2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírMeggyalázták Nagy Imre újratemetésének emlékét, a zsarnok a temetőben képmutatóskodott

Meggyalázták Nagy Imre újratemetésének emlékét, a zsarnok a temetőben képmutatóskodott

-

Harminc évvel ezelőtt is Orbán akart lenni a főszereplő, amikor újratemették 1956 mártírjait, Nagy Imrét és négy társát, és a rendszerváltás szimbolikus eseményének 30. évfordulóján is Orbán tolakodott hazug módon a középpontba.

Mindez még felháborítóbb annak tudatában, hogy Orbán vetett véget a magyar nép 1989-ben megszerzett szabadságának, és vezetett be egy újabb diktatúrát. Nagy Imrét és az 1956-os eseményekben játszott szerepét meghamisították, a szobrát a Vértanúk teréről eltávolították, helyére a Horthy-rendszer egyik gyűlöletes antiszemita szobra kerül.

Orbán a feleségével kettesben meglátogatta Nagy Imre sírját, ahol virágot helyeztek el, és az erről szóló propaganda videót feltették a Facebookra. A képmutató esemény annál visszataszítóbb, hogy Orbán átírta a múlt eseményeit, meghamisította 1956 történetét, Nagy Imre szerepét. Nagy Imre eszmetársait üldözi, megbélyegzi, antiszemita kampányt folytat ellenük, „Soros-hálózatnak” nevezi őket.

Nagy Imre sírjának meglátogatása nem magánügy, nem Orbán Viktor sétája, hanem egy ország ügye, ahova a 30. évfordulón egy országos rendezvényt kellett volna szervezni, megemlékezni, de Orbánnak ez azért sem lett volna lehetséges, mert 1956 szellemének igazi őrizői, a szabadság képviselői újra üldözöttek, megvetettek, megbélyegzettek lettek a hazájukban. Nagy Imre eszmetársainak egy újabb diktátor ellen kell tiltakozniuk és harcolniuk, és ez az új diktátor Orbán Viktor. Az az ember, akiben már harminc évvel ezelőtt sem volt annyi tisztelet és alázat a mártírok és a hozzátartozók iránt, hogy ne használja fel ezt az alkalmat személyes karrierjére, politikai haszonszerzésre, önfényezésre, öndicsőítésre. Orbán eljátszotta, hogy „haza zavarja” az oroszokat, miközben erről már hónapokkal korábban megegyeztek, és megkezdődött a kivonulás. Még az a szerencse, hogy Orbán bugris beszéde miatt nem fordultak vissza.

Méltatlan eseményt szerveztek a Hősök terére, amit cinikusan „Szabadságkoncert”-nek neveztek el, és az volt a célja, hogy elfoglalja a teret az igazi megemlékezők elől, és elterelje a figyelmet Nagy Imréről és mártírtársairól, az Orbán által meggyilkolt 56-os örökségről, és a rendszerváltásról, amelyet ő döntött meg. Ma újra egy 1956-os forradalomra lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország újra szabad legyen, és Orbántól kellene megszabadítani az országot, aki visszahozta a két világháború közötti fasisztoid Horthy-rendszert. Ugyanaz a keresztényfasiszta antiszemita ideológia uralkodik, immár „alaptörvénybe” iktatva, amely Magyarország náci kollaborációjához és a náci népirtásban való tevékeny magyar állami részvételhez vezetett. Nagy Imre és társai, az október 23-i forradalom résztvevői nem fasizmust akartak, hanem szabadságot és demokráciát. Ugyanazt a nyugati szabadságot, amit Orbán ma támad, amit a rákosistákhoz hasonlóan bukottnak és gonosznak nevez. Ha Nagy Imre valakit nem várt a sírjához, akkor az Orbán Viktor és felesége.

Magyarország zsarnoka, Magyarország diktátora a harmincadik évfordulón is magát ünnepeltette a hazug propagandasajtójával, mintha ő döntötte volna meg a kommunista rendszert, és mintha ő küldte volna haza az oroszokat. Orbánnak semmiféle szerepe nem volt az 1989-es rendszerváltásban, az világpolitikai események következménye, a Szovjetunió közeli megszűnésének eredménye volt. Magyarországon pedig azért jöhetett létre egy vér nélküli rendszerváltás, mert az MSZMP reformerői kiegyeztek azokkal a liberális polgári demokratákkal, akik őrizték 1956 eszmeiségét, és amikor Orbán apja még párttitkár volt, ő maga pedig KISZ-titkár, a szocializmusnak köszönhetően szegény falusi gyerekként a jogi egyetemre járhatott, ezek a budapesti entellektüellek egész életüket a rendszerrel szembeni harccal töltötték. Ezeket az embereket Orbán ma gyalázza, üldözi, fenyegeti. Ezek az emberek tőle függetlenül egy méltóságteljes, néma megemlékezést tartottak a Hősök terén, tiltakozva Orbán diktatúrája ellen is.

Magyarország szégyene, hogy egy ócska rockkoncerttel engedte meggyalázni a harminc évvel ezelőtti újratemetetés évfordulóját és a szabadság kivívásának emlékét. Ennyire nem érdekel Magyarországon senkit a szabadság, ennyire nem tisztelik és nem méltányolják azokat az embereket, akik az életüket áldozták a magyar függetlenségért és szabadságért. A „Nemzet Csótánya” nevet büszkén viselő Nagy Feró, a „Szabadságkoncert” házigazdája, és Nagy Imre együtt… Nagy Imre családja, pályatársai, eszmetársai, az 1956-os forradalom elítélt túlélői pedig a tér szélén kaptak néhány percet, hogy egy molinót kihúzva emlékezzenek a mártír miniszterelnökre, 1956 hőseire és áldozataira, valamint az Orbán Viktor által felszámolt szabadságra. Szégyellje magát mindenki, aki egy zsarnokságban részt vett fellépőként vagy akár csak nézőként az 1956-os mártírok újratemetésének megcsúfolásán.

A harmincadik évfordulón Orbán legfeljebb annyi szót érdemel, hogy már ekkor is látható volt önző, törtető természete, ahogy nem tartotta be a megállapodást, ahogy képtelen volt visszafogni magát, hazudott, hogy magának tulajdonítsa a Németh Miklós-kormány érdemeit, és világpolitikai szereppel ruházza fel magát. Nagy Imre és társai igazi hősök voltak, akik az életüket adták a magyar szabadságért, Orbán pedig egy öntelt hazug pojáca, aki elvette a magyarok nehezen megszerzett szabadságát. Ráadásul olyan ember, aki Magyarországot újra visszalökte az orosz érdekszférába, az uniós csatlakozás és a NATO-tagság ellenére megnyitotta az országot újra az orosz befolyás előtt. Ezzel Magyarország függetlenségét és önrendelkezését kiárusította.

Nagy Imrét és társait (az eszmetársaikkal együtt) dicsőség és tisztelet illeti. Öt pedig a magyar nép és a világ megvetése. Orbán nem hazudtolta meg magát a 30. évfordulón sem. Hányinger volt minden, amit csinált. De Isten lássa meg ezt a sok álnokságot, és adja meg, hogy legyen egy új 1956, támadjon fel még a magyarokban a szabadság szeretete, és számoljon le a zsarnokkal, Magyarország diktátorával, az ország első számú köztörvényes bűnözőjével, Orbán Viktorral. Hasonlóképpen az élősködő családjával. Csukja börtönbe őket életfogytiglan, a kiszolgálóikkal együtt, és kobozza el minden vagyonukat.

Éljen újra 1956 igazi szelleme! Le a zsarnokkal, le a diktátorral, le Orbánnal!

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések