2024, március28, csütörtök
KezdőlapKultúraKövér lehülyézte Arisztotelészt, Locke-t, Montesquieu-t a Közszolgálati Egyetemen

Kövér lehülyézte Arisztotelészt, Locke-t, Montesquieu-t a Közszolgálati Egyetemen

-

Annak is van egy üzenete a NER-ben, hogy Orbán rendszere elüldözte a CEU-t, és létrehozta a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, az illiberális állam működtetőinek képzésére. Egyetemekre ritkán hívnak meg politikusokat, inkább államférfiakat, és azokat is úgy, mint a diákok tanulmányainak tárgyait. Ugyanúgy elemezhetik őket, mint a gombostűre szúrt szarvasbogarat. Nem szeretnénk ezúttal elsütni azt a viccet, hogy ilyen értelemben Kövér Lászlót inkább az orvostudományi egyetemre kellene meghívni.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemiségét és küldetését mindenesetre jól példázza, hogy az egyetemet alapító politikai hatalom egyik képviselője minden botrány és röhögés nélkül kifejtheti, hogy „a fékek és egyensúlyok rendszere, én nem tudom, önök mit tanulnak, de az egy hülyeség, azt felejtsék el, annak semmi köze se jogállamhoz, se demokráciához (…) az a baj, hogy egyesek komolyan veszik, hogy fékezni kell a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt. És úgy gondolják, hogy az a demokrácia, ha a küllők közé állandóan bedugják a botot.”

Kövér ezzel egy egyetem tanárai és hallgatói előtt lehülyézte Arisztotelészt, John Locke-t, Montesquieu-t, a felvilágosodás filozófusait, az Egyesült Államok alkotmányát létrehozó alapító atyákat, és elmebeteg diktátorokat éltetett, akik ugyanezt vallották. A történelem tanulsága volt, hogy az önkényuralmak kialakulását, népirtásokat a hatalmi ágak szétválasztásával, a fékek és ellensúlyok rendszerével, a joguralom gyakorlásával lehet megakadályozni. Ennek a társadalomelméleti axiómának a helyességét a tapasztalat, a gyakorlat és a történelem is bizonyította. Ha egy politikus a pillanatnyi érdekei miatt a filozófia és a politikatudomány axiómáit megkérdőjelezheti egy egyetemen, akkor nem létezik többé társadalomtudomány. Akkor csak a politikusok léteznek és amit ők mondanak.

Az önmagában is botrány, hogy egy ilyen kijelentés elhangozhat egy egyetemen, amely ráadásul az állami közszolgálat számára képez szakembereket. Hogy a hatalom a tudományt negligálhatja, egy politikus lehülyézheti a társadalomtudomány legnagyobb képviselőit, a tananyagot, az minden kritikán aluli. Ez maga az önkény, a diktatúra, s ezek ezt várják el az általuk alapított janicsárképző közszolgálati egyetem tanáraitól és diákjaitól. Világbotrány, hogy Magyarországon a Közszolgálati Egyetemen az Országgyűlés (!) elnöke lehülyézi a fékek és ellensúlyok rendszerét, a hatalmi ágak szétválasztását, miközben maga az Országgyűlés is ennek része kellene, hogy legyen. Igaz, Magyarországon nem az, csupán látszatparlament működik. De az, hogy ezt nyíltan hirdetik, teljességgel elfogadhatatlan.

Nem véletlen, hogy ebben az országban felszámolják a Magyar Tudományos Akadémiát és minden független egyetemet, oktatási intézményt, kutatóintézetet. Helyükre az ilyen ostoba emberek ideológiája és hatalmi érdekei, arroganciája alá rendelt és annak kiszolgáltatott áltudományos intézeteket hoznak létre. Egy ilyen országban történhet meg az, hogy az iskolai képzés célja a „hazafias nevelés”, nem a művelt emberfők képzése. A legfontosabb tantárgy a testnevelés és az énekóra, emellett a vallási dogmákat terjesztő hittan, és a lövészet. Lányoknak a varrás és a főzés. Egy ilyen országban jelentheti ki a parlament elnöke, hogy túl sok a sajtószabadság. Azt egy politikus soha nem is mondhatja meg, mert ahol sajtószabadság van, ott a sajtóhoz semmi köze nincs. Ez is a fékek és ellensúlyok része.

A NER-be való totális átmenet zavaros éveit éljük, amikor Kövér még nem tantárgy és nem ennek az őskommunista és fasiszta kövületnek az elmebeteg elméleteit adják elő. Az Európai Unió egyik államában a kormányzó párt egyik fő ideológusa azt mondhatja, hogy nem lehet fékezni a demokratikusan megválasztott kormányt, nem lehet kontrollálni, elszámoltatni, ellenőrizni, bármilyen ellensúlyát fenntartani. Az nem demokrácia, ha a robogó diktatúra küllői közé beteszik a botot. Akit egyszer akármilyen csalás, hazugság révén megválasztottak, az azt csinálhat, amit akar, azt korlátozni nem lehet. Ez maga az önkény, az a hatalomgyakorlás, amely ellen már Arisztotelész feltalálta a hatalmi ágak szétválasztását, a hatalom ellenőrzésének és ellensúlyozásának módját.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések