2024, április19, péntek
KezdőlapMagyarországMiért nem Gurmai Zita az MSZP elnöke?

Miért nem Gurmai Zita az MSZP elnöke?

-

Aki Orbán Viktor Mészáros Lőrinc nevű befektetésére tesz – egyelőre – kivételes hozammal számolhat.

Nem akarok én semmi rosszat Gurmai Zitának, az MSZP nőnemű frontharcosának. Nem azért javasolom, hogy legyen ő a szocialista párt elnöke, mert ki akarok cseszni vele, hanem azért, mert egy bejegyzésével utat mutatott a kérdésben. A pártja honlapján publikált írásában azt fejtegeti, hogy „újabb baloldali pártnak lett női vezetője”, nevezetesen Új-Zélandon az ottani munkáspártnak. Hozzá teszi mindjárt, hogy „sajnos csak azt követően, hogy a párt történelmi mélypontjára süllyed”.

Vagyis – szerintem – itt a megfelelő pillanat, hogy az MSZP is nemet váltson. Hímnemről nőnemre. A mélypont adott, a megfelelő női jelölt Gurmai Zita személyében ugyancsak. Mire várnak? Azzal most nem kell foglalkozni, hogy az ominózus új-zélandi baloldali politikusnő, még mindig csak 38 éves, és nem volt idősebb 28-nál amikor már képviselő volt, hiszen Gurmai Zita – bár érettebb és tapasztaltabb nő – azért lelkében legalább olyan fiatalos, mint maga az MSZP. Vagyis: nagyon.

És egyébként sem zavarhat senkit az életkora, (52) hiszen a fiatal demokraták szövetségének, más néven a Fidesznek az elnöke egy 54 éves faszi, bizonyos Orbán Viktor. Gurmai Zitával fiatalságban verni lehetne a Fideszt. Igaz azon kívül semmi másban. Egyébként a fiatal demokraták nem csak nem fiatalok már, de nem is demokraták, így egyáltalán nem számolnak azzal, hogy választáson vereséget szenvedhetnek, de – egyébként – ami 2018-ban e név alatt megrendezésre kerül Mária (köz)munka alapú országában nem is választás lesz.

Sajnálatos módon arról, hogy nem szabad és még kevésbé demokratikus, az indulóknak egyenlő esélyt nem adó választások lesznek jövőre, elfelejtették értesíteni a demokratikus ellenzéket. Szegénykéim – ennek hiányában – népszavazással múlatják az időt holmi bérplafonokról. Azt képzelik, hogy ha sikerül népszavazás útján az állami kéményseprő vállalat vezérének fizetését 1,5 millió alá nyomni, a Fidesz Nemzeti Együttműködés Rendszere magától összeomlik. A meghasonlott Mészáros Lőrinc pedig lesütött szemmel visszautalja minden – a nem gázszerelésből – származó jövedelmét az állami költségvetésnek.

Lehet, hogy így lesz, lehet, hogy nem. Lehet, hogy Gurmai Zita lesz az MSZP elnöke, lehet, hogy nem. Egy biztos: a Magyar Szocialista Párt ellenzékben legalább annyi kárt képes okozni az országnak, mint amennyit kormánypártként tudna. Nem azért mert olyan szar – bár ez is egy opció – hanem mert ha a demokratikus ellenzék hatalomra kerülne, a Fidesz a földdel tenné egyenlővé az országot. Bár, az sem garantálja ennek az ellenkezőjét, ha az ellenzék soha a hatalom közelébe se kerül. Viszont, amíg Orbán Viktor szabadon garázdálkodhat Hungária és Pannónia lankáin, addig senkinek baja nem eshet az MSZP-ben. Feltéve, ha nem keresi magának a bajt, hanem megelégszik a Fidesz egyeduralmában rejlő anyagi előnyökkel. A képviselői mandátummal járó fizetéssel és a párttámogatási milliókkal.

Bár az ellenzékiséggel nem jár akkora pénz, mint amekkorát a hatalom birtokában lehet szakítani, de – a minimális kockázatot bekalkulálva – a megjátszott ellenzékiség hozama Mészáros Lőrinc Konzum nevű csodarészvényeinél is magasabb lehet. Az más kérdés, hogy az ország 99 százaléka, akinek semmilyen részvénye nincs a Magyarország Zrt-ben – akár az ellenzékre, akár a Fideszre szavaz, – az osztalék nagyságáról és kifizetésének időpontjáról értesítést sem kap. És ez – ha röhejes is – de legalább igazságos.

Zsebesi Zsolt





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések