2024, március28, csütörtök
KezdőlapVéleményMarkó Beáta: Budapesti közöny

Markó Beáta: Budapesti közöny

-

Történelmi esemény zajlott tegnap, 2019. február 3-án Magyarország fővárosában, Budapesten, amikor is délutánra megszületett a főpolgármesteri választásra készülő előválasztás eredménye. A baloldal egyik jelöltje óriási fölénnyel legyőzte a baloldal másik jelöltjét.

Értethetetlenül nagy öröm árasztotta el a várost, hiszen az igazi öröm az lenne, ha a baloldali jelölt a Fidesz által kirendelt jelenlegi főpolgármestert győzte volna le hatalmas szavazatkülönbséggel. De nem ez történt.

Most hagyjuk a két jelölt által a kampány alatt puffogtatott közhelyeket, a „nyitott Városháza”, a rákosrendezői „Legoland” (amire nyilván égetően nagy szükség van), az „élhető város”, a „békés fejlődés”, a „jobb lesz itt élni”, a „biztonság és esélyegyenlőség” (talán kibővítik a nemrég elkészült, 45 cm szélesre sikeredett Reáltanoda utca járdáját?) és hasonló szlogenek.

Ezúttal inkább koncentrálnánk az előválasztás újszerű gondolatára, amely lehetőséget adott a budapestieknek kiválasztani azt a jelöltet, akit szeretnének a jelenlegi fideszes proconsul (helytartó) személye helyett látni. Az előválasztással alkalom nyílt a fővárosiak számára kifejezni városuk iránti érdeklődésüket, szeretetüket, aggódásukat és törődésüket. Meg is tették. Az 1,7 millió budapestiből – a szervezők által a vártnál jóval többen, 34 ezren – nagyjából 2% tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a városa jövőjét, a saját lakókörnyezetét alapjaiban befolyásoló kérdés eldöntésében. Ez a szám önmagáért beszél és ez az arány pontosan megfelel annak, ahány embert zavar az, amit a fővárost megszálló vidéki horda művel kilencedik éve Budapesttel.

98% bambán és szótlanul nézi a felcsúti nemzetvezető ádáz fairtási programját, a Liget ledózerolását és beépítését, a budai Vár kisajátítását, iskolái, kórházai államosítását és szándékos lerohasztását. Ez a 98% hallgatva – sőt néha tetszéssel – szemléli, ahogy a parvenük eltávolítják Budapest esztétikus, magas művészi színvonalú és mondanivalót hordozó szobrait, s telepötyögtetik az utcákat, a patinás tereket a saját falusi ízlésüket tükröző, C-kategóriás tömény giccsel. Ez a 98% némán tűri, hogy a kulturális élettől pezsgő, liberális városban felszámolják a sokszínű kultúrát és helyette újfasiszta színházat nyissanak, történelemhamisító emlékműveket állítsanak a város szívében. Ez a 98% bárgyún figyeli és engedi külföldre űzni a világhírű, rangos egyetemét. A 98% szerint minden nagyon szép, minden nagyon jó és mindennel meg van elégedve.

Az egészben az a legviccesebb, hogy – ellentétben az országgyűlési választással – speciel a Fidesz proconsulját még demokratikus úton is meg lehetne verni a fővárosban. Ne felejtsük el, hogy 2014-ben is csak mintegy 600 ezer ember vette magának a fáradságot, hogy elmenjen szavazni a főpolgármester-választáson, ezért a kormánypárt helytartója pusztán 290 ezer szavazattal, 49%-os kisebbséggel uralkodik az 1,7 millió lakosú fővárosban.

A baloldal rendezte előválasztás mintegy előrevetíti a jövőt: a budapestiek a saját totális érdektelenségük, apátiájuk és közönyük miatt valószínűleg újabb 5 évig élvezhetik ezt a kifinomult stílusú, kulturált és mindenhez értő embert. A 98%-nak azután is minden nagyon szép, minden nagyon jó lesz és mindennel meg lesz elégedve.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések