2024, április19, péntek
KezdőlapVéleményMarkó Beáta: Nemzeti segélyek

Markó Beáta: Nemzeti segélyek

-

A Médiahatóság elnökének K. Monikának a fizetését havi 1,3 millióról 4 millió forintra növelték, mert az indoklás szerint „időszerűvé vált” az emelés. Nincs ezzel semmi gond, hiszen a jó munkát meg kell fizetni. Ma már nem létezik olyan tv-csatorna, amely ne a kormánypropagandát harsogná, és rádióadóból is csak egy maradt, amelyik úgy-ahogy tartja magát, és próbál független lenni. Ilyen hatékonyság mellett nem is értjük, hogyan gürcölhetett mostanáig 1,3 millióért?

S. Mária udvari történész asszony juttatásai tavaly 47,2 millióról 97 millióra nőttek Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványban. Magyarországon sokan nem tudnak megélni egy munkából, egy fizetésből, így a tudós asszonynak sem ez az egyetlen bevétele, ott van még neki a Terror Háza és számos egyéb, tanácsadásai és tudományos munkái után kapott fizetsége, így nyilván fel sem tűnik neki, ha véletlenül betéved egy piacra, hogy a kiváló mezőgazdasági adottságokkal rendelkező pannon földön 2019-ben miért kerül 450 forintba egy kg burgonya?

Az új igazságügyi miniszter – értik a kormányhumort, ugye? Igazság!!! – V. Judit lakhatási problémákkal küzd. A havi 1,7 milliós fizetése és az évi 4 milliós bevételt hozó rövid távú lakáskiadási vállalkozása még úgysem elég a család megélhetésére, hogy a férje a Diákhitel Központnál havi 3,5 millió forintot keres. Judit asszony akárhogy próbálja is élére állítani a garast, hónap végére csak kiürül a háznép kasszája. Szerencsére ott az empátiájáról és emberségéről ismert főnöke, aki azonnal a bajban lévő házaspár segítségére sietett, és havi 300 ezer forintos lakhatási támogatásban részesíti miniszterét. Jár neki, hiszen Budapesten nincs a nevén ingatlan és a Balatonhenyén álldogáló 195 négyzetméteres házából mégsem ingázhat naponta a fővárosba.

Persze van, akihez még ennél is kegyesebb a sors, és nem kell azon aggódnia, hogy az egész napos megfeszített munka után hol hajtja álomra a fejét. A felcsúti nemzetvezető közeli barátjának, repülőgép-kölcsönzőjének, G. István oligarchának, a székesfehérvári sikeres futballklub tulajdonosának bizonyosan hosszas utánjárás után sikerült kibérelnie a budavári önkormányzattól egy Úri utcai lakást havi 13 800 forintért, a piaci ár mintegy huszadrészéért. De senki ne irigyelje! Olyan kényelmes, netán akkora boldogság szűk 45 négyzetméteren meghúzni magunkat? Ugye, ugye!

Folytathatnánk a példák sorolását, de attól tartunk, lapunk szervere nem bírná el a terhelést.

Dicséretes dolog a hatalmas felelősség alatt görnyedő közszolgák anyagi megbecsülése, amihez két feltétel szükséges: egy ügyes pénzügyminiszter, aki okosan kezeli az állam adóbevételeit és egy jószívű, adakozó társadalom. Magyarországon hál’ istennek mindkét feltétel adott.

A fent említett kiugró nemzeti segélyezési rendszernek bőven van fedezete, hiszen a nyugdíjak – nem háromszoros, hanem 2,7%-os emelésén, a tűzoltók, mentők átlag alatti keresetén, a beteg gyermeküket otthonápolók havi 28 ezer forintos díjazásán, az Európában egyedülálló 27%-os áfán és sok egyéb hasonló tételen keresztül játszi könnyedséggel kigazdálkodható az a havi pár száz milliócska, milliárdocska.

És senki ne vádoljon minket demagógiával, hiszen ez a megoldás mindenki számára kielégítő. Jó a társadalomnak – mivel ellenvetésüket nem hallani – és jó a nemzeti segélyezetteknek, hogy van mit aprítaniuk a tejbe.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések