2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországMegszentségtelenítették a TEK karácsonyi tankját

Megszentségtelenítették a TEK karácsonyi tankját

-

A TEK a Vörösmarty téri karácsonyi vásárra – nem tudunk jobb kifejezést – kiállította az egyik tankját.

Hogy mi értelme volt a hatalmas járművet egy szűk helyre, körbekerítve oda helyezni, azt laikusként nem tudjuk megmondani.

Amennyiben csak nézni kell, akkor az nem világos, hogy mi köze karácsonyhoz, avagy mi más apropóból került oda; ha pedig védelmi céllal, akkor alaposan megkérdőjelezhető a hatékonysága.

Nemcsak azért, mert egy valamirevaló (elnézést) terrorista, aki pont a Vörösmarty téri vásár látogatóit akarná megtámadni, nyilván nem fog feltűnő módon a harci jármű előtt bóklászni, hanem mert valakinek még sikerült is lefújnia azt vörös festékkel.

Mindez pedig az erről készült fotót a Facebookra fölrakó férfi szerint úgy történhetett meg, hogy „a lefújás eszközével történő terrorizmus megalapozott gyanújának elkövetése” pillanatában a TEK-esek épp a páncélos másik oldalán álltak a kisbuszuknál.

Ha már a szégyenletes dolog megtörtént, megpróbálták orvosolni: a „sértettek” pöpecül fekete festéket fújtak a vörösre, de ez kevésnek bizonyult, így inkább eléálltak egy furgonnal.

Ehhez most nem is nagyon fűznénk már semmit.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések