2024, március29, péntek
KezdőlapAmerikaKözeledik a "Szörny" Florida partjaihoz

Közeledik a „Szörny” Florida partjaihoz

-

A legrosszabb előrejelzések szerint minden idők legerősebb hurrikánja csaphat le Floridára, ráadásul akkora a hurrikán átmérője, hogy a keleti és a nyugati parton egyaránt hatalmas pusztítást okozhat. Még vannak, akik az Irma hurrikán pusztítása után éppen befejezték a tető újjáépítését, és máris itt van a Dorian hurrikán. Az emberek nyugodtak, de készülnek, a keleti parton nagyobb a pánik, mert a hurrikán az előzetes várakozás szerint vasárnap este vagy Miami vagy kissé északabbra, Orlando magasságában éri el a floridai partot.

A hurrikán ekkor várhatóan 4-es fokozatúra erősödik, és 230 km/óra erősségű szél várható, irtózatos mennyiségű vízzel. A mélyebben fekvő területeken várható, hogy a tenger is kiönt, ezekről a helyekről el kell költözni. Vizet már egyetlen boltban sem lehet kapni Naples és környékén, egyedül néhány Publix áruházban lehet még vízhez jutni, ott is maximalizálják, hogy hány rekesz vizet vehet egy ember. Amerikában az is nehézséget okoz, hogy a magyar boltokhoz hasonlóan nem lehet készétel konzerveket kapni, csak babot, májkrémet és vagdalthúst.

A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy az áramszolgáltatás biztosan megszűnik mindenhol, és napokon (egyes helyeken heteken) át nem lesz villany. Ez elvágja az embereket a külvilágtól, nem működik a hűtő, sok helyen a villanytűzhely. Az elegáns lakóparkokban tilos generátort használni. Az embereket figyelmeztetik, hogy minden mozdítható tárgyat tüntessenek el, mert ami mozdítható, az repülni fog. Még a nyugati parton is elkezdték az autó márkakereskedések elszállíttatni a nagyértékű autókat a szabad ég alól. A légierő még Tampáról is elvitte a gépeit, pedig az átlósan szemben van Miamival.

Külön érdekes lesz, mi történik a mocsárvilággal, az ott élő indiánokkal és a vadállatokkal. Az Everglades National Park a hurrikán útvonálba esik, ha Miaminál éri el a vihar a partot. A nemzeti parkban sok alligátor, kígyó, puma él, a mocsarak vízszintje pedig jelentősen megemelkedik. Várhatóan hatalmas lesz a pusztítás a floridai félsziget belsejében is. Ezúttal az az érdekes helyzet állt elő, hogy a hurrikán az előrejelzések szerint beborítja egész Floridát, nem lehet az egyik parelmenekülni a másikra, vagy nem lehet elmenni délről északra. Mindenkinek a lakókörnyezete közelében kell átvészelnie a vihart.

Az amerikai hírcsatornák egyre inkább „Szörnyként” emlegetik a Dorian hurrikánt, amely mintha csak ahhoz gyűjtené az erejét, hogy Floridához érve elérje a legnagyobb erejét és a legnagyobb pusztítást hajtsa végre. Az emberek többsége abban reménykedik, hogy a hurrikán az utolsó pillanatban vesz egy kedvezőbb irányt vagy valami csoda folytán elkezd gyengülni, és nem 4-es fokozattal söpör végig Floridán. Az ilyen várakozások néha bejönnek, néha az ellenkezője következik be. Mindenesetre az látszik az embereken, hogy felkészültek minden eshetőségre, és készen állnak a túlélésre. Mondjuk, nincs az a szörnyű hurrikán, amely akkora pusztítást végezne Amerikában, mint Trump.

Szerkesztőségünk a nyugati parton működik, a hurrikán magja nem érinti ezt a területet, de jócskán beleesik az előre jelzett útvonalába. Ezért várhatóan hamarosan megszűnik az áramszolgáltatás, elmegy az áram, és a normális működés csak a hurrikán távozása és az energiaszolgáltatás helyreállítása után indul újra.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések