2024, április20, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírMarkó Beáta: Boldog hétköznapok a fajvédő kormányzó országában

Markó Beáta: Boldog hétköznapok a fajvédő kormányzó országában

-

A kétéves pandémia – amelynek még nincs vége –, kétszer meghiúsította az országgazda szokásos, éves ideológiai okfejtését, melyet külföldön, nevezetesen Romániában szokott megtartani. Mindenki tudja, hogy ő sohasem hazudik, és ez így is van, hiszen sok évvel ezelőtt szintén ott hirdette meg az eufémizmussal megnevezett, jövőbeli „centrális erőtér” rendszerét. Sajnos a saját népének és országának szóló üzenetét, alig értette meg valaki, nem fogták fel, hogy valójában diktatúrára készül és önmaga teljhatalmára, ami mára tökéletesen meg is valósult.

Idén is ugyanezen a helyen, a szomszédos országban fejtette ki a Mein Kampfból vett gondolatait, ami sokak magyarázata szerint pusztán freudi elszólás volt, és a kormányzó valójában egyáltalán nem rasszista és nem antiszemita. Nyilván így van, hiszen a freudi elszólását papírról olvasta fel, és nem is egyszer, hanem négyszer, mivel négyszer ez volt a papírjára gépelve. Szerintünk pedig ismét őszinte volt, ahogy lenni szokott, elérkezettnek látta az időt, hogy már nem kell becsomagolnia legbensőbb érzéseit, nyugodtan beszélhet nyíltan.

A fajvédő kormányzó országában szépen, gond nélkül telnek a nyári hónapok. Igaz, kicsit meleg van, sőt, olykor kánikula, aszály és tönkrement gabonatermés, kiszáradt tavak és folyók, de kit izgat ez ilyenkor, amikor a jó anyagi helyzetben lévők nyaralni mennek Horvátországba, és akik még jobb anyagi helyzetben vannak, a Balatonra mennek. A magyar tenger partján működik olyan cukrászda, ahol a családbarát kormány által 12 éve nem emelt egyhavi családi pótlékért akár két adag fagylaltot is el lehet fogyasztani, és akik ezen felül is dőzsölni akarnak, még két kávét is rendelhetnek mellé.

A nyaralóknak a fürdőzéshez ugyan kell vinni magukkal néhány hordó vizet is, mivel a tóban már alig van, még sincsenek felháborodva azon, hogy a forint tönkretételéért felelős egyik személy, az ország főbankárja, egy erre a célra kialakított csatornán át még el is vezeti a kicsike vizet a Balatonból az épülő vállalati „oktatóközpontjába”. (Feltételezésünk szerint itt fogják tanítani a „Hogyan tegyünk tönkre pénzügyileg egy országot” és a „Nemzeti valuta elértéktelenítésének módszere” c. tanfolyamokat, amelyek nyilván nagyon sok kreditet fognak érni.)

A fajvédő kormányzó – akit tehetséges politikusnak tartanak – a lehető legjobb időzítéssel, a 40 fokos kánikulában jelentette be a brutális áremeléseit, amelyekkel vissza akarja a venni az áprilisi országgyűlési választások előtt, a szavazatok megvásárlására kiszórt ezer milliárdokat. Ezt úgy nevezik a fajvédő kormány goebbelsi nyelvén, hogy a „rezsicsökkentés csökkentése”, aminek természetesen semmi értelme nincs, de sajnálatos módon még az a sajtó is, amelynek nem szíve csücske a fajvédő kormányzó, átveszi az értelmetlen és ostoba szóhasználatot, ráadásul nem is a rezsiről, hanem az energiaárról van szó.

Ezért szeretnénk világossá tenni a verbális maszlagot, és nevén nevezni a fajvédő kormány intézkedését; tehát energiaár-emelésről van szó, a gáz esetében hétszeres(!), az áram esetében kétszeres. Természetesen a fajvédő kormányzó családbarát kormánya az emelést csak az átlag feletti fogyasztás esetében fogja alkalmazni, arról meg ki tehet, hogy az átlagfogyasztás határát véletlenül és komoly szakszerűséggel pont úgy húzták meg, hogy a lakosság 90%-a fölötte lesz?

Már világosan körvonalazódik, hogy a fogyasztás mérése követhetetlen lesz, a tarifát hasraütés-szerűen állapították meg, és alig több, mint a környező országok gáz- és villanyárának két-három-négyszerese, így nem okozhat problémát a kifizetése, főleg annak a négyszázezer vállalkozónak és családjának, akiknek a megélhetését épp most vették el a KATA adózási rendszer felszámolásával. Látjuk is, hogy hál’ Istennek szemernyi gondot sem okoz nekik, mert ellenérzésüket pusztán pár százan fejezték ki a Margit hídon vagy az Erzsébet hídon tartott dzsemborijukkal és a nyári langymeleg estéken rendezett, többórás városnéző sétájukkal.

A hab a tortán az infláció, melynek érdekében sokat munkálkodott a fent említett, Balatont lecsapoló főbankár, s aminek következtében pusztán az élelmiszerárak 30-40%-kal emelkedtek. Eddig. Így telnek boldog gondtalanságban a forró nyári hónapok Magyarországon, milliók elégedettek azzal a tudattal, hogy ők – a fajvédő kormányzó szavaival élve – nem „kevert fajúak”, nekik nem sötét a bőrszínük és az orruk sem nagy, ezért a megszorításokból semmi sem vonatkozhat rájuk, hiszen a fajvédő kormányzó is ezt sugallta nekik. Ők pedig inkább hisznek a haza főideológusának, mint a saját szemüknek.

Mindenkinek további kellemes nyaralást kívánunk!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések