrácia, a „szociális demokrácia”. Mivel Orbán illiberális rendszert hozott létre, nyilván az egyetlen cél a liberális demokrácia helyreállítása lehet. A demokrácia csak liberális lehet. Minden egyéb jelző fosztóképző. De ebben a pillanatban nem ezek számítanak, hanem az, hogy utat engednek-e annak, hogy a nép Hórmezővásárhelyhez hasonlóan lehetőséget kapjon az Orbán-ellenes szavazásra.

Ha az ellenzék nem tud, nem akar Egy Egy Ellen hódmezővásárhelyi szituációt teremteni, akkor a hódmezővásárhelyi győzelem semmit nem jelent, semmit nem változtat. Ha Orbán forgatókönyvét követi az ellenzék, akkor csak biztos vereség vár rá, és Orbánt bebetonozza a legitimációval a hatalomba. Ebben az esetben marad a bojkott, mint egyetlen jogszerű és békés ellenállás a rendszerrel szemben. Az Orbánnak való engedelmesség felmondása.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések