2024, március29, péntek
KezdőlapFesz leszNem kér a Hit Gyülekezete szektás iskolaátvételéből Fehérvár

Nem kér a Hit Gyülekezete szektás iskolaátvételéből Fehérvár

-

A koronavírusra való hivatkozással visszalépett a Hit Gyülekezete attól a szándékától, hogy átvegye a székesfehérvári ligetsori Vörösmarty Mihály Általános Iskolát. A valódi ok, hogy elsöprő szülői tiltakozás miatt mondott le erről a szándékáról Németh Sándor vezető lelkész szektája, vallási magánvállalkozása. A hírről nem hivatalos csatornákon értesültek a szülők, de azonnal tiltakozó leveleket írtak Fehérvár fideszes polgármesterének, aki lehetővé tette, hogy szavazzanak. A szavazás előtt a szülők már megfogalmazták azt a vágyukat, hogy nem szeretnék a gyerekeiket egy szélsőséges szekta agymosásának alávetni. Az iskola igazgatója a Facebookon ismertette a szavazás megdöbbentő eredményét: a szülők 99 százaléka az ellen szavazott, hogy a szekta átvegye az iskolát.

Mi inkább azon vagyunk meglepődve, hogy ki lehetett az 1 százalék, és csak arra tudunk gondolni, hogy ezek a városi Hit Gyülekezete iskolához kötődő tagjai lehettek. A szavazás elsöprő eredménye ráadásul úgy született, hogy a szülők csak a „Vidám Vasárnap” című műsort látják az ATV-n, és nem ismerik a gyülekezet Bornemisza Péter általános iskoláját, amelyben az ötvenes éveket idéző légkör uralkodik, komplett besúgórendszer működik a diákok között és a tanári karban is. Vadásszák, ki milyen bűnöket követett el, ki, hol és mikor ment el olyan koncertre, amely démonokat áraszt. Ezek nem sátánista koncertek, hanem még komolyzenei hangversenyek is lehetnek, ha olyan szerzők műveit játsszák, akiket Németh Sándor démonikusnak ítél, például Bach, Mozart, stb..

A Hit Gyülekezetéről, az őszinteségről és az igazmondásról mindent elmond, hogy a szavazás után nem a szülői elutasításra, hanem a koronavírusra hivatkozva álltak el a lesipuskás szándéktól, hogy a szekta átvegye az iskolát, a gyülekezethez nem tartozó szülők gyerekeinek oktatását és nevelését. Maga a szándék is hamis és csalárd, miután a Hit Gyülekezete korábban hevesen tiltakozott a katolikus egyház ellen, hogy az oktatást trójai falónak használja, és állami támogatással, az iskolában kiszolgáltatott gyerekek és szülők felhasználásával akarnak terjeszkedni, és ehhez még nyerészkednek is az állami pénzt felhasználva. Azóta a Hit Gyülekezete megváltozott, belépett az iskolabizniszbe, liberális párt helyett illiberális pártot támogat, a katolikus egyház útjára lépett, és ugyanazt próbálja csinálni, ami ellen egykor tiltakozott.

Tisztességtelen volt az is, ahogy megpróbálták a fideszes városvezetéssel egy paktum formájában puccsszerűen átvenni az iskolát, a szülők megkérdezése nélkül. Németh Sándor szektája fű alatt próbálta lenyúlni a város egyik legjobb iskoláját, és ahogy a szülők nagyon helyesen látták, a szektás agymosás alá rendelni nem hívő, nem a gyülekezethez tartozó szülők gyerekeit. Németh Sándor elveszítette régen a realitásérzékét, és nagyot téved, amikor azt képzeli, hogy a politikai szolgálataiért kapott bevett egyházi státusszal, a Fidesznek gyűjtött kopogtatócédulákért cserébe kapott kedvezményekkel, és a szektás ATV-ben sugárzott „Vidám” Vasárnap című műsorával (ahol egy ember fenyegetőzik mindenfélével evangélium hirdetése címén), az országban a megítélésük javult. Ennek ellenkezője igaz.

Ezt tükrözi a Székesfehérváron megtartott szavazás, amely a Hit Gyülekezete elutasítottságára vonatkozóan egy reprezentatív mintának is tekinthető az országban.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések