2024, április19, péntek
KezdőlapVéleményMarkó Beáta: Kész átverés show

Markó Beáta: Kész átverés show

-

Már nem kell sokat aludni, és elérkezik a nagy nap, amikor Magyarországon tetőfokára hág a mulatság. A hosszú évek óta zajló kutyakomédia, kész átverés show, cirkuszi előadás, – tetszés szerinti kifejezés aláhúzandó – döntője. De van egy általánosan használt szellemes elnevezése: demokratikus parlamenti választás.

Két oldal és több csapat játszik a pályán. Az egyik oldalon, az uralmon lévő szép nagy fasiszta csapat, amelyik évekkel ezelőtt egyedül megalkotta a saját magának kedvező játékszabályokat, elkészítette a pályát is, amit nem neveznénk lejtősnek, inkább függőlegesnek. Ezek után az elképzeléseit megszavaztatta gombnyomó automatáival, s ezzel törvényerőre emelte és ráerőltette a másik oldalra, amelyik szó nélkül elfogadta azokat.

Az ellenoldalon sok kicsi csapat indul teljes erőbedobással, lelkesedéssel és energiával. Tudják, hogy esélyük sincs, mivel a szabályok megváltoztatásának kikövetelésére több (4-7?) év alatt sem jutott idejük, ezért energiájuk nagyobb részét a táborhoz tartozó kolléga csépelésére használják, amiben fölöttébb eredményesek. Egymás hegyén-hátán taposnak, hogy maroknyian bekerülhessenek a parlamentbe és újabb négy évig ne kelljen érdemi munkát végezni, a fizetési átutalásuk ellenőrzésén és a juttatások felmarkolásán kívül.

Mindkét oldal hónapok óta úgy nevezett kampánnyal – a magunk részéről inkább kész átverés show-nak hívnánk – szórakoztatja a nagyérdeműt. Az említett törvényekkel biztosított, kirobbanthatatlan kormányoldal – élén a hívei által feltétel nélkül és vallásos áhítattal szeretett vezérrel – idegenekkel riogat, nem létező ellenségekkel harcol, hergel, uszít, gyűlöletre nevel. Mondhatnánk, hogy más sem ömlik az arcukon lévő nyílásból, mint hazugság az őket támogatók nagy tetszésére.

Az egymással küzdő kisebbek azzal áltatják híveiket, hogy van esélyük leváltani a most kormányon lévőket. Ehhez csupán egy dolgot kéne tenniük: összefogni. De ez sajnos nem megy, mert az izompárt választási rendszerének köszönhetően komoly anyagi érdekük is fűződik ahhoz, hogy keresztbe tegyenek egymásnak. S mint említettük, ebben hatalmas sikereket könyvelhetnek el, nap, mint nap mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy maradjon a fennálló rendszer. Az ő hazugságaikat ugyanúgy elhiszik az őket támogatók, mint a fent említett esetben.

El ne felejtsük, van még egy harmadik, méretes, magát antidemokratának valló párt, a nácik. A lakosság mulattatására legújabb színházi előadásukban már egyáltalán nem nácik, sőt, vérbeli demokraták, humanisták és kutyabarátok. Az ő hazugságaikat szintén százezrek (milliók?) hiszik el.

Így áll a helyzet Magyarországon – ahova már a tavasz se jött el –, ez a választék 2018 áprilisában. Hát tessék választani! Azután gyorsan erőt gyűjteni, esetleg csomagolni, mert április 9-én kezdődik a szinte mindenkit utolérő megtorlás, ahogy a felcsúti nemzetvezető legutóbbi fejhangon elkiabált szónoklatában beígérte.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések