2024, április16, kedd
KezdőlapMagyarországLezsák Orbán ellen fordult, feltámasztja a nép-nemzeti MDF-et

Lezsák Orbán ellen fordult, feltámasztja a nép-nemzeti MDF-et

-

Lezsák Sándor kinyilvánította az Orbánnal szembeni álláspontját, létrehozott a Fidesz frakcióján belül egy parlamenti csoportot. A „Nemzeti Fórum” az egykori Magyar Demokrata Fórum (MDF) szélsőjobboldali szárnyából alakult, amely egykor már beolvadt a Fideszbe, most viszont önálló parlamenti csoportként működik, és saját formációjával indul az önkormányzati választáson. Lezsák hangsúlyozza, hogy az új parlamenti csoport a Fidesz-KDNP szövetségese, de a különálló alakulat önmagában is kihívás Orbánnal szemben. Egy választókerületben pedig korábban már legyőzték a Fidesz polgármester-jelöltjét.

Kár lenne szépíteni, hogy ez bizony egy szembefordulás Orbánnal, aki a legaljasabb eszközökkel számolta fel a jobboldali riválisait, majd a különböző pártok árulóit besöpörte a Fideszbe, mintha a kisgadák, az MDF-esek nem szűntek volna meg. A kereszténydemokrata vendetta azzal végződött, hogy Semjén totális csalással megtette magát a KDNP elnökének, és beállt „horgonynak” a Fidesz mellé. Orbán „egy a tábor, egy a zászló” jelszava a jobboldali riválisok kivégzését jelentette, amelyekben titkosszolgálati eszközöket is felhasználtak. A KDNP csak a katolikus egyház miatt maradhatott meg névleg önálló alakulat, a többi egykori pártot leszalámizta, és a maradékot beletöltötte a Fidesz kolbászába.

Ezért a Lezsák-féle különállás és zászlóbontás semmiképpen nem illeszkedhet Orbán elképzeléseibe, mert az egy visszalépés. Eggyel több a zászló, aminek a vége az lehet, hogy eggyel több lesz a tábor is. Lezsák bátor ember, március 2-án Budapesten még országos gyűlést is tart, ami azt jelentheti, hogy újraszervezi az MDF-et, és markánsan megkülönbözteti magát Orbántól. Ha Lezsáknak számít még Antall öröksége, az biztosan nem illeszthető össze Orbán egyszemélyes önkényuralmával. Antall borzalmas ember volt, horthysta ideákat ápolgatott, igazi szörnyetegeket eresztett a magyar közéletre, Csurka csak egy volt közülük, de ezzel együtt demokrata volt, aki elutasította az Orbán-féle primitív zsarnokságot. A maga módján még a saját szélsőjobboldala ellen is harcolt, de ez a harc halálra volt ítélve. Mérsékelten jobboldali horthyzmus és keresztényfasizmus ugyanis nem létezik, annak természetes és kifejlett formája a NER.

Ezzel együtt Lezsáknak lehetnek olyan ambíciói, hogy az Orbánnal szemben kritikus „nép-nemzetiekkel” feltámasztja a borzalmas MDF-et, amelytől eufóriával szabadult meg Magyarország 1994-ben. Dávid Ibolya „Normális” MDF-e szintén halálra volt ítélve, mert nemzeti liberális Debreczeni Józsefen kívül nincs Magyarországon, és a hagyományosan szélsőjobboldali keresztényfasiszta és nyilas hagyomány ezt a kezdeményezést mindig eltapossa. Ráadásul a Hit Gyülekezete vezetője akarta felhúzni ezt a bőrt magára, de amikor Orbán többet kínált, gyorsan hátba döfte az MDF jobbik részét, amelybe Orbán még jól belerugdosott, és kiterítette a bőrüket száradni a napra. Ha van valami, ami nem hiányzik Magyarországnak, akkor az a Lakitelken birodalmat építő, Prohászka-hívő Lezsák és bandája, még akkor sem, ha ez látszólag megosztja Orbán vezérelvű táborát. Orbán biztosan behelyezett egy-két kémet a csoportba, akik szemmel tartják Lezsákot. Lennének tippjenk.

Nem lesz szórakoztató az sem, ha besimulva emdéefet játszanak a Fideszben, és az sem, ha alternatívát akarnak mutatni Orbánhoz képest, és egyhamar a torkukra helyezi Orbán a kést. Az főleg nem, ha az Orbán-rendszer bukása után ezek átmentenék magukat, mert az Orbán-féle fasiszta csürhének együtt kell eltűnnie örökre, és sóval kell behintenie a helyüket. Nem mintha a magyar anyaföldből ne támadna fel az új Horthy-Szálasi keverék, de egy ideig talán nem kezdhetik előlről ugyanezt.

 

Image result for Lezsák horthy prohászka szobor

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések