2024, április19, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírKúria: "Morvay Péter az utolsó aktív III/III-as ügynök"

Kúria: „Morvay Péter az utolsó aktív III/III-as ügynök”

-

A Kúria (Baka András tanács elnök bíró vezetésével) helyben hagyta a Győri Ítélőtábla jogerős ítéletét, amely elutasította Morvay Péter, volt III/III-as ügynök Bartus László újságíróval szembeni keresetét, mert az Amerikai Népszava „Az ATV hűségfogadalma Orbánnak a HVG-ben” című cikkében Morvayt az utolsó aktív III/III-as ügynöknek nevezte, aki olyan volt III/III-as ügynök, aki ma is ügynöki jellegű munkát végez, méghozzá a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Németh Sándor vezető lelkész ügynökeként. Ennek eredményeként lehetett még a HVG is a Hit Gyülekezete „szócsöve”.

Morvay Péter „Hartmann László” fedőnéven volt az állambiztonsági szolgálat III/III-as ügynöke. Munkáját olyan kiválóan látta el, hogy saját bevallása szerint két alkalommal is BM-jutalomban részesült. Morvay a Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatójaként 1985 és 1987 között adott jelentéseket az egyetemen zajló politikai rendezvényekről, mozgolódásokról, a diáktársairól. Motívumairól a Hit Gyülekezete egyik kiadványa, az Új Exodus első számában úgy nyilatkozott, hogy miután egy hét gondolkodási időt kapott,

“a fő ok, amiért tudtam, hogy igent fogok mondani, az a titkos vágy volt, hogy ezáltal én is emberek élete felett kapok hatalmat. Ez a gondolat teljesen megigézett, alig vártam, hogy leteljék az egy hét.”

Morvay olyan aljas indíttatásból lett ügynök, amilyenből csak kevesen, s ami sokat elárul a jelleméről. Maga a keresete és perbeli hazug állításai azt támasztják alá, hogy ebben semmi nem változott. Morvay végül azért lépett ki a III/III-as hálózatból, mert a barátnője megtért a Hit Gyülekezetében. Nőügy miatt távozott, nem lelkiismereti okokból. A barátnőjét, későbbi feleségét, nem akarta elveszíteni, emiatt lett a Hit Gyülekezete tagja. Mint később kiderült, ezzel csupán „gazdát” cserélt, a Hit Gyülekezetében egy másik titkosszolgálati jellegű tevékenységet végző szervezetbe került, ahol Németh Sándor lett a „tartótisztje”.

Erről szólt a perbeli cikk is, amellyel szemben Morvay keresete is tipikus zaklatás és ügynöki munka volt. Morvay kiforgatta a cikkbeli mondatot, és úgy állította be azt, mintha Bartus László azt írta volna, hogy ő volt az utolsó távozó III/III-as ügynök, miközben utolsó távozó III/III-as ügynök nem is volt. Az állambiztonsági szolgálat megszűnésével egyidőben egyszerre szűnt meg valamennyi III/III-as ügynök státusza. A pert Morvay arra próbálta felhasználni, hogy keresetében elbújtatva azt követelte, hogy az ő III/III-as ügynökmúltjáról ne lehessen írni, csak az erről szóló hazugságaival együtt.

Morvay a per során bevezette „pozitív erkölcsiségű ügynök” fogalmát, aki ő maga, és kötelezővé tette volna, hogy ha bárki bármikor leírja, hogy ő III/III-as ügynök volt, azt ne tehesse meg anélkül, hogy hőst nem csinál Morvayból, aki „kényszer hatására” lett ügynök (lásd a fenti motívumait), és utána súlyos áldozatok árán lelkiismereti okokból lépett ki. Ennek ellenkezője igaz, mert abból, hogy a Hit Gyülekezetében bevallotta az ügynökmúltját, szintén előnye és haszna származott. Abból is haszna lett, hogy belépett, abből is haszna lett, hogy kilépett. Németh Sándor pedig kapott egy bármire használható képzett ügynököt.

A Kúria ítélete megerősítette a jogerős ítélet megállapításait, hogy Morvay kiforgatta Bartus László szövegét, és Morvay a kiforgatott jelentés miatt perelte. A Kúria megállapította, hogy az eredeti közlés nem sérti Morvay személyiségi jogait, mert Bartus László a leírtak alapján jogosan minősíthette a tevékenységét ügynöki jellegű munkának. Mostantól a Kúria által hozott ítélet erősíti meg, hogy Morvay tevékenységét lehet ügynöki jellegűnek minősíteni, amit Németh Sándor ún. egyházában végez. A Kúria ítélete kijelentette azt is, hogy Morvay III/III-as ügynökmúltja tény, nem lehet akadálya, hogy ezt róla bárki, bármikor leírja, méghozzá anélkül, hogy hozzátenné Morvay hazug hőstörténetét a „pozitív erkölcsiségű” ügynökről.

Az ítélet nyomán ezúton is megerősítjük, hogy Morvay Péter, a „Hartmann László” fedőnevű ügynök, tapasztalataink és értékelésünk alapján ma is ügynöki jellegű munkát végez. A III/III-as hálózatot csupán a Hit Gyülekezetére cserélte, és egy sokkal szorosabb kötelékben végzi az ügynöki munkát. Korábbi tartótisztjét Németh Sándorra cserélte, ezt nevezi ő megtérésnek. Morvay vélhetően a mai napig azt hiszi, hogy Jézus Krisztus szolgálata és követése ügynöki tevékenységet jelent. Megítélésünk szerint ezért kellett volna a volt III/III-as ügynököket eltiltani a közéletből, amire Morvay a legjobb példa.

Morvay nemcsak zaklató tevékenységet folytat, hanem a legnagyobb fake news gyáros, orosz propagandát terjeszt, uszító, gyűlöletkeltő propagandát fejt ki, mindent meghamisít, kiforgat. Teszi ezt a legkisebb erkölcsi gátlás nélkül, Németh Sándor megrendelése nyomán. Nem zavarja, hogy korábban a liberális SZDSZ oldalán emberi jogi elveket hirdetett, és azok ellen vetették be ügynökként, akik ez ellen voltak, most pedig Németh Sándor megrendelésére illiberális fasiszta propagandát, összeesküvés-elméleteket terjeszt. A magyar közélet egyik legsötétebb és legkártékonyabb figurája.

A volt III/III-as ügynökök között voltak olyanok, akiket valóban zsaroltak, kényszerítettek, mások előnyökért végezték ezt a munkát. De Morvay Péterhez hasonló ügynök kevés volt, aki élvezte, aki akarta, aki a későbbiekben is ugyanezt az aljas munkát végzi, akinek a személyisége a manipulátor, a bajkeverő, az uszító, a gátlástalan, jellemtelen, zaklató ügynök. Ez az emberiség alja. A Kúria ítélete jól érzékelte, kivel áll szemben.

Íme, Morvay Péter 6-os kartonja, ami nem hamis, ami mellé nem kell gyártani 79 oldal hazug életrajzot, amivel pótolni kellene egyetlen valódi 6-os karton létezését. Itt van Németh Sándor legjobb embere, a III/III-as Morvay beszervezési aktája, amely nemcsak az ügynököt minősíti, hanem azt az embert is, aki egy ilyen ember szolgáltatásait igénybe veszi, és egy ilyen embert ügynöki munkára felhasznál:

 

 

Zsák a foltját:

 







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések