2024, március28, csütörtök
KezdőlapFesz leszMegjelent Bartus László második leleplező könyve a Hit Gyülekezetéről

Megjelent Bartus László második leleplező könyve a Hit Gyülekezetéről

-

A könyvterjesztők javaslatára először e-könyv formájában megjelent Bartus László „Fesz lesz – Kézikönyv kezdő szabadulóknak” című könyve. A kötet a húsz évvel ezelőtt megjelent „Fesz van” című könyv folytatása, egy teljesen új könyv, a sorozat második része. A könyvet a szerző amerikai cége, az Olivia Media and Publishing Corporation jelentette meg, kapható az e-könyv Magyarország online áruházában, és napokon belül kapható lesz az összes jelentős e-book online könyváruházban. A könyv egyik legnagyobb meglepetése, hogy megszólal benne Víg Mihály, a Balaton együttes legendás vezetője, aki először beszél nyilvánosan a Hit Gyülekezetében töltött idejéről, felesége öngyilkosságáról és az újabb tragédiáról.

A könyv Németh Sándorról, a Hit Gyülekezete vezetőjéről szól, ahogyan a gyülekezetét politikai célokra és anyagi haszonszerzésre használja. Bemutatja Németh Sándor politikai pályafutását a liberális SZDSZ-től az illiberális Fideszig, mindazzal az ideológiai és teológiai meghasonlással együtt, ami ezzel járt. A könyv leleplezi azt is, hogy Németh Sándor hamis evangéliumot hirdet, tagadja a kereszténység alapvető tanítását a megváltásról, amelynek következményei rendkívül súlyosak: diktatórikus, egyszemélyi vezetés, a pápánál is nagyobb hatalom a Biblia meghamisításával. Mint kiderül, lelki terror, vádlás, kárhoztatás és megfélemlítés tartja össze Németh Sándor gyülekezetét, amelyben ő maga az Isten helyére lépett.

A könyv bemutatja az „isteni tekintélyről” és a „szolgálati ajándékról” szóló eretnek tanítást, amelynek következménye, hogy Németh Sándor uralkodik az emberek fölött, azután is, ha kilépnek a gyülekezetből, és súlyos traumát szenvednek. Németh Sándor Istennel azonosítja magát, aki neki ellentmond, az Istennek mond ellent, ezért mindenki fél. A könyv bemutatja, hogyan tanítja Németh Sándor a fiatal hívőket arra, hogyan kell megátkozniuk más embereket. Arra tanítja őket, hogy ne hallgassanak Jézus tanítására, amit az ellenségek áldásáról mond, hanem démonokat és a halált küldjék azokra, akiket nem szeretnek és ellenségüknek tartanak. Bemutatja Németh Sándor eretnekségeinek súlyos következményeit, köztük az öngyilkosságot. A könyvből kiderül, hogy Németh Sándor hogyan üldözte el Tallér Jánost, a budaörsi ház tulajdonosát, ahol megalakult a Hit Gyülekezete. Nemcsak a házából üldözte el, hanem az országból is. Hogyan átkoztatta egy életen át, mert ellensúlyt és konkurenciát látott benne.

Az olvasók megismerkedhetnek azzal, hogyan lett az evangéliumi karizmatikus mozgalom a szélsőjobboldal támogatója, és milyen pusztító szerepet tölt be a világ fasizálódásában. Ők Orbán, Trump, Putyin támogatói. Milyen hazugságok állnak a kereszténység és a liberalizmus szembeállítása mögött, milyen szerepe van ebben a hatalom és a pénz szeretetének, hogyan használják fel az erkölcs jelszavát az állam és az egyház összefonódására. Mindezzel a Jelenések könyvében megjövendölt antikrisztusi világdiktatúrát és a világ pusztulását készítik elő. Ebben Németh Sándor, aki a vagyonát féltette, élen jár.

A könyv részletes útmutatást tartalmaz azoknak a hívőknek, akik kiszabadulnak a Hit Gyülekezetéből vagy más szektákból, és súlyos lelki sérüléseket szenvedtek, és a függőségük nem múlt el. Ezért a könyv alcíme „Kézikönyv kezdő szabadulóknak”. A könyv bemutatja a vezető lelkész pénzszerzésének bibliaellenes módját, ami a hívők becsapása és kifosztása. A könyv párhuzamot von Tribuszerné piramisjátéka és a tizedfizetés között. Németh Sándor a lelkészi fizetéséből milliárdos palotában lakik, a látható vagyona csak úgy jöhetett össze, ha harminc éve minimum havi tízmillió forint adózatlan jövedelme volt a Hit Gyülekezetéből. A Fesz lesz című könyv lerántja a leplet az ATV csalásáról, hogy Orbán szolgálatában áll, és Németh Sándor anyagi érdekeit szolgálja. Orbán pénze az ő zsebébe vándorol.

A „Fesz lesz” című könyv bemutatja Németh Sándor és családja cégbirodalmát, ahol a fia, a lányai, a vejei a cégek tisztségviselői, amelyben Németh Sándor egy liechtensteini offshore cég révén nevére íratta a Hit Gyülekezete ATV-ben levő tulajdonrészének 60 százalékát. A könyv leírja a folyamatot, hogyan lopta meg Németh Sándor a saját gyülekezetét, és tett szert többmilliárdos vagyonra 200 millió forintért, ami szintén a Hit Gyülekezetéből származik. A könyv legmegrázóbb fejezetei, amelyekben a szerző bemutatja, hogy Németh Sándor magántitkosszolgálatot működtet, és titkos akciókat bonyolít, tiltott adatszerzést folytat, és bűncselekmények sokaságával próbálja lejáratni a kritikusait. Németh Sándor a könyv alapján politikai szélhámos, képesítés nélküli állelkész, diktátor, tolvaj és bűnöző, aki becsapja az embereket.

A könyvből nem hiányoznak a „Fesz van” című könyvből már jól ismert abszurd történetek, a futballista angyaloktól az esztergomi imakommandó borospincében történt bevetésétől Pajor Tamás vízen járásáig. A „Fesz lesz” című könyv dupla terjedelmű az első részhez képest, és a mondanivalója is sokkal fajsúlyosabb. Szórakoztató és megrázó olvasmány egyszerre, korunk legnagyobb közéleti és politikai kérdéseit elemzi olvasmányos formában. A könyv itt rendelhető meg. Itt látható a könyv videóelőzetese. Aki szeretne további információkat szerezni és a könyvből részleteket olvasni, az felkeresheti a könyv internetes oldalát, a feszlesz.com című oldalt.

A könyv fülszövege így foglalja össze a mondanivalót:

„Ez a könyv egy emberről szól, és nemcsak azoknak íródott, akik az áldozatai, de segítséget kíván nyújtani mindazoknak, akik súlyos traumát szenvedtek. Ez a könyv a nagysikerű Fesz van folytatása, de annál is mélyebbre ás. Bepillantást enged a kulisszák mögé, hová jut egy ember, akinek nincsenek külső korlátai. Bemutatja, milyen veszélyt jelent egy feltétlen engedelmességet követelő, Isten tekintélyét magának tulajdonító, hatalmas vagyont felhalmozó, politikai befolyást szerző ember, aki titkosszolgálati eszközöket használ. Megdöbbentő történetek, politikai játszmák, anyagi visszaélések, hamis evangélium. Kisemberek és sztárok. Egyház és maffia. Isten és pénz. Menny és pokol. Milliárdok a börtön árnyékában. Egy ellenzéki televízió a hatalom szolgálatában. Ez a könyv mindenkinek, mindenkiről, az életről és a halálról szól.”







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések