2024, április18, csütörtök
KezdőlapMagyarországMegijedt a közrádió Szépenszóló Fütyöritől

Megijedt a közrádió Szépenszóló Fütyöritől

-

Cenzorok voltak, vannak és lesznek, amíg világ a világ. Önjelölt lihegők is, szolgalelkek. Olyanok, akik azt is megteszik, amit el sem várnak tőlük. Túlteljesítenek, mert azt gondolják, hogy a gazda így majd megjutalmazza őket. Kapnak egy kockacukrot, megsimogatják a buksijukat.

Március 15-én este a közrádióban Szépenszóló Fütyöriről hallhattak volna mesét a gyerekek. Már amennyiben van még olyan gyerek, aki a közrádióban mesét hallgat. Mindegy, Szépenszóló Fütyöri történetét lapátra tette valamelyik buzgó szerkesztő és adtak helyette másikat. Sárkányölő Sebestyénről mesélt március 15-én este a közrádió.

Szépenszóló Fütyöri veszélyesnek találtatott. Mert aznap ugye Orbán Viktort is kifütyülték a Múzeum kertben. Ezért kellett a szolgalelkű szerkesztőnek megváltoztatnia a mesét. Nehogy a Kedves Vezető, vagy valaki a környezetéből azt gondolja, hogy ő, mármint a szerkesztő, áthallásos mesét küldött aznap az éterbe.

Volt már ilyen a Fidesz Magyarországán. 2011-ben a Petőfi rádió megtagadta a Pál Utcai Fiúk nevű zenekar dalának lejátszását. A dal címe: Felhők jönnek Magyarországra. Azért nem játszották le ezt a dalt, mert Magyarországra nem jönnek felhők. Magyarországra napsütés érkezik, esetleg tiszta, keletről származó tavaszi szél.

Nem csak a zene nem ismer határokat, de az emberi szolgalelkűség sem. Néhány éve például Pécsett Kodály Felszállott a páva című zeneművét tiltatta le egy ottani buzgómócsing. Merthogy a város polgármesterét Páva Zsoltnak hívják.

És mi van, ha valaki azt gondolja, hogy Páva Zsolt szállott föl a vármegye házára.

Látlelet Orbán Magyarországáról.

25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések