2024, április16, kedd
KezdőlapKultúraNagy Blankával szemben nincs ellenszerük, de mi a titka?

Nagy Blankával szemben nincs ellenszerük, de mi a titka?

-

Nagy Blanka megnyerte az orbánista szennymédia ellen indított összes perét. Azzal próbálkoztak, hogy az Orbán-rendszerről pontos definíciót adó diáklányt tanulmányi eredményeivel járassák le. Azt állították róla, hogy bukott tanuló, de nem az. Most a bíróságon bemutatott ellenőrzője alapján próbálják lejáratni azzal, hogy hány egyese és kettese van, emellett egészségügyi okokból mennyit hiányzott. Ez utóbbi érzékeny személyes adat, amellyel újabb törvénytelenséget követtek el. Ha Nagy Blanka perel, ezeket a pereket is megnyeri. Nem tudnak vele mit kezdeni, mert Nagy Blanka lehetne bukott tanuló, vagy rossz tanuló, esetleg olyan diák, aki lóg az iskolából. Ezzel akkor sem tudnák hatástalanítani a beszédét, mert annak semmi köze az iskolai eredményeihez, amivel azért sem tudják lejáratni, mert láthatóan köp rájuk.

Itt áll egy hatalmas nemzetstratégiai gépezet, amely nem tud legyőzni egy diáklányt. Nem tudnak mit kezdeni vele, mert nem jönnek rá a titkára. Valami olyan van ennek a lánynak, ami nekik nincs. Ez a lány szabad ember. Semmi nincs, amit elvehetnének tőle, amihez ő ragaszkodna. Kiröhögi őket, neki nem számít az, amivel ezek megpróbálnák lejáratni, kicsinálni, megfélemlíteni. Ez a szabadság áll Nagy Blanka titka mögött, amit ezek soha nem fognak megfejteni. Mert Nagy Blanka szabad ember, ami látszik a kaján vigyorán, ők pedig nem azok. Nagy Blanka nem fél semmitől, nekik pedig rettegés az életük. Nekik van félteni valójuk, vesteni valójuk, Blankának nincs. Mert ha bármit elveszítene is, annál sokkal értékesebbet tart meg. S ez az állapota teszi lehetővé, hogy iskolás fejjel a rendszer és az egész ország feje fölé emelkedjen.

Mi ez a titok?

A titok megismerhető a beszédéből, és az nem a trágárság. A felvételen látszik, hogy a beszéd előtt belső extázisban van, belső kényszer hajtja, el akar mondani valamit. Annyira hajtja ez a jó értelemben vett „megszállottság”, hogy az iskolatáskáját sem veszi le, ami mesteri kommunikációs fogás lenne, ha ezt valaki így találja ki. De a titokhoz tartozó körülmény, hogy nincs benne semmi megrendezett, kitalált, mesterkélt, hanem minden őszinte. Felkaptatott a színpadra, majd szívből elkezdte mondani a NER létezése óta elmondott legjobb beszédet. Ahogy elkezdi, az maga a tökéletes szónoklat: a tartalom és a forma tökéletes egysége, és maga az igazság. Nagy Blanka titka a lényeglátás, az igazság tökéletes megragadása, és az ehhez szükséges belső szabadság. Itt az első mondat: „Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz.” Ennél tökéletesebb mondatot nem lehet elképzelni, ennél tökéletesebb definícióját még nem adták Orbán pártjának és rendszerének. Pedig sok okos ember próbálkozott vele. Ennek antitézis hazugsága a „hibrid rendszer”. Aki ezt kitalálta, Blankának a nyomába sem léphet.

És ez a lány saját első mondata után szívből beáll stagnálni, hogy „Mocskos Fidesz!”. Nagy Blankát az különbözteti meg más szónokoktól, hogy előre lát, ő már azt a rohadt, bűzlő mocskot látja, amit mások még nem. Orbán Fideszének azt az állapotát, amilyenné lesz az összeomlása és a bukása előtt mindenki szemében. Ő látja ennek a mocsoknak a lényegét. Ezért nem kezd el körmondatokban magyarázni, hogy Obán napi fogyasztásra bedobott hazugságait illedelmesen cáfolja vagy kritizálja. Nem tekeredik bele az elméletekbe, nem kezd el vitatkozni a hazugságokkal. Ő az egészet látja olyannak, amilyen, és szemmel láthatóan testének és lelkének minden porcikájával undorodik tőle. Felmutatja a mocskot és az azzal szembeni egyetlen elfogadható reakciót, az undort, az utálatot, a megvetést és az elutasítást. Ez az, amivel nem tudnak ezek mit kezdeni. Ezzel nem lehet vitatkozni. Értelmetlenek a kereszténységről szóló hazugságok, anélkül, hogy Pál apostolt idézné. Elküldi őket a kurva anyjukba. Ahova valók.

Iványi Gábor mondta nemrég, hogy egy gyümölcsöt, ha nem szednek le, akkor el kell rohadnia. Amikor megrohad, magától leesik a fáról, elválik az ágtól, és undorova dobják félre. Ahogy ez programozva van az élővilágban, úgy programozva van az emberek társadalmában. Az Orbán-rendszert egy egészséges társadalom a jó gazda módjára ágastul vág le azonnal, amikor meglátja a gyümölcsét. Ez a társadalom ezt nem tette meg, mert vitát nyitott a növekedni indult gyümölcsről, és hazudni kezdett róla. A természetéről, a lényegéről, a gyökereiről és az ágairól. Ezt a fát magát is gyökerestül kellett volna kivágni, annak alapján, hogy megjelentek rajta az első gyümölcsök: a médiatörvény, a sajtó, az Alkotmánybíróság, a köztársasági elnöki szék stb. elfoglalása, a fasiszta állam tipikus jelei, a demokratikus Alkotmány eltörlése. Nem részletezzük azt a kilenc évet, amit az ország értelmisége ennek a rendszernek a piszkálásával, lényegének letagadásával töltött. Egy diáklány kellett hozzá, hogy helyettük megmondja, mi ez. Ha úgy tetszik, egy őszinte gyerek.

Ez a gyereklány a maga őszinte módján megmondta, mi a Fidesz. És eltalálta. Ezért nem tudnak vele mit kezdeni. Azt is megmutatta, hogyan kell ehhez hozzáállni. Minden egyéb hazugság. Ennek a lánynak volt egy belelátása ennek a mocsok rendszernek, förtelmes köpedelem pártnak, maffiózó társaságnak a lényegébe. Belenézett és elborzadt tőle. És nem jutott eszébe a jövője, az iskolája, a felnöttek ilyen-olyan véleménye, gyávasága, a karrierje, hanem egyenesen és őszintén kimondta, hogyan kell ehhez viszonyulni. Ez a lány már a megrohadt gyümölcsről beszélt, amit ő már lát benne, amit mindenkinek látnia kellene, ha őszinte szívű ember lenne. De nem lát, mert a hamisság, a korrupt lélek, a simlisség, a kicsinyesség, a haszonkeresés, a sumákság, az irigység és a romlottság eltakarja előle. A „megfontolás” és a számítás megbízhatóan győzi le az egyenességet és elvszerűséget. De amikor egy ilyen őszinte lány ezt szívből kimondta, azt mindenkinek jólesett hallani. Akinek nem, az még annál is sunyibb, mint az átlag.

Nagy Blanka azt mondja, „amit ez a tolvaj és undorító banda csinál, kleptokráciának hívják”. Tiszta, világos és korrekt definíció. Egyszerű tőmondat. Ezzel nincs mit vitatkozni. Ennek kellene lennie minden újság címlapján. Nem élőben közvetíteni a bűnözést, hanem megmondani, hogy ez bűnözés. Melyik magyar újság meri kimondani, leírni, beleértve a magukat függetlennek nevező sajtótermékeket is, hogy ez totális bűnözés, az Orbán-banda egy bűnszervezet, szervezett bűnözői csoport? Nem a publicisztikáról beszélünk, hanem a hírekről. Ki nem tudja, hogy Mészáros újabb „közbeszerzéssel” elnyert milliárdja micsoda? Miért nem azt írják az újságok a címlapon, hogy Orbán megint lopott a strómanja nevén? Mikor tartóztatják le? E kérdés után jönnek a magyarázkodások, de az egész hazug, süket duma.

Ennek a süket hazudozásnak vetett véget egy vidéki gimnazista lány, lepipálva a professzorokat, a politológus macskajancsikat, az ellenzéki pártvezéreket, a nagytekintélyű főszerkesztőket, s a bűnszervezet szájára forrasztotta a szót. Ez a lány röviden felvázolta, hogy a gyerek önmagát neveli, mert a szülő annyit dolgozik, hogy nem is látja a gyerekét, miközben az adóforintjaiból Orbán Ráhel új Gucci táskát vesz magának. Itt van Tiborc, de nem az a Tiborcz, hanem a Bánk Bán Tiborca. A zsarnokok mindenkori leírása ez. Igazságos-e, hogy „egy undorító tolvaj banda, ez a mocskos oligarcha kormány, bezsebeli a pénzt a nyugdíjas éveire, akiknek a pénzét ellopják, azok meg nyugdíjasként nyomorogni fognak. Igazságos ez?” – kérdezi Nagy Blanka. „Nem, nem igazságos” – válaszolja a tömeg, és akkor így is gondolja, aztán hazamegy, s folytatja tovább. Mintha nem hallott volna semmit. Mintha semmit nem tudott volna meg tegnap az igazságról. Nem látja meg a zöld termésben a rothadó gyümölcsöt. Neki meg kell ezt várnia.

Zseniális a beszéd, naponta kellene minden embernek meghallgatnia. Nagy Blanka azt mondja, hogy itt már nem a 400 óra a probléma, nem az, hogy lassan nincs független média, (ami van, az is szemétre való, mert csak asszisztál ehhez). Nagy Blanka azt mondja, itt már nem ezekkel az ügyekkel van a probléma, nem érdemes elveszni a részletekben. A probléma az, hogy az embereket kilenc éve hülyének nézik. Egy középiskolás kislány elmondja, hogy a Fidesz beszorította az országot, hogy vagy némán tűr, vagy ha fellázad, akkor a Fidesz célja az, hogy legyen erőszak, amit leverhet, mint alkotmányellenes lázadást. Miközben ők törölték el az alkotmányos rendet. Az nem számít, hogy ők 2006-ban puccskísérletet hajtottak végre. Ma a Fidesz elnyomó hatalom. És akkor Nagy Blanka bemutatja, hogyan kell ehhez a hazug és képmutató rendszerhez viszonyulni: „Üzenem annak a bajszos fasznak, és az összes fideszes képviselőnek (…) hogy lépjen egyet hátra és bassza arcon magát”.

A képmutatók és a széplelkek jajgathatnak, de bűnözőkkel szemben csak így lehet beszélni, mert ebből értenek. Ez az ő világuk. Ha bárki elkezd ezen szépíteni, az vesztes. Azt megeszik. Ezzel nem tudnak mit kezdeni. Ezzel nem lehet vitatkozni, nem lehet a bevándorlásról meg Brüsszelről hazudozni. Úgy szóltak hozzájuk, ami az ő nyelvük, ami az ő stílusuk, amit megértenek, és emit megérdemelnek. Benne van az a totális elutasítás, ami megvon minden legitimitást. Ezekkel a szavakkal lehet csak kifejezni, mind az ő tetteiket, mind az ehhez való viszonyt. Ha ezt Orbán nem egy embertől hallaná, hanem egy valódi tömegtől, azonnal tudná, hogy vége a varázslatnak, menekülni kell. Nem a trágárságról van szó, nem a trágárságot magasztaljuk, hanem azt az őszinte szívet, amely képes felháborodni. Amely nem fél, amely nem számító, nem képmutató, aki kiverekszi magát a lelki elnyomástól, és visszaszerzi a szabadságát. Van a trágárságnak ellenpéldája: a hatalom berkeiből mocskolódó és trágárkodó Bayer, aki egy rasszista söpredék, egy fasiszta bértollnok, akinek a trágársága csak közönséges bunkóság és durvaság. De ennek a lánynak a trágársága nemes felháborodás és tisztességes ellenállás, a lélek szabadságküzdelme.

Ezért nem tudnak mit kezdeni vele, mert a lényegüket ragadja meg, és nem fél. Nem lehet lejáratni, mert ezekre a szavakra nem válasz, hogy egyest kapott kétszer matekból. Ez nem gyengíti az igazságát. A legnagyobb veszély, ami Nagy Blankára leselkedik, ha a gyávák, a korruptak és a hazugok, akik kilenc éve sunyítanak, akik állandóan mérsékletre intenek, a „túlzásokkal” szemben harcolnak, azokkal szemben nagy szájuk van, de Orbánnal szemben meghunyászkodnak és gyávák. Akik a hirtelen született ellenzéki „sztárokra” azonnal rácsimpaszkodnak, őket is lehúzzák magukhoz a sárba. Ezektől kell tartózkodnia Nagy Blankának és ismeretlen társainak. A farizeusok kovászától kell tartózkodni, akik mindenre és mindenkire rá akarnak tenyerelni. Nem kell a hálójukba esni, a hízelgő szövegeikre hallgatni, mert foglyul ejtik a hálójukban, kibeszélik az igazságából, megtanítják saját korrupt lelki alkatukra. Ezektől is meg kell őrizni a szabadságot. Nem kell félni egy korrupt társadalomban az egyedülléttől. A magány a másik oldalon van.

Még egy egzakt definíció Nagy Blankától: „A Fidesz a társadalom végbélnyílása.” Akinek ilyen tiszta látása van, hogy megragadja a lényeget, annak nem kell félnie, hogy egyedül marad. Sokra hivatott. Orbán bandája csak a jellemteleneket tudja legyőzni, bedarálni, megalázni. A szabad, jellemes emberekkel nem tudnak mit kezdeni. Csak toporzékolni.

 







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések