2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírMagyarországon az antiszemitizmus miatt rejtőzködnek a zsidók

Magyarországon az antiszemitizmus miatt rejtőzködnek a zsidók

-

Mindenkit meglepett, hogy a MyHeritage nevű, genetikai alapú családfakutatással foglalkozó szervezet felmérése szerint Izrael után a népességhez viszonyítva Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott, akiknek többsége nem is tudott a származásáról. Ez az eredmény azt mutatja, hogy a magyarországi zsidók jelentős része a holokauszt után eltitkolta még saját gyermekei előtt is a származását. A DNS-tesztet beküldő 4981 magyarországi lakos 7,6 százalékánál találtak legalább 25 százalékos askenázi zsidó származást, ami azt jelenti, hogy nekik legalább egy zsidó nagyszülőjük volt.

Ez azt jelenti, hogy Magyarországon sokkal több zsidó származású ember él, mint amennyit eddig gondoltak, mert a magyarországi antiszemitizmus miatti félelemből sok ember elől eltitkolták a szülei a zsidó gyökereket. Az antiszemitizmus nemcsak a közvetlen fizikai fenyegetést jelenti, hanem a magyar „keresztény-nemzeti” identitást, amelynek jelentése az, hogy „nem zsidó”.

Mindez arra is utal, hogy a magyaroknak erős kapcsolatuk volt a történelemben a zsidósággal, a genetikai tesztek részben igazolhatják Komoróczy Géza állítását is, hogy a honfoglaló magyarok zsidó vallású nép voltak, Árpád fejedelem zsidó vallási szertartás szerint lett a magyarok vezére. Ez a közös múlt, a zsidó gyökér a német-római császársághoz megtért István király erőszakos térítése nyomán gyengült meg, amikor a római katolicizmus felvételével megerősödött az antijudaizmus és a zsidóellenesség. A régi magyar identitás utoljára Aba Sámuel idején támadt fel, amit a német-római császárság levert.

Magyarország történelme ettől kezdve a nyugat-római császársághoz és a névleges hamis kereszténységhez, a trón és az oltár szövetségére épülő feudális, tekintélyelvű rendiséghez kapcsolódott, és néhány felvilágosult időszakot leszámítva a sötétség korszaka és a kudarcok sorozata volt. Az eredeti magyar identitással való szembefordulás, önpusztítás és meghasonlás csúcspontja a két világháború közötti antiszemita Horthy-rendszer, a „keresztény Magyarország” volt, amely a teljes vidéki magyar zsidóságot átadta a náciknak elpusztításra. E rendszer és identitás szellemi örököse a „pávatáncos” Orbán-rendszer.

Elképzelhető, mekkora volt a magyar népességben a zsidók valódi aránya, ha ezer év után, a holokauszt és a vészkorszak utáni kivándorlás után is az ország 7,6 százaléka negyedzsidó. Auschwitzban csaknem félmillió zsidót öltek meg, az ő meg nem született leszármazottaik hiányoznak a statisztikából. A kutatás szerint azok aránya, akiknél a gének legalább 10 százalékban askenázi zsidó származásra utaltak, eléri a 12,5 százalékot Magyarországon. Ez magasabb, mint a világ bármely más országában, beleértve az Egyesült Államokat is.

A vizsgálat nyomán készült tanulmány szerint a legalább 50 százalékban askenázi zsidó származású emberek száma Magyarországon eléri a 130 ezret. Ehhez képest a 2013. évi népszámlálásnál csak 10 965-en vallották magukat zsidónak. Sokan a zsidóságot csak vallásnak tekintik, a származást nem tekintik annak, ezért elveszítették valódi identitásukat. Ez azért is nagy veszteség, mert a zsidó-keresztény kultúra alapja a zsidóság, a kereszténység eredetileg zsidó vallás, a zsidó Messiásba vetett hit, amelyből részesültek a pogányok is.

Ezért a magyar nemzeti identitás zsidó gyökerei sokkal több áldást hordoznának, mint az antiszemita hamis „keresztény” identitás, amely csak átkot hozott az országra, és mindig az ország pusztulását okozta. Ahogy Magyarország jelenleg is ezen az úton halad.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések