2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországNem sikerült Sorost kitiltatni Brüsszelből

Nem sikerült Sorost kitiltatni Brüsszelből

-

Habár a korlátolt és korlátozott hatásfokú Orbán-propaganda mindent megtett, hogy Soros Györgyöt ne fogadják megfelelő szinten Brüsszelben, Soros Györgyöt mégis Jean-Claude Juncker fogadta, aki a napokban nem volt hajlandó találkozni Orbánnal. Soros György sokkal nagyobb tekintélynek és nemzetközi elismerésnek örvend a tevékenysége folytán, mint a nadrágszárát harapdáló Orbán, aki most már egyértelműen a világ közmegvetésének tárgya.

Az Európai Parlament ülése ezt pontosan tükrözte, Orbán kizárólag annak a szélsőjobboldali csürhének a támogatását élvezte, akiket be sem lenne szabad engedni az épületbe. Ami az egész Orbán-ügy legvisszataszítóbb mozzanata, hogy amivel ő Soros Györgyöt hazug módon vádolja, azokat a civilnek álcázott határon túli szervezetek támogatásával, most a CÖF nevű álcivil szervezet Brüsszelbe reptetésével ő maga követi el. Sorosra ebből semmi nem igaz.

Orbánból fröcsög a gyűlölet, amely csak igazolja azt a bölcsességet, hogy aki megrontja a szájával a felebarátját, meggyűlöli azt. Orbán legszívesebben kitiltatná Soros Györgyöt az EU intézményeiből, egész Brüsszelből, legszívesebben a világból is. Így jár, aki bedől saját propagandájának. Orbán hiába lopja szét a magyar közvagyont, ha naponta rabol Mészáros nevén százmilliókat, akkor sem lesz annyi pénze, mint Sorosnak, nem is veheti nyilvánosan elő a rablott vagyonát. Felettébb furcsa, hogy Orbán Soros pénzének eredetét kriminalizálja.

Ha Orbánnak száz élete lenne, és mostantól csak önzetlenül támogatna nagy művészeket, tudósokat, szellemi műhelyeket, könyvkiadást, kisebbségeket, jogvédőket, akkor sem tudná megközelíteni azt a mérhetetlen értéket, amit Soros György létrehozott és támogatott élete során a világon. Soha olyan elismerés őt nem fogja érni sem ezen, sem a túlvilágon, még ha belepukkad, akkor sem. Ő már régen nem lesz, csak köpnek egyet, amikor a nevét hallják, amikor Soros György neve még mindig ragyogni fog.

Egy ilyen sötét, akarnok despotának ezt nehéz megérteni és lenyelni. Ezen nem segít a CÖF. Orbán egyre mélyebbre küzdi le magát. Szégyene minden magyarnak a világon. Ma már az a szégyen és méltatlan, hogy Magyarország miniszterelnökét bárki fogadja.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések