2024, április18, csütörtök
KezdőlapKultúraMég nem kijárási tilalmat jelentett be Orbán, de a zsenit senki nem...

Még nem kijárási tilalmat jelentett be Orbán, de a zsenit senki nem hallotta

-

Cikkünket frissítjük:

Még nem kijárási tilalmat rendelt el Orbán, de a Facebookon közvetített bejelentést a túlterhelés miatt senki nem hallotta. Az orvosi kamara javaslatát nem fogadták el eddig, mert az orvosi kamara javasolta. De utaltak már arra, hogy erre hamarosan sor kerül. Mint utólag kiderült, egyelőre csak a hiteltartozások felfüggesztését jelentette be az év végéig, de a kijárási tilalomra is hamarosan sor kerülhet. Orbán szereti a fontoskodást, elképzelésük sincs, hogyan tudnának tervszerűen cselekedni, és a világjárványt lassítani. Az eddigi legjobb ötletük az volt, hogy nem tesztelnek eleget, és így nem edrül ki, mennyi fertőzött van. Ezt leszámítva lövésük sincs, mit lehetne tenni, káosz és fejetlenség uralkodik, ostoba fontoskodó nyilatkozatokkal, hazugságokkal. A hiteltartozások felfüggesztése sem átgondolt lépés, ennél jobb lenne az, ha a járvány miatt kiesett munkabért pótolnák, így viszont a terhet a magánbankokra helyezik, csináljanak, amit akarnak. Viszont a lakosság egyéb kiadásai ezzel nem oldódnak meg.

Feltehetően a nyugati sajtót figyelik, és onnan lesik ki, hogy mit tegyenek. Ezért a helyzet és konkrét tervek nélkül ad hoc követik más országok lépéseit, és Orbán ezt olyan patetikus, hősies hangon adja elő, mintha bármi köze lenne a valósághoz, és fogalma lenne arról, mi történik. Orbánnak egyébként is tetszenek a nagy demonstrációk, alig várja katonákat küldhessen az utcákra, csak azt sajnálhatja, hogy nincs túl sok katonája. Végre egy katonai diktatúra képét mutathatja, mint a szerb kollégája, hadsereget vezényel a vírus ellen, ami arra jó, hogy a katonák is terjesszék a vírust. Ha egyszer kijárási tilalom lesz, akkor várható, hogy katonákat küld az utcákra, és még egy kicsit összekapcsolja az egészet a menekültekkel és a migrációval.

Amerikában a Nemzeti Gárda és a katonák civil feladatokat látnak el egyes helyeken, ételt szállítanak, betegeket juttatnak el megfelelő helyekre, nem erőt demonstrálnak és a lakosságot fenyegetik. Ha Orbán kijárási tilalmat rendelt el, akkor vélhetően a legnagyobb figyelmet annak betartatására fordítják, mert ahhoz értenek: parancsolni, dirgálni, fenyegetni, büntetni. Végre tudnak valamit csinálni, amihez értenek. A vírus terjedésének megállítását ez nem sokat segíti, mert ahhor testzelni kellene, védőfelszereléseket kellene vásárolni, szétosztani, legalább az egészségügyi dolgozóknak, de arra sajnálják a pénzt, kell még a stadinokra és Ráhel turizmusára.

Ha Orbán kijárási tilalmat rendel el, a szokásos jó előkészítéssel és szervezettséggel, akkor tör ki a totális káosz Magyarországon, mert senki nem tudja majd, hogy ki mehet ki, és ki nem, mi számít alapvető szolgáltatásnak, kinek a munkájára van szükség. Ha nem emberi életeket veszélyeztetne a vírus, nagy élvezettel figyelnénk, ahogy a hülyék és a barmok gyülekezete percről percre bizonyítja, hogy nem ért semmihez, alkalmatlan a vezetésre és a kormányzásra. Mindennek legékesebb bizonyítéka, hogy még egy ilyen bejelentést sem képesek normális formában közreadni, mert nekik kell nagyképűsködni, hogy a „social media”-t használják, és így senki nem tudja meg, mit beszélt a zseni. Utólag kellett megfejteni, és az információkat beszerezni. Ezek vezettek be egyik napról a másikra online távoktatást az országban.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések