2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországKrug Emília mondjon le

Krug Emília mondjon le

-

Mielőtt beszámolnánk legutóbbi sokkoló élményünkről, el kell mondanunk, hogy egészségügyi okokból nem nézünk sem ATV-t, sem egyéb magyar propagandacsatornát, ezért okozhatott ennyire döbbenetesen lesújtó élményt Krug Emília beszélgetése Orbán zöld-foki-szigeteki útjáról Vágó Istvánnal. Bevalljuk, Krug Emíliát is most láttuk először ebben a szerepkörben, ami csak azért érdekes, mert ha nem így van, biztosan nem nézzük meg soha egyetlen műsorát, ezt sem. Nem mintha neki tulajdonítanánk ezt a produkciót, de tisztességes ember ilyen dolgokban nem vesz részt.

A téma iránt érdeklődtünk, és Vágó István véleményére lettünk volna kíváncsiak, amiből elég keveset tudhattunk meg, mert Krug Emília folyton a szavába vágott, ha annak veszélye felmerült, hogy a mondandó kezdi szétrobbantani a propagandaszándékot. Vágó Istvánt láthatóan azért hívták be a – cinikusan „Egyenes beszéd”-nek nevezett – műsorba, hogy Krug Emília a szerkesztői szándéknak megfelelően éket verjen két liberális párt, a Momentum és a Demokratikus Koalíció közé, egy rosszul és tévesen idézett közvélemény-kutatási eredmény alapján. Mint tudjuk, a riporternek a vendégnél sokkal tájékozottabbnak kell lennie, de az ATV terve dugába dőlt, mert Krug Emília csak nézett, amikor Vágó István a tényekről felvilágosította.

A felvezetés szerint az „Európai Parlament eggyel kevesebb mandátumot mér a DK-nak”, és ez rossz hír a DK-nak, jó hír a Momentumnak, mondja sugárzó arccal Krug Emília. Ordít a koncepció, hogy a nézők előtt szembeállítsák a két liberális pártot, konfliktust vagy annak látszatát provokáljanak közöttük, miközben mosolyogva nézik, hogyan vergődnek az általuk állított csapdában. Nyilván holnap behívják a másik felet is, és megpróbálják összeugrasztani őket vagy ezt a látszatot kelteni. A terv azon bukott meg, hogy Krug Emília kissé felkészületlen volt, és Vágó István elmagyarázta neki, milyen felmérésen alapult a téves eredmény.

Krug Emíliának közben még volt egy kísérlete, hogy a Publicus közvélemény-kutatása kapcsán összeugrassza a DK-t és az MSZP-t is, de nem sikerült, mert Vágó István maradt a tényeknél, amiről ő nem tudott semmit. Ezután a riporternő zavarával küzdve átbotladozik a másik témára, Orbán Zöld-foki-szigetek-i útjára. Ennek részeként közli, hogy a nézőket is „képbe helyezze”, hogy a Zöld-foki Köztársaság tíz szigetcsoportból áll. Vendége igazítja újra helyre, hogy tíz kicsi sziget és egy szigetcsoport. Krug Emília a bemutatás után azt mondja, „vele, ezzel a köztársasággal fogunk mi együttműködést kötni, illetve már meg is kötöttük”. Többes szám egyes személyt használ a független, sőt ellenzékinek mondott televízió riportere, mintha nem az Orbán-kormány kötötte volna meg ezt, hanem „mi”, mindnyájan, magyarok, akik csak vagyunk. Nemcsak önmagát, hanem bennünket, nézőket, magyar állampolgárokat, határon innen és túl, belekomponált ebbe az aljasságba, amiért Orbán Szijjártóval odautazott. Érezzük a magunkénak.

Majd megkérdezi: „Mi ezzel a baj? Mert nyitunk megint.” Erre Vágó István felborítja az előre megírt forgatókönyvet, amelyben neki a pofozógép szerepét szánták, mert bemutatta egy portugál lap cikkét, amely idézte az angolai miniszterelnök mondatát, amelyből kiderül, hogy a nagy felhajtással beharangozott angolai látogatásból miért nem lett semmi, miért köttöttek ki a NER-huszárok Angola helyett a Zöld-foki-szigeteken. A találkozót azért mondták le, mert az afrikai ország miniszterelnöke nem volt hajlandó találkozni Orbánnal, mint Európa legidegengyűlölőbb szélsőjobboldali miniszterelnökével. Krug Emília először nem tud semmit a portugál lapról, aztán a fülébe súgják, hogy az Index írt a portugál lapról, amely – idézet Krug Emíliától – „így értelmezi a dolgokat”. Nem, az Expresso nem „így értelmezi a dolgokat”, hanem az angolai látogatás elmaradásának tényszerű okát írta le.

Ezek után Krug Emília magához ragadja a szót, nehogy Vágó István véletlenül is elmondhasson további leleplező tényeket a rezsim afrikai szélhámosságáról, amely közönséges pénzmosás. Ehelyett elmondja ő, hogyan kell látni ezt a „látogatást”. Forrásként annak az Indexnek a cikkét használja, amely az ATV-hez hasonlóan azt a szerepet játssza el, mintha egy független lap lenne, valójában az orbáni propaganda egyik legfontosabb támasza, amelyet már leplezni sem képesek, mióta az Indexnek egy szélsőséges kereszténydemokrata pártkatona tulajdonosa van. A nemzetstratégiai hazugsággyár többi egysége nem számít ennyire, mivel azok egyértelműen és összetéveszthetetlenül nyilas orgánumok a kétkezi orbánista agymosottaknak, de az ATV-t és az Indexet azért tartja fenn Orbán, hogy a szabad és független sajtó látszatát keltve a táboron kívüli magyarok agyát programozzák át, amennyire lehet, észrevétlenül.

Krug Emília tehát az eligazítás szerint az Indexből előadja a magyar sajtótörténet legundorítóbb eposzát, amit az egykor szebb napokat látott Brückner Gergely szerzett, amelyben felvázolta a Nagy Hazugság részleteit, miszerint „portugál Afrikát szeretné megtalálni a keleti nyitás után a magyar diplomácia”. Krug Emília komoly képpel előadja, hogy ebben lehetne ráció, mert a britek és a kínaiak is megtalálták, és „ez segítené a magyar vállalkozásokat”. Megjegyezzük, a magyar vállalkozásokat az segítené, ha Orbán a magyarok 10 milliárd forintját nem egy afrikai lepattant országba vinné, hanem Lajosmizsére. Ez csak Orbán strómanjait segíti, akik a Zöld-foki-szigetek közbeiktatásával elteszik ezt a tisztára mosott pénzt. De Vágó István zseniálisan állítja meg a hazugságözönt, amit a riporter előad: Kína és a britek mindenkit megtalálnak. „Én szívesebben beszélnék az együttműködésről” – mondja. Elvégre papíron ezért hívták be, hogy ő beszéljen.

Ezek után Vágó István elmondja, hogy itt a magyar adófizetők 35 millió dollárját (10 milliárd forintot) azért viszik ki Afrikába, hogy ott elveszítse „közpénz jellegét”, vagyis magánzsebekbe vándoroljon. S hogy kinek a zsebébe, azt Orbánék mondhatják meg, mert kötött hitel-megállapodást írtak alá. Az egész egy arcátlan pénzmosás. Vágó István ízekre szedné Szijjártó hazugságait a kiváló „határőrizetről”, ami nem más, mint a szigetcsoportot körülvevő Atlanti-óceán. Mire hangos levegővétellel Krug Emília belefojtja, majd átveszi a szót. Felolvassa a propagandaszöveget, hogy „Afrika a jövő kontinense”, és az összes arcátlan hazugságot, amivel ezt a monumentális lopást és pénzmosást fedezni próbálják. Ezután Krug Emília előadja azt, hogy ha attól kell félni, hogy a közpénzekből magánpénzek lesznek, egy országgal sem lehetne együttműködni külgazdasági kapcsolatok terén.

Ezen a ponton a néző agya lezsibbad. Nemcsak azért, mert az ellenzéki televízió riportere szereptévesztésében nemcsak előadja a kormányzati propagandát, hanem a legprimitívebb módon meg is védi, olyan szöveggel, hogy ezen Vágó István is meglepődik és halvány mosoly bujkál az arcán: majd elmeséli a riporternőnek, hogy ez nem illiberális fasiszta diktatúrákban úgy működik, hogy a pénz magáncégek között cserél gazdát, magáncégek üzletelnek egymással, a kormányok dolga csak az, hogy az érintkezést elősegítsék. Nem pedig egy kormány viszi ki Afrikába az adófizetők milliárdjait, majd azt a saját strómanjainak és oligarcháinak fizetteti ki. A műsorban nem hangzik el, de Szijjártó elmondta, hogy a sós víz sótalanítására, amit azonnal el is locsolnak, amit felszív a homok, és nyoma sem marad, hogy a közpénzt milyen ellenszolgáltatásért fizette ki az afrikai kormány Orbán embereinek. Felháborító bűncselekmény, amit a sajtónak kellene lelepleznie, de a sajtó jelen levő képviselője ezt leplezi minden erővel.

Nincsenek szavak arra, hogy amikor Vágó István elmondja az ügymenetet, akkor Krug Emília közbeszól, hogy „De ők azt mondják, hogy ezt csinálják”, és az arcán nem tudja eltüntetni azt, hogy tudja, hazudik. Ami ezután következik, az sajtótörténet, amikor ugyancsak a vendég kiigazítja a riportert, aki erről semmit nem tud, hogy a 15 millió eurós hitelkereten kívül van egy 35 millió dolláros kötött hitelmegállapodás (az MTI először ezt Szijjártóra hivatkozva dollárban adta meg), amiről Krug Emília nem tud. S láthatóan a fülén levő szerkesztői sem akarnak tudni, mert ez az a pénz, amit Orbánék kilopnak és tisztára mosnak a Zöld-foki-szigeteken. Krug Emília eltereli a szót a lényegről, hogy ennyi pénzzel károsítja meg Orbán az adófizetőket, rabolja ki az államkasszát. Inkább arról kezd beszélni, hogy „a keresztény kultúra közös Magyarország és a Zöld-foki Köztársaság között”.

Ezen a ponton Vitray Tamás két lábbal rúgta volna ki Krug Emíliát a „Riporter kerestetik” első selejtezőjében, de az ATV-ben ez az utasítás, ezt kell csinálnia: a közpénzek elrablása helyett a zöld-foki keresztény kultúráról kell beszélni. Majd a riporternő teljesen komolyan előadja azt a blődséget, amit Orbán mondott: „ritka, hogy egy ország nyíltan kereszténynek mondja magát, és ez Európában be is van tiltva”. Ezen a ponton Vágó István nem bírja tovább, felnevet, és megkérdezi: „hogy tudja ezt mondani ennyire komolyan”? Vágó István ezután akarata ellenére leiskolázza a műsorvezetőt, és elmondja, hogy Európa tele van olyan országokkal, amelyeknek keresztény uralkodóik vannak, akik egyben országuk egyházának fejei is. Hogyan lenne betiltva a kereszténység és annak megvallása, ha az európai országoknak keresztény egyházfők az uralkodói? Csakhogy ezek mégis demokratikus jogállamok, ezért Orbán ezekkel nincs jóban. Ezek kérték a Néppártból a kizárását.

Vágó István ezért nagyon okosan rávilágít, hogy Orbán jól meg tudja értetni magát a Zöld-foki-szigeteken, mert az keresztény alapokon áll. De keresztény alapokon áll Németország, Svédország és mások, akikkel nem tudja magát megértetni. A Vatikán is keresztény ország, de a pápával időnként teljesen ellentétes nyilatkozatokat tesz. Mire teljesen komolyan, nem gúnyolódva, közbeszól Krug Emília, hogy az Európai Néppárt keresztényei baloldali és liberális befolyás alatt állnak. Baloldali elhajlók az európai keresztény országok, mert parlamentáris demokráciát és jogállamot tartanak fenn, és nem önkényuralmat, mint Orbán a „kereszténységre” hivatkozva. Vágó István még elmondja, hogy Orbán kitűnően meg tudja értetni magát muszlim, buddhista, taoista országokkal is, feltéve, ha diktatúrák. Krug Emília gyorsan lekeveri a beszélgetést, hogy „maradjon ez nyitott kérdés”. Dehát ez nem nyitott kérdés, hanem száraz tény.

Krug Emília valamikor a 168 Óra munkatársa volt, amely azt megelőzően, hogy Köves Slomó nevén Orbán fennhatósága alá került, igazi sajtó volt. Kiváló újság, ahol a riporter kíváncsi volt, az igazságot kutatta és nem egy zsarnok hazug propagandáját adta elő. Krug Emília lehet, hogy nem tudta, amikor az ATV-hez került, hova megy. De most már láthatja. Ez nem sajtó, hanem csalás. Izgulhat is, hogy nem tudta Vágó Istvánt semlegesíteni. Nem szeretnénk Krug Emíliát megbántani, mert nem ő az egyetlen volt újságíró, aki eladta itt az ördögnek a lelkét. De van egy határ, amit tisztességes ember nem lép át, nincs az a hírnév és pénz, amiért erre hajlandó. Kedves Emília, mondjon le. Mentse meg a tisztességét, mert értelmes emberek is látják a műsort, és ordít a manipuláció. Lesz idő, amikor szégyellni fogja ezt. Mondjon le. Keressen valami becsületes és tisztességes munkát, elfoglaltságot. Ez nem sajtó, nem újságírás, hanem bűnözés. Ne legyen tettestárs.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések