Ideje volt, hogy Németország kikapjon, méghozzá nem is egy nagy csapattól, akik ráadásul jobbak is voltak náluk. Onnan látszik, hogy ez nem egy nagy csapat, hogy a kontrákból egy komoly csapat ilyen helyzetekben még öt gólt rúgott volna. Az igazán szép az lett volna, ha 7 gólt kapnak a németek, de a mexikóiak győzelme így is csodálatos és túlmutat önmagán.

Tegyük hozzá, hogy ilyen elegánsan még nem kapott ki világbajnok. A németek elegánsan és borzasztóan körülményesen, nehézkesen és unalmasan játszottak, hozzájuk képest ezek a mexikói névtelen játékosok a bátorságukkal, grundról hozott cseleikkel felüdülés voltak. A németek vereségének azért is örül a világ a nagyobb része, mert a mellény kicsit kisebb lesz. De a meccs a futball két irányzatának összecsapása is volt, ahol jó volt látni a német stílus, a tudományos futball és az akadémiai futball vereségét, kudarcát és szenvedését.

A grundfoci az igazi foci, a magyarok is addig voltak jók, amíg grundok voltak, a felcsúti Vezér ugyan önmagában garancia a totális kudarcra, de azt lehetett tudni, hogy akadémiai futball kivégzi a spontán, inspiratív magyar futballt. A magyar futball maradékát is megölik vele. Természetesen a tudományos futball és az atlétaképzés rendkívül hatékony lehet, de az akkor sem futball, ha a német Futball Művek remekül működik. Ez a szép foci halála.

A szemtelen cselek, önfeledt játék, technika, látványosság ennek a sportágnak a lényege. Nem véletlen, hogy az utcagyerekek a legnagyobb játékosok, az igazán nagyok az utcáról és a mélyszegénységből jönnek. Lehet makulátlan képzett s jól fésült egy futballakadémia terméke, soha nem lesz belőle nagy játékos, mert azok intuícióból játszanak, nem gépek, amelyeket jól megterveztek, és a pálya szélén megrajzoltak.

Jó volt látni végre csalódott és frusztrált németeket, és jó volt elfelejteni a hazugságot, hogy a futball az a sport, amit 22-en játszanak és mindig a németek nyernek. Emberibb a kisemberek bátor, rögtönzésre épülő, inspiratív játéka, mint az über focisták győzelme és legyőzhetetlenségi mítosza. Azzal együtt, hogy ennél ismertünk ellenszenvesebb német csapatot is,  és ettől még nem kell leírni őket. De ez most kellett, talán nekik legjobban.

A világ örül, mint mindig, amikor Dávid legyőzi Góliátot. Talán a németek is egyszer majd beépülnek a többi csapat közé, és nem képzelik, hogy mindenki felett állnak. Neuernek is lehet gólt lőni, méghozzá egy szemtelen grund gólt. Reméljük, ez a világbajnokság a déli csapatok, a latinos futball, a JÁTÉK és a szabadság diadalát hozza a tökéletesség helyett.

Jó látni, amikor a nem tökéletesek győznek, mert az őszinteség, a szabadság többet ér, mint a látszat tökéletesség. Az ember ugyanis nem tökéletes, és úgy szép, amilyen, csak legyen őszinte, bátor és szabad. Ezzel tudunk azonosulni. Amúgy pedig: Hajrá Brazília!

 





8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. abban egyetértünk, hogy jólesett a németek veresége.
    .
    DE
    .
    már bocsánat, az marhaság, hogy agrundfoci diadalmaskodott a tervezett futball felett.
    a németeknek jelen pillanatban nincsenek csatáraik.
    a Müller annak idején, mint befejező csatár játszott, ám mára belefáradt az állandó harcba, s bizony könnyebb kintről gólpasszokat adni – annak szánja, csak nem mindig sikerül – mint a darálóban őrlődni.
    az a kilences gyerek gyors, csak ha nincs területe akkor nem ér semmit.
    a Reus későn állt be, a Draxler meg nem véletlenül padozik a Párizsban, egy nagy nulla.
    soha nem gondoltam volna, hogy egy Klose – aki a világ egyik legügyetlenebb csatára volt, bár a végén már tiszta Carsten Janckerré vált, aki mikor elesett, s előrebukfencezett, a sarkáról is bepattant a labda – fog hiányozni a németektől.
    .
    .
    Brazília
    .
    bebizonyosodott, hogy az öncélú, nagyképű, eszét játszó, az ellenfelet abszolút lenéző, lebecsülő, megalázni akaró játékos sansztalan.
    gondolok itt Neymarra.
    kicsit olyan ő a braziloknak, mint a Messi az argentinoknak.
    fék a csapatban.
    nem tud vezéregyéniséggé válni, bár még vannak hátra meccseik.
    .
    DE
    .
    a szerbek ennél a svájcnál sokkal húzósabb brigád.
    ha ott is próbálkozik, kitépik a szívét simán.
    tudom milyenek, bennem is van szerb vér.
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  2. biztos én vagyok a hülye, ez nem vitás!

    válogatott szinten játszottam, tehát alapból hülye vagyok a játékhoz.
    nem a közelmúltban, hanem mikor még valamit le is tettünk az asztalra.
    az se zavarjon benneteket, hogy a mai napig tanítom ezt a játékot.
    tudod fiatalok ellen játszom hetente – 18 – 30 év közöttiek – s a végén az esetek döntő többségében, mintegy 80 %-ban vereséget szenvednek.
    javaslom elolvasni hátha segít megérteni valamit ebből a játékból:
    .
    https://focivb2018.24.hu/hirek/2018/06/18/neymar-a-vilag-ellen-nem-ez-a-gyoztes-taktika-brazilianak/
    .
    tudom, nem az én online újságom ez,
    .
    DE
    .
    attól még, hogy a tiéd, tiétek, nem értetek ehhez a játékhoz.
    a személyes szimpátia bizonyos játékosokkal szemben inkább gát, mint segítség ahhoz, hogy ezt a játékot megértsétek.
    pedig nem bonyolult a dolog!
    annyi történt csak, hogy egy csapat,
    .
    EGY CSAPAT!
    .
    eredményesebb, mint egy magányos hőst játszó akárki.
    ha és amennyiben a szövetségi kapitány engedve a szurkolói téveszméknek szabad utat enged egy játékosnak, hogy befolyásolja a csapat összeállítását, játékát, s a maga képére akarja formálni a válogatottat, abban az esetben a mai világban annak a válogatottnak becsengettek.
    főleg, ha az a játékos nem vezéregyéniség!
    tudom, ezt egy másik a focihoz szerinted alapból síkhülye mondta, egy nímand, valami Maradona a Messiről, s amit legutóbbi fotójával egy másik hozzá nem értő jelképezett, a Cantona, mikor Neymart kigúnyolva egy tál spagettit öntött a fejére.
    közölve ezzel, hogy nem a frizurával kell meccseket nyerni, hanem a
    .
    TELJESÍTMÉNNYEL!
    .
    javaslom tanulmányozni a brazil híroldalakat is, ahol Neymarról leszedik a keresztvizet.
    természetesen elfogadom azt a téves állításodat, hogy a brazilok is hülyék, s nem értenek a focihoz, hiszen nem ötszörös világbajnokok, meg különben is szambázzanak csak, mert ahhoz értenek, ugye? he? mi? na!
    .
    javaslom, maradjunk annyiban, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni!
    egyébiránt szívesen segítek, ha kell tanítok egy-két dolgot a gyakorlatban is ebből a játékból!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

    • A brazilok ugyanolyanok, mint a magyarok voltak, amikor még volt csapatuk. Mindenki oda volt értük, a világ élvonalában voltak, de a magyarok ócsárolták őket. Amerikában ha megkérdezel egy brazilt, csak cinikusan képes beszélni, és teljesen valótlanságokat. Ez nem egy referencia. Maradona egy lapukkant droggfüggő, semmit nem számít, amit mond. Messi intelligenciája, hogy nem szól vissza neki, hogy a stadionban ne szívjon legalább kokaint. Aki azt mondja, hogy a Messi az argentin válogatott terhe, az tényleg nem ért a focihoz, és az sem, aki nem látja, hogy Neymarnak egy bokából odatett passza Coutinho-nak öt ember között, többet ér, mint a daráló, falusi focit játszó egész egész svájci válogatot. Az nem ért ehhez a sporthoz, akinek csak a végeredmény számít.

      • akkor tegyük rendbe egy kicsit ezt, mert látom, megint nem megy!
        .
        A LABDARÚGÁS CSAPATJÁTÉK!
        .
        aki ezt nem tudja felfogni, az soha semmit nem fog megérteni belőle.
        a csapatjáték azt jelenti, hogy egy csapatnyi játékos – mekkora létszámú egy csapat, az a grundon a lehetőségtől függ, hogy éppen mennyien vagyunk, míg egy bajnokságban a kiírásban szerepel – alkot egy csapatot.
        a csapatban a játék logikájából következően vannak “posztok”, azaz pozíciók, amiket az egyes csapattagok megpróbálnak megtölteni tartalommal.
        no, ez a tartalommal történő megtöltés az alfája, s az omegája ennek a dolognak!
        az egyes csapattagokat az egyéni képességeik teszik alkalmasabbá bizonyos pozíciók betöltésére másik társukkal szemben.
        .
        DE
        .
        s itt jön a dolog nehéz része!
        egy a csapat szerepléséért felelős, a döntéseket, s azok következményeit vállaló edző munkája.
        neki feledata, kötelessége, egy olyan CSAPATOT a pályára küldeni, mely az adott mérkőzésen, az adott ellenféllel szemben, a lehető legjobb, a csapat játékosaira alkalmazott taktikával, a legnagyobb eséllyel veszi fel a harcot a győzelem érdekében.
        s akkor itt van az a dilemma, amin nem tudsz átlépni.
        állítom, hogy a csapatsportoknak kellenek az egyéniségek.
        állítom, hogy az egyéniségeknek kellenek a csapatok.
        .
        DE
        .
        ha és amennyiben egy egyéniségnek tekintett, kikiáltott csapattag a média, szurkolói szeretet, vagy inkább az imádat miatt többet visz, mint hoz, abban az esetben annak a játékosnak nincs helye a csapatban.
        a versenysport a címekről, helyezésekről, az eredményekről szól.
        ha valaki egyéniségként képes a csapatba illeszkedni, annak szerves részévé válni, mentálisan elég erős a nyomás elviselésére, a megfelelő időben, helyen, mérkőzésen a csapat érdekeinek megfelelően játszani – itt az elérendő eredményről van szó! – az vezéregyéniséggé válhat, s sokat tehet hozzá személyesen a csapat eredményességéhez.
        .
        erősen összpontosíts, figyelj megint lényeges dolog jön!
        .
        ha azonban valaki védett környezetben tölti egész életét, pályafutását, ahol közfelkiáltással megválasztott zseninek tartják, s mindent, és mindenkit alárendelnek, az egy idő múlva elhiszi magáról, hogy mindenható!
        nem ismerős ez számodra valahonnan? he? mi? na!
        mintha ilyen jellegű cikkeket írnál bő évtizede egy magyar faluszéli böngésző tolvajról, nem? he? mi? na!
        .
        DE
        .
        vissza a focihoz!
        a két játékos, akikről beszélünk a Messi, s a Neymar.
        egyértelműen látszik, hogy nincs rend a fejükben, természetesen különböző okokból.
        az egyik állandóan a bulvárban forog, hajtja a celebvilág ringyóit – Palvin Barbara az egyik közülük.
        mindenütt van egy magyar.
        a másik normális családi életet él,
        .
        DE
        .
        kicsúszni látszik a talaj a lába alól, mert a klubcsapatában hatalmas a nyomás, már olyan játékososk érkeznek, akik nem feltétlen fogadják el az ő mindenhatóságát, ma már jobbak nála.
        ha ilyennel találkozik, s azt a másikat is hatalmas ambíció feszíti, akkor a két dudás esete – lásd Neymar!
        ( nem teljesen analóg,
        .
        DE
        .
        megérteni a dolgokat talán segít egy régi, a Magyar Ifjúságban megjelent cikk ismerete:
        „lötyögés a semmibe”
        Újpest, Várhidi Pali Bácsi, Kese! )
        és ott van még valaki, aki mint látjuk megértette az idők szavát, átalakította a játékát, s eredményesebb, mint valaha!
        CR ma már nem megy bele olyanokba, mint a Messi, vagy a Neymar.
        nem cselezget, nem akarja magára vonni látványosnak szánt, értelmetlen, a csapat érdekeivel szembemenő,
        .
        EREDMÉNYESSÉG AZ EGYETLEN ÉRDEK!!
        .
        kamuakciózásokkal, saját maga fényezésével a figyelmet.
        már ennél többet tesz!
        egyetlen érintésre törekedve akarja bevinni a döntő csapást.
        ebben az esetben nincs lehetősége az ellenfélnek körbevenni, becsapdázni, hiszen ezek az esetek a végső zónában a kapu előtt történnek, s ha megpróbálnák, akkor más csapattársai kerülnének abszolút gólhelyzetbe.
        képességei révén pedig képes az egy érintésével megoldani a csapat érdekeinek megfelelően ezeket a helyzeteket.
        Messi elhitte.
        elhitte magáról, hogy majd ő, mert ő aztán tudja, meg a képességei, és különben is a sajtó, a szurkolók, tehát mindenki arra predesztinálja, hogy meg tudja mutatni.
        el kell keserítselek, nem fog menni!
        lehet Maradonát fikázni,
        .
        DE
        .
        az okos ember inkább tanul tőle, az esetéből, mintsem lesajnálja.
        sok hibát elkövetett a karrierje során,
        .
        DE
        .
        egyvalamit soha senki nem vehet el tőle!
        .
        EREDMÉNYEI VANNAK!
        .
        elviselte a nyomást, a pályán a csapata érdekeinek megfelelően, annak magát alárendelve teljesített!
        ő sem egy egyetemi tanár,
        .
        DE
        .
        valamit azért még a figyelmedbe ajánlok!
        Felix Magath a német válogatott irányítója, nagymesteri szinten oldott meg sakkfeladványokat a német televízióban anno.
        tehát egy hihetetlen magas természetes intelligenciával kell rendelkezni annak a játékosnak, aki kiemelkedik a mezőnyből.
        ebbe az is beletartozik, hogy megérti-e a helyét a csapatban, a sportban, avagy elviszi a hév, az ismertség, a szurkolói imádat.
        ezeknek a játékosoknak már van mire szerénynek lenni!
        a teljesítményükön ez nem látszik, csak CR esetében.
        hozzá kell még tennem, hogy a Messi sem egy egyetemi matematikus oktató, bár a természetes intelligenciája megvan ehhez a játékhoz.
        azonban a körülmények meghatározták személyiségének fejlődését.
        gondolok itt arra, hogy valójában egy genetikai betegséggel született, amit hormonkezelésekkel javítottak, ám ez nem volt rá pozitív hatással, amit erősített a védett közeg is.
        ( Lem, Alapítvány trilógia, Öszvér! )
        alapvetően visszahúzódó, a sorsot hibáztató alkat valahol.
        körülményei elhitették vele, hogy mindent megtehet – Barcelonában ez igaz is,
        .
        DE
        .
        egy válogatott az már azért más kávéház!
        azok a játékosok sem hülyék!
        pontosan tudják, hogy többet árt, mint hoz, s ez az eredményesség szempontjából rossz.
        kivetni maguk közül nem tudják, mert a média, meg a szurkolók, mint Te, sírógörcsöt kapnának, ezért egy álcát vesznek fel,
        .
        DE
        .
        tudatalattijukban ott van a valóság.
        rálőcsölik a dolgot, „most mutasd meg!”, aminek nem tud megfelelni.
        egy őszinte, tisztázó beszélgetésre lenne szükségük az argentinoknak, s akkor a helyzetet még akár előnyükre is fordíthatnák.
        .
        Neymar?
        szerintem hamarabb kerül a helyére, mintsem gondolná.
        Tite-t erősebb karakternek látom, mint az argentin adzőt.
        a témát befejezettnek tekintem.
        .
        .
        abramovics voltam, s vagyok
        .
        .Ps.: személy szerint én, az egyéniségekre szavazok, mert azok a döntő pillanatban nem fognak maguk alá fosni, hanem megoldják a feladatot.
        az egyéniségek általában „nehéz emberek” s ezeket kezelni tudni kell.
        Zidane, Del Bosque erre a jó példák.
        én a sportokban a „nehéz embereket” szeretem
        .
        DE A HELYÜKÖN!!!

      • remélem láttad a meccset!
        na akkor ki a terhe az argentin válogatottnak?
        olvastad mit mondott Kempes a Messidről?
        megvalósulni látszik amiben bíztam, s bízom, hogy a Messi
        .
        EREDMÉNY NÉLKÜL LÉP LE A NEMZETKÖZI VÁLOGATOTT MECCSEK PORONDJÁRÓL!
        .
        a Barcelona?
        a védett kis közege a Messikédnek marad ugyan,
        .
        DE
        .
        a VB eddig megmutatta, amit régóta mondok,
        .
        A MESSI NEM JÁTÉKOS!
        .
        nem tud meccset nyerni akkor, és ott, amikor, és ahol kell.
        ha nincs mögötte egy szekérderéknyi játékos, kiket arra tud kényszeríteni zsarolással, s egyebekkel, hogy őt tolják, akkor egy sima egyszerű kis megyei focista.
        Adebayor!
        anno két meccset játszott az Arsenalban a Barcelona ellen, mint csatár.
        kétszer, talán háromszor találkozott a törpével a pályán. jött a törpe, rázta a seggét, meg a pocakját – a Kese ebben is sokkal jobb volt! – az Adebayor meg a labda elé lépett, s mikor a törpe elszaladt a labda nélkül, szólt neki:
        öcsi! ezt keresed? ez a labda! náélam van öcsi!
        .
        S EZ A VALÓSÁG!
        .
        .
        abramovics voltam, s vagyok
        .
        .
        ps.: az argentinok hozták a szokásos tahó paraszt formájukat!
        képtelenek tisztességesen veszíteni, ha szarban vannak, durváskodnak. a törpe is ugyanolyan barom, mint a többi, durva állat!

  3. http://player.hu/vb-2018/wenger-szerint-nincsenek-ma-mar-igazi-vezerek/
    .

    Tévés szakértőként dolgozik az Arsenal korábbi menedzsere a vb alatt, és most arról beszélt, hogy egyre kevesebb a vezér a mai futballban.
    Wenger konkrétan arról beszélt, hogy miért játszott döntetlent a vb-favorit Brazília Svájccal az első körben.

    „A fiatalabb generációban nincsenek már vezérek. Nem tudom miért, talán mert ma már mindenki sztár. Példának ott van Neymar, aki egy szupersztár. Ennek a srácnak 170 millió követője van. Hiába vagyok a kapitánya, úgyis azt tesz, amit akar.”
    Az említett Neymar és Brazília a második fordulóban Costa Rica ellen játszik, és a vb legnagyobb meglepetése lenne, ha nem húzná be a három pontot.
    .
    borzalmas állapotok uralkodnak a labdarúgás világában!
    mindenki tök hülye ehhez a játékhoz, csak egyvalaki/egyvalakik értenek hozzá!
    .
    “má meginn csak őrája gondolok, má meginn csak akarok egy jó nagyot!”
    .
    má meginn van egy síkhülye, aki nem érti, hogy csak és kizárólag egy Messi, meg egy Neymar tudja megmenteni a focit egy csodálatos cselsorozattal, vagy egy bokapasszal!
    nem pedig azok a hülye, idióta trollfocizó izlandiak – munka után szabadidejükben sportolnak, mert filmet rendeznek, sőt csomagolnak, vagy akármi – vagy az “a daráló, falusi focit játszó egész egész svájci válogatot”!
    egyébiránt megjegyezni kívánom, hogy sem az Izlandiak, sem a Svájciak nem vindikálnak maguknak jogot a foci megmentésére, ők egyszerűen a lehető legjobb eredmnényt szeretnék elérni, amire a csapatuk kerete lehetőséget ad.
    .
    gyarló az ember, nem tudtam ellenállni, hogy egy ilyen lúzernek, mint Wenger, ne tegyem ide a véleményét.
    nem véletlenül zavarták el az Arsenaltól! már éppen ideje volt, nem?! he? mi? na!
    .
    látom én, mindenki szembe jön azon a kurva autópályán, csak egyvalaki/egyvalakik mennek a megfelelő irányba!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  4. A foci stílusánál még alapvetőbb probléma, hogy mi a frászt keres a világ labdarúgásának krémje, a Szíriában emberiség ellenes bűntettekben társelkövető, külső és belső disszidenseket hidegvérrel gyilkoló, Gorbacsov előtti cári-bolsevik időket idéző fasisztoid maffiózó-oligarcha rezsim önünneplését szolgáló eseményen… Annak idején Afganisztánban nem csináltak olyan brutális vérfürdőt a Kreml urai és helyi csatlósaik, mint manapság a putyini és a csatlós Ásszád-féle baathista neofasiszta rezsimek és akkor a nyugati országok zöme bojkottált. Persze a kérdés csak retorikus: a “szagtalan” pénz beszél, mint ahogyan pl. Trump(li) hatalomrajutása is mutatja. A mindenkori népbutító szórakoztatóipar ( amelynek részét képezi a versenysport ) a ” big business” és a nagypolitika intim összefonódásának látványos iskolapéldája ez az egész. A kevésbé látványos példákra ott van pl. a kémbrídzsi anál-itika és cukorhegyes féjszbukos bűntársaik… No persze az ókori római idők óta bevett hatalomtechnikai módszer: kenyeret és cirkuszt a népnek ( na persze az előbbiből nem is kell annyi, hiszen nem baj ha az alattvalók a “dzungel-törvénye” és a Taigetosz eszmeisége jegyében letapossák egymást a puszta túlélésért folytatott, a mindenkori uralkodó osztályok által mesterségesen gerjesztett versenyfutásban … )

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here