Kínát gyomrozza az USA Észak-Korea miatt

2
James Mattis nem kifejezetten myugodt és elégedett.

James Mattis amerikai védelmi miniszter szombaton Szingapúrban kijelentette: Észak-Korea egyértelmű és valódi veszélyt jelent az egész világra. Kínát kérte, hogy bírja Phenjant jobb belátására.

Az ázsiai-csendes-óceáni biztonságpolitikai helyzetről tartott nemzetközi konferencia megnyitóján mondott beszédében Mattis arról beszélt, hogy Észak-Korea egyre gyorsabban fejleszti atomfegyvereit és nagy hatótávolságú rakétáit, melyekkel azokat célba juttathatja. Emlékeztetett arra is, hogy Donald Trump amerikai elnök már egyértelművé tette: az Észak-Koreával szembeni “stratégiai türelem” elfogyott.

Mint Mattis mondotta, az USA azt várja, hogy Kína folytassa a diplomáciai és a szankciós nyomásgyakorlást Phenjanra. Mindenképpen biztatónak nevezte, hogy Kína kötelezettséget vállalt a nemzetközi közösséggel való együttműködésre, a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését illetően.

Ugyanakkor – és itt feszül némi ellentmondás – kijelentette: az Egyesült Államok elfogadhatatlannak tartja, hogy Peking az általa kiépített mesterséges szigetekre fegyvereket és más hadieszközöket telepít a Dél-kínai-tengeren.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag újabb szankciókat szavazott meg pénteken Észak-Korea ellen: a szankciós listájukra újabb, az észak-koreai atom- és/vagy rakétaprogramhoz köthető tizenöt észak-koreai magánszemély és négy jogi személy került.

Az Egyesült Államok fenntartja katonai jelenlétét Dél-Koreában, valamint folytatja a tengeri és a légi járőrözést a Dél-kínai-tengeren.

Egyre távolodik egy tárgyalás esélye a szembenálló felek között, bár gyaníthatóan nagyon távol áll a teljes valóságtól az a néhány hírcafat, ami eljut azokhoz, akiknek igazán a bőrére megy a játék.





2 HOZZÁSZÓLÁSOK

  1. A tavasszal beharangozott (inkább csak diplomatikusan sugalmazott) amerikai-kínai együttműködés víziója sem több, mint puszta porhintés. Trump kampányának gerincét képezte “Csájná” fenyegetése, megválasztását követően az első lépéseiként már össze is akaszkodott velük.

    Észak-Korea mindinkább egy vörösen villogó “start” gombbá kezd válni, de mint ahogy annyiszor a történelemben, ezt a rezsimet is igyekeznek eszközként felhasználni – miközben Kim-Dzsongun próbálja viszonthekkelni a “nagyokat”, még talán Kínát is.
    Észak-Korea válhat egy “start” gombbá, de megnyomásával a Dél-Kínai-tengeren, a délkelet-ázsiai szigetvilágban, és akár a Csendes-óceánon fog beindulni a gépezet. Ennek kínai előkészületeiről szólnak a “szigetszkander”, a folyamatos erőfitogtatások, provokációk.
    Kína egy esetben fogja visszafogni (valamelyest) Észak-Koreát: amennyiben még nem akar nyíltan ütközni az USA-val a Dél-Kínai tengeren, és időt szeretne nyerni.

    A legutóbbi hírek továbbra sem cáfolják (még inkább megerősítik): a Trump-kormány kapva-kaphat az alkalmon, hiszen azon felül, hogy az elmúlt évtizedek tapasztalatában republikánus elnökök privilégiuma a háborúk kezdése (aztán majd visszamutogathatnak az utánuk söprögető demokrata elnökökre), amellett mostanság egyre szorultabb helyzetbe kerül a frissen megválasztott elnök, mely harapófogóból mindenképp menekülne (ha tudna), ebben pedig egy háborús helyzet kínálja a legmegfelelőbb, bevált színteret (lásd Szíria). Trump kampányának gerincét képezte “Csájná” becsmérlése és fenyegetése, és íme, minő véletlen: az észak-koreai diktátor megteremti az okot … és ráadásul legutóbb épp a kínai határ közeléből lőtte ki a diktátor vélhetően hegyes fejű rakétáit … vagyis az ellenlépések mindinkább fókuszálhatnak Észak-Korea legfőbb támogatójára és szomszédjára, Kínára is.

    A “NapiDzsongun” kapcsán szeretnék két további szempontot a figyelmükbe ajánlani.

    I. Korábban lehetett olvasni olyan véleményeket, hogy az Észak-Korea rezsimjének fenyegetése miatt az egyre-másra telepített rakétaelhárító képességek valójában már nem is Észak-Korea ellen szólnak, hanem sokkalta inkább Kína és Oroszország nukleáris erejét hivatottak blokkolni. (Nem vagyok rakétaszakértő, de emlékeim szerint a több, hírbe hozott rendszer közül talán a THAAD, vagy az Aegis BMD kapcsán említették, hogy már a “felszálló fázisban” képesek lehetnek a rakéták kiiktatására.)

    “Kína szerint felborulhat a térség hatalmi egyensúlya … újabb Patriot típusú légvédelmi rakétaüteggel erősítette meg a Dél-Koreában állomásozó erőit…” http://vs.hu/kozelet/osszes/meg-tobb-amerikai-legvedelmi-raketa-telepul-del-koreaba-0213
    “A THAAD a kis és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen használható, a becsapódás előtti utolsó szakaszban fogja el az ellenséges lövedékeket. A … rendszer 200 km-es körzetben használható, elfogó rakétái akár 150 km-es magasságban iktatják ki a fenyegetéseket.” http://index.hu/kulfold/2016/07/17/eszak-korea_megtorlassal_fenyegetozott_de_peking_es_moszkva_sem_orul/
    Aegis BMD: https://hu.wikipedia.org/wiki/Aegis_BMD
    http://24.hu/kulfold/2017/02/15/kim-dzsongun-tovig-nyomja-az-atomprogram-gazpedaljat/

    Tehát az “északi hülyegyerek” játszadozása lényegében remek ürügyet is szolgáltat. Kinek is? Cui prodest?

    II. A fentebbiekkel is összefüggésben:
    – Kim-Dzsongunt kezelhetik úgy a “nagyok”, hogy nekünk úgysem árthat;
    – ettől függetlenül persze érheti meglepetés a “nagyokat” is;
    – de a “nagyok” inkább egymással vannak elfoglalva.

    Kim-Dzsongun talán annyira mégsem lehet buta, ezért számára sem kérdéses, katonai erejével nem képes legyőzni egyik nagyhatalmat, pláne szövetségeiket sem. Viszont! Viszont egy kiterjedt, nukleáris világégést nem is lehet igazán megnyerni – legfeljebb túlélni!

    Nézzük csak: Észak-Korea tele van bunkerekkel, lakossága megrendszabályozva, nélkülözéshez hozzászokva, mobilizálva(!!!), kontrollálva, ráadásul domborzata rendkívül tagolt, a felszínén kevés célponttal. Mi történhet, ha Észak-Koreának sikerülne összeugrasztania a nagyokat és ténylegesen elszabadulna a pokol?
    Bármennyire is tűnjön szenvtelennek, embertelennek – ez már kvázi a “százalékok” csatája. Mely társadalom képes nagyobb arányban túlélni?
    Mondjuk az “északi hülyegyerek” sikeresen kiprovokál egy atomháborút, s ennek keretében lángba borul a világ, “Phenjan is kap az atomból” – de a lakosságának döntő többsége túlélhet, s még a vidék is élhető, lakható marad. Azután pedig terjeszkedik (lényegében a Koreai-félsziget egyesítése a legfőbb programjuk, ezért állnak háborúban a múlt évszázad közepe óta), hiszen a környező államok szintén kaphatnak támadást az ellenpólusaiktól, viszont ezen a téren talán felkészületlenebbek. Tehát Kim-Dzsongun az újraegyesítéssel “győzelemre” vihetné az ügyét. Ördögi logika, de vajon elvethető-e? Vajon mennyiben kalkulálhat akár ilyen fordulattal a térség (beleértve a nagyhatalmakat is) bármely stratégája?

    És felénk mi a helyzet ezen a téren?

    • Egyre csak gyűlnek a hadseregek Megiddo hegye körül…

      Mindeközben egyre instabilabb szövetségek alakulnak, majd bomlanak fel, hogy ismét egymást kerülgessék.
      Egyre több despota próbálja saját magát legitimálni, s készül learatni vélt győzelmei gyümölcseit.
      Egyre komolyabb megnyilvánulások láttak napvilágot, akár Oroszország (Putyin rendszeresen belebegtetett nukleáris fegyverei), akár Törökország (ahol meglehetősen ijesztő folyamatok zajlanak), akár az USA tavalyi, elnökválasztási kampánya kapcsán (Trump a térség legyalulását emlegette, miközben hitet tett az atomfegyverek szükségessége mellett). Ebben a térségben egyre idegesebben figyeli az eseményeket további két helyi (alig titkoltan) atomhatalom is.

      Mindenki figyelmébe ajánlom az Amerikai Népszava nem túl régi cikkét Trump egyik “fősegédjéről” (akinek nagyban köszönheti a felemelkedését): https://nepszava.us/a-haboru-amit-steve-bannon-mindennel-jobban-akar/ [Bannon annyira “kegyvesztett lehet a Fehér Házban, hogy a minap is az első sorból hallgathatta végig főnöke dermesztő bejelentését. Vajon véletlenül?]
      Ugyanis egyre markánsabban prezentálják egy délkelet-ázsiai, csendes-óceáni konfliktus kitörését. (Ne feledjük, egyes történészi vélemények szerint a második világháború sem 1939-ben, hanem két évvel korábban kezdődött: http://mult-kor.hu/kinaban-kezdodott-a-masodik-vilaghaboru-20150831)

      Alakul ez, alakul…

      Akár a közel-keleti felfordulás (mely egyre kevésbé átlátható, kontrollálható), akár az oroszok egyre agresszívabb terjeszkedése, akár a délkelet-ázsiai, távol-keleti események mára egyre inkább fenyegetnek egy eszkalálódó (akár nukleáris) krízis rémével.

      (Nem tudom, csak nekem tűnt-e fel, de akár a Közel-keleten, akár a Koreai-félszigeten a “felszabadító/rendcsináló” erőket a legkevésbé az Iszlám Állam vagy Kim-Dzsongun érdekli már – sokkal inkább értékelhető az egymás elleni militáris pózolásnak, elrettentésnek a rengeteg, akkurátusan rögzített, világgá kürtölt vagy épp leplezett akció.)

      Hazai vonatkozásban – arra az eshetőségre is gondolva, amennyiben a nagy “felszabadítók” (Oroszország, Kína és az USA) összeakadnának a nagyvilágban – éppen ezért azon kellene szorgoskodni, miként hozhatnánk helyre a regionális szövetségeseinkhez (sorstársainkhoz) fűződő kapcsolatainkat, a passzív védelmi rendszereket (óvóhelyek, raktározott készletek, mentesítő eszközök, tartalékok, …), egyúttal elkötelezett erőfeszítéseket téve azok rendbetételére, bővítésére és nem utolsó sorban a sorkatonaság újraélesztésére, folyamatosan mozgó, mobil sorkatonai zászlóaljak formájában (legalább 15-20 zászlóalj).

      Orbán beragadt agyréme, a “kerítésesdije” tulajdonképpen azon túl, hogy visszatetszően értelmetlen, sőt, káros, teljesen elvonja és fölöslegesen leköti a figyelmet, képességeket, kapacitásokat, energiát, lehetőséget a fent szóba hozott felkészülés eredményes végrehajtására.

      Szerintem nem szükséges túlságosan képzett stratégának lenni ahhoz, hogy belássuk, a globális folyamatok egyre intenzívebb hangulatot teremtenek. A globalizáció menetében felbukkanhatnak kedvezőtlen fejlemények is. Nekünk a legfontosabb teendőnk ezért jelenleg NEM a szurkolás, főleg nem a folyamatok gerjesztése (lásd Orbán “nemzetközi karrierjét”)! Hanem az elkötelezett előkészületek megtétele egy eredményes, számunkra is elfogadható globalizáció előkészítésére, s egyúttal (bármily groteszknek tűnjön) felkészülés a számba vehető, viharosabb fordulatokra.

      Mert egyre csak gyűlnek a hadseregek Megiddo hegye körül…