Magyarország megfélemlítve szavaz, ami ellentétes Európával

Közzétéve May 26, 2019, 8:17 am
13 mins

Orbán Viktor két ciklus alatt megvalósította azt, hogy Magyarország lakói megfélemlítve és Európa ellen szavazzanak, miközben a lakosság háromnegyede az Európai Unió híve. De szét tudják választani, hogy a liberális demokratikus Európa, amit látnak, tetszik nekik, az Orbán Viktor által kreált alternatív valóságtól viszont félnek, és félelmükben Európa ellen szavaznak, miközben ezt nem is tudják.

Bármily bonyolult, igaz, hogy a magyarok azt hiszik, az is Európa még, amit Orbán képvisel. Magyarország még az Unió tagja, de Orbán lélekben és ideológiájával, a hazug propagandájával már kívül.

Magyarország azért csatlakozott az Európai Unióhoz, hogy polgárainak soha ne kelljen félniük, most mégis félelemből szavaznak, méghozzá Európa ellen. Amitől félniük kellene, egy jogfosztó önkényuralom, bekövetkezett, és ez a zsarnoki rezsim azok ellen fordította a magyarokat, akik megvédhetnék őket ettől a tébolytól. Orwell-i világ van Magyarországon, ahol nem működik a “barát-ellenség” felismerő rendszer az emberek tudatában.

Orbán egy mesterséges ellenségképpel összezavarta az emberek agyát, és egy nem létező ellenségtől, a “migránsoktól” védi meg őket, eközben nem veszik észre, hogy akitől félniük kell, aki becsapja őket, aki megfosztja őket a jogaiktól, a szabadságuktól, a jövőjüktől, a vagyonuktól és az emberi méltóságuktól, az Orbán. Az idegengyűlölet megmérgezte a lelküket, és a gyűlöletben levő félelem megbabonázta őket. Amit pedig Európában szeretnek, a sokszínűség, amelynek ők is részei lehetnek, a szabadság, a fejlettség, a modernitás, a jogállamiság az, amit Orbán elvesz tőlük. Magyarország jelentős része szegény és elmaradott, kiszolgáltatott a hazug propagandának.

Az Európai Unió pénzeit éppen arra kellett volna felhasználni, hogy Magyarország elmaradott régióit, az egész vidéket, felemeljék Európa és a világ színvonalára. Nemcsak anyagilag, infrastruktúrában, hanem szellemi világosságban, ismeretekben. Az Orbán-rezsim szándékosan tartja sötétségben a magyar népet, lebutította és központosította a közoktatást, tudás, ismeret és gondolkodás helyett középkori dogmák és nacionalista butaságok töltik meg az emberek fejét. A közmédiát Orbán bűnszervezete megszállta, a helyi lapokat és helyi televíziókat lenyúlta és sajtó, információ helyett központi hazugsággyárak ontják a dezinformációt, az álhíreket és a gyűlöletkeltő, megfélemlítő hazug propagandát. Napi sikerjelentések, és az ellenség állandó támadásai, az ellenség pedig a felvilágosodás, az értelem, a szabadság, az emberi jogok, a liberális demokratikus jogállam. Az emberek önmaguk ellenségeivé váltak.

Így megy szavazni Magyarország népének nagy része, még a választás napján is a migrációval riogatják őket, miközben semmiféle migrációs nyomás nincs, a bevándorlás nem fenyeget, a menekültek száma a menekültválság előtti szinten áll. Orbán hazudik magyarországról, hazudik Európáról és hazudik az egész világról, tudatlanságban tartja a népét, félrevezeti őket. Ezért az emberek mennek szavazni az őrület határán a “migránsok” ellen, akik lehetnének marslakók is, hívhatnák őket akárhogy, mert egy fantom veszélyről van szó. Miközben a normális emberek sem merik elmondani, hogy bizonyos fokú bevándorlás jó, hasznos, nem kell félni másoktól, a magyarok is bevándorlók százezer számra máshol, a világtól nem lehet elzárkózni, mert az megbetegít egy nemzetet.

Azt hiszik, akik szavaznak Orbánra, hogy a migráció ellen szavaznak, valójában Európa ellen szavaznak, a szabadság, a jogállamiság, az emberi élet ellen szavaznak, a fasizmus mellett szavaznak. Azt hiszik, ha Orbánra szavaznak, akkor nem lesz migránsok, pedig a legtöbb migránst Orbán engete be az országba, méghozzá gondosan kiválogatva a bűnözőket, a maffiózókat, a kémeket, Magyarország és Európa ellenségeit. Mindezen ő maga gazdagodott a strómanjaival együtt. A totális diktatúra új formája ez, amikor nem fegyveres erőszakkal kényszerítik az embereket, hanem agymosással programozzák őket, akik a propaganda hatására igézet alatt, a propagandamédia mágikus irányításával követik a hazugságot. Mert félnek, mert mesterségesen elültették a lelkükben a rettegést.

Orbán Viktor a magyar történelem egyik legsötétebb alakja. Mert voltak felelőtlen, ostoba gazemberek azelőtt is, voltak e népnek hitetői, de olyan mocskos gazember, aki szándékosan és tudatosan félemlíti meg, rémíti meg, és csapja be a magyar népet, mint ő, még nem volt. Magyarország belépett a legszörnyűbb sci-fi-k világába, és valósággá tette a programozott, agymosott emberek társadalmát, akik gonosz emberek és erők uralma alatt élnek, és ölni tudnának azok igézete, hazugsága, agymosása alatt. Orbán a legaljasabb ösztönökre játszik, a magyarok idegenektől való félelmére, a zsigeri antiszemitizmusra, a zsidó világösszeesküvés náci ideológiájára. Orbán mindent a kezébe kaparintott, fasiszta államot irányít, megbéklyózta az embereket a náci popagandával. Eközben módseresen kifosztja őket.

Orbán bűnszervezete nem politikai párt, mert a politikai pártok nem így működnek. Orbán egy maffiát irányít, amelynek ő a feje. Az Orbán-család klasszikus maffiacsalád, és az egész országot ez a maffia irányítja. Orbán egyesítette magában az antiszemita, náci, fasiszta, feudális sötét politikai ideológiákat a klasszikus szervezett bűnözéssel, maffiával. Megszállta az országot, és azért fél a bevándorlóktól, mert azokat nem tudja ezekkel a nevetséges nacionalista, fasiszta hazugságokkal az uralma alá kényszeríteni. El is mondták, hogy a “baloldal” szavazókat keres a bevándorlókban, mert a bevándorlók nem fognak a fasiszta önkényre, a hazug nem zeti identitásra szavazni, hanem kizárólag a jogállamiságra, a szabadságra, a törvény előtti egyenlőségre. Bevándorlók nem a magyarokat, hanem az önkényuralmat fenyegetik.

Magyarországon választási csalás van, mert ahol az embereket becsapják, elzárják a valóságos információk elől, ott választási csalást követnek el. Csak azt nevezhetjük demokratikus és szabad választásnak, amikor az emberek szabadon, az információk birtokában, nem hazug propaganda és elnyomás, nem megfélemlítés hatására szavaznak. Orbán nem sportember, hanem egy csaló, bűnöző. De Európában az ő csalása nem ér kétharmados győzelmet, maximalizálhatja az uniós mandátumait, azzal nem megy semmire. Hirdetheti, hogy őt a megtévesztett és megfélemlített magyar nép milyen arányban választotta meg, de ez előtt már senki nem esik hasra. Mindenki tudja, hogyan született az eredmény. Strache után mindenki tisztában van azzal, hogy orosz pénzből, hazaárulással megszerzett médiafölénnyel, hazugsággal nyer.

Ez egy ideig megtévesztheti a valóságtól elzárt magyar embereket, akik csak a propagandaműsorokat látják. De rajtuk kívül ez már nem téveszt meg senkit. Orbánról lehullott az álarc, hogy szélsőjobboldali fasiszta diktátor, egy hazudozó kicsinyes, pitiáner bűnöző, aki elfoglalta a bűnüldözést is, ezért nincs még börtönben. Nem mer kiállni senkivel vitatkozni, mert tudja, hogy a hazugságaival alul maradna. Nem meri beléptetni Magyarországot az európai ügyészségbe, mert tudja, hogy egy éven belül börtönbe kerülne a családjával, a strómanjaival, a buta seggfej gázszerelő haverjával, vejével, lányával, apjával együtt. A veszély nagyobb részén túl vagyunk, mert Orbán elvégezte az ellenzék helyett a munkát, leleplezte fasiszta diktátor önmagát. Ettől kezdve neki esélyei nincsenek. Becsaphatja magát, hogy a falusi kocsmák népe elhiszi a hazugságait, de ne higgye, hogy ez mindig így lesz.

Ezek nem hülye, hanem becsapott emberek. És ha egyszer rájönnek, hogy becsapták őket, akkor szedje Orbán a görbe lábait, a disznó formára hízlalt csüngő hasát, mert ha utolérik, felhúzzák az első fára.

 





8 hozzászólás : Magyarország megfélemlítve szavaz, ami ellentétes Európával

  1. Szilágyi Gábor

    May 26th, 2019

    A mai nap kis hazánkban ismét a demokrácia látszatának ünnepe. Természetesen nem megyek el szavazni. Választani demokráciában kell, egy annak hazudott egypárti önkényben attól távol kell maradni. A választások nem tiszták és nem szabadok. A közmédia államosítva, a megyei napilapok bedarálva, a vidéki helyi média többsége (lapok, tévé és rádió) szintén fideszes megszállás alatt. A demokratikus sajtó egy részét kinyírták, másik része állandó megfélemlítés alatt.

    Ahogy az AN is írja, az emberek – főleg vidéken- meg vannak félemlítve. A közszolgák (pedagógusok, önkormányzati dolgozók, stb.) félnek. A közmunkásoknak megmondják, kire szavazzanak. Különben nincs munka, nincs pénz. Akinek nem mondják meg, az is tudja a dolgát… A helyi földesurak, és párthatalmasságok szinte fogolyként tartják a favak népét. Újkori feudalizmus és az átkos párttitkár világ együtt köszön vissza. Mindenki ismeri a határokat, tudja, hol a helye. És a migránsdumával rengeteg behülyített, amúgy nem fidesz szavazót is meg lehet kísérelni elcsalni az urnákhoz. Kövérnek a homoszexuálisok elleni kirohanása a híveknek, a szélsőséges szavazóknak szólt. A migránskampány mindenkihez. Fideszeshez és nem fideszeshez egyaránt. Ha elhinted a szívében a félelmet, akkor tiéd a lelke, és tiéd a szavazata is. Erről szól az évek óta tartó Finkelstein-féle gyűlöletpropaganda. Már lebuktak, de nem zavarja őket. Tolják tovább, a cél szentesíti az eszközt. A HVG olvasói például tudomást szerezhettek a lebukásról, de Pista bácsihoz Beregdarócon és Mari nénihez Alsómocsoládon ez úgyse jutott el, mert nem juthatott el. És utóbbiak vannak többen. A demokratikus sajtó nem igazán foglalkozott a lebukással, legföljebb hírként beszámolt róla, aztán hagyta a feledés homályába veszni, és ezzel Orbán malmára hajtotta a vizet. A fidesz által megszállt sajtótermékek pedig természetesen elhallgatták.

    A választás valódi értelme csak demokráciában van meg. Nálunk a kormánypárt hatalmának ál-legitimálásáért rendezik. Nálunk aki elmegy, az bohócot csinál magából, és Orbán kedvére tesz, mert igazolja neki a rendszer demokratikus látszatát. Hányszor leírta már ezt az Amerikai Népszava… Az ellenzékiek leszavaznak kedvenc pártjaikra, aztán este 10-kor pofáncsapva néznek maguk elé. Vagy balga módon örvendenek pártjaik jobb esetben egy vagy két elnyert mandátumának, és vigyorognak, hogy a DK megelőzte az MSZP-t, a Jobbik az LMP-t vagy fordítva. Holnap felkel a Nap, minden megy tovább, ősszel önkormányzati választás – lehet újra bizakodni. Aztán 2020 tavaszán újra… Így is le lehet élni egy életet.

    Első 10 évemet a Kádár-rendszerben éltem le, azt se tudtam, mi az a politika. Felnőttként megint újra diktatúrában élek. A faszom gondolta volna, hogy ez lesz. És ha a népen múlik, a 4., 5., és 6. X-et is ebben a mocskos önkényben lépem át. Vagy elmegyek én is. Talán még nem késő.

    Egyetlen megoldás van. Passzív ellenállt tanúsítani a rendszer ellen és polgári engedetlenséget hirdetni. Kétmillió embert a Kossuth-térre. Ha Orbán nem enged, félresöpörni a hízottfejű fakabátokat, kihozni a náci szart és tettestársait a Parlamentből, és ha ott nem veri helyben agyon a tömeg, előzetesbe vágni őket. Nem lesz más megoldás. Orbán soha az éleben nem fogja átadni a hatalmat. Még ha furcsa véletlen folytán el is vesztené a választást, az lenne, mint az Törökországban történt nemrég. A helyhatósági választásokat Erdogan pártja megnyerte, de Isztambult elvesztette. Ott most meg fogják ismételni a szavazást…Orbán szemében a demokrácia az, amikor Isten akaratából ő uralkodik.

    Vajon meddig fog még a nép e hamis demokráciaértelmezésben falazni neki?!

    Reply
    • mojszi

      May 27th, 2019

      Nincs igazad, ezt igazolta az eredmény. Orbán nem kaphat nagyobb megalázást annál, hogy a saját csaló választási rendszerében kap hatalmas pofont. Orbánt és a fideszt csakis választás útján lehet és kell eltávolítani az ország éléről, minden ellenkező esetben ez a mocskos féreg utcára vezényli a csőcseléket és felégeti az országot, ahogy egyszer már megtette. Orbán tegnap hatalmasat bukott, Európa szemétdombjára került, hála a magyar embereknek! Ez az a lejtő, amire régóta várunk és ahonnan már nincs vissza út számára! Ősszel megkapják a kegyelem döfést, minél többen szúrjuk beléjük a tőrt, annál jobb! Menj el szavazni, ha nem akarsz véres forradalmat Orbán szervezésében. O1G és maffiája a saját fegyverük áldozata lesz, de ehhez te is és sok hozzád hasonlóan gondolkodónak mégis szabaznia kell! Mindannyian tudjuk, hogy igazad van, hogy egy mocskos manipulált rendszert vezettek be, de attól Orbűn nem fog eltakarodni, ha te önérzetesen nem szavazol (vagyis ezzel a fideszt erősíted)

      Reply
  2. Mezei László

    May 26th, 2019

    Bartus Úr! Igaza van! Csak az a baj, hogy nem jut el elég emberhez. Bár én a magam módján szoktam segíteni a problémán, buzgón szoktam osztogatni a cikkeket a Facebookon! 🙂 Igaz, ezzel egyet értem el, hogy már nem vagyok a nemzet tagja! 🙂 Ezt onnan szűrtem le, hogy nemzeti konzultációt sem küldtek nekem, és egy olyan Budapest, belvárosi társasházban élek, ahol az én lakásomon kívül van még ötven másik lakás, és mit ad Isten? Csodák csodájára egyedül én nem kapok a postaládámba Lokált! Na persze, az aqz igazság, hogy nem is hiányzik, úgy is olvasatllanul dobnám el. Most már csak egy kérdésem van. Mi lenne, ha esetleg közszolgálati, állami állásra pályáznék? Vajon elnyerném? 🙂

    Reply
  3. Mezei László

    May 26th, 2019

    Csak még annyival szeretném kiegészíteni az előző kommentemet: AMikor én írok egy posztot a Face-re, arra általában szoktma választ, hozzászólást, vagy lájkot kapni. Amikor megosztok egy ilyen cikket, arra még sosem jött semmilyen reakció! Vajon miért? És mi aza Rogán féle Face figyelő hivatal? Talán ez?

    ” Számon tarthatják, mit telefonoztam
    s mikor, miért, kinek.
    Aktákba irják, miről álmodoztam
    s azt is, ki érti meg.
    És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
    előkotorni azt a kartotékot,
    mely jogom sérti meg.

    És az országban a törékeny falvak
    – anyám ott született –
    az eleven jog fájáról lehulltak,
    mint itt e levelek
    s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
    mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
    s elporlik, szétpereg.”

    Reply
    • Nyuszika

      May 26th, 2019

      Lájk.

      Reply
    • Amanda

      May 26th, 2019

      Többek között azért nincs reakció, mert a legtöbb ember agya, vagy ami a helyén van, a következő módon működik:

      https://www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w

      És hát van az a pont, amikor már nem tud vitatkozni, mert csak bugyborékolna.

      Tényleg, Klubrádió van még? Bolgár György vezet műsort benne?

      Na jó, rákerestem. Nem vezet. Ezt találtam:

      >> Bolgár: Ezt nem tudom, de kétség kívül nehéz más magyarázatot találni.”

      A műsorvezető ezután hozzáteszi, hogy semmiképpen nem akarja azt állítani, hogy a 168 Óra kormánypártivá vált: „talán nem mindenben olyan kritikus, mint lehetne, de változatlanul ellenzéki hetilap.” <<

      Na igen. Van, aki még a Mariana árok mélyén is kiabál, hogy nem süllyedünk. És lássuk be, ha addig nem is volt neki, ott, azon a ponton már igaza van.

      És persze biztos egyszerűbb, mint minden reggel pofán köpnie saját magát.

      Reply
  4. Mezei László

    May 26th, 2019

    Szóval velem valamiért nem akarnak konzultálni! 🙂 Még ékesszóló, névre szóló levelet sem kaptam a Miniszterelnök Úrtól, hogy milyen fontos ez az EU-s választás, és hogy menjek el, meg állítsuk meg Brüsszelt, pedig minden ismerősöm kapott ilyet, és Anyám is kapott, de én nem! 🙂 Most mi lesz velem? Nélkülem is megáll majd Brüsszel? Na mindegy, az a lényeg, hogy úgy döntöttem, hogy ezek után nem megyek el szavazni, nehogy esetleg falami furmányos módon fideszes szavazat legyen a szavazatomból! És nem is mentem el. Tudom, nem vagyok a Nemzet része, fentebb már leírtam. Úgy hogy nem kár értem……..

    Reply
  5. Szilágyi Gábor

    May 27th, 2019

    Az én nevem is Szilágyi Gábor. 66 éves vagyok Hódmezővásárhelyen élek. A nyitó kommentet is egy Szilágyi Gábor írta, így én is szólok.
    A Druszám hsz.-ával szinte mindenben egyetértek, azzal a különbséggel, hogy én elmentem szavazni. A DK-ra szavaztam, bár szívesen szavaztam volna a Momentumra is. Sajnálom nagyon, hogy Jávor Benedek kívül maradt, de Vágó Gábornak is lenne helye az EP-ben.
    Ezt csak azért mondtam el, mert ez mutatja, hogy van “ellenerő”. A Fidesz nincs többségben, csak futurisztikusan-diktatórikus módszerekkel félelemben és sötétségben tartja az embereket. Parlamenti hasonlattal élve ezzel a győzelemmel a Fidesznek koaliciós partnert kellene keresnie.
    Megértem Gábor “elkeseredettségét” is, hisz Ő még fiatal és biztos nagy tervei vannak még, amelyek megvalósítására ebben a helyzetben nem sok esélyt lát.
    DE!
    Hiszem, hogy eljön az idő, amikor a bent feszülő elégedetlenség, félelem és elnyomottság egyszer kitör.
    Igen! 2 millió ember! KI a Kossuth térre! A Momentum és a DK a többi párttal, de elsősorban az elégedetlen, megfélemlített emberek millióival egyszer elindul és akkor itt változás lesz. Nagy változás.
    Örülök hogy olvashattam Szilágyi Gábor fiatal barátom véleményét, örülök, hogy olvashatom az AN-t.
    Üdvözlettel:
    Szilágyi Gábor (66)

    Reply

Szóljon hozzá Nyuszika

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)