2024, március29, péntek
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor besúgta lelkésztársait egy III/III-as ügynöknek

Németh Sándor besúgta lelkésztársait egy III/III-as ügynöknek

-

Bartus László „Fesz lesz – Kézikönyv kezdő szabadulóknak” című könyvét bemutató sorozatunkban Németh Sándor állambiztonsághoz fűződő viszonyáról idézünk a könyv egyik fejezetéből. Németh Sándor a szerzőt alaptalanul vádolta meg, hogy III/III-as ügynök volt. Ezzel kapcsolatban pert veszített, mert semmiféle bizonyítéka nem volt. A bíróság előtt kijelentette: nincs bizonyítéka, Bartus László ügynökmúltja csupán az ő feltételezése. Ennek ellenére az ügynöközést nem hagyta abba. Még egy névtelenül rágalmazó szennyes, hamis ügynökéletrajzot is kiadott keresztény lelkész létére. Miközben ő maga szorosabb kapcsolatba került a III/III-as Csoportfőnökséggel, mint a szerző valaha, miután Bartus Lászlónak soha nem volt semmiféle kontaktusa az állambiztonsággal.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) található M-41918/11 számú ügynöki jelentés szerint 1985. március 5-én Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője felkereste hivatalában Szakács József adventista lelkészt, a Szabadegyházak Tanácsa (SZET) elnökét, aki „Szaniszló Pál” fedőnéven a III/III-as Csoportfőnökség ügynöke volt. „Szaniszló Pál” 1956 és 1985 között állt a politikai rendőrség kötelékében. Köbel Szilvia „Adventisták és állambiztonság” című kiváló tanulmányában így fogalmazott: „Szakács József a politikai rendőrség és az ÁEH utasításai alapján végezte tevékenységét, és hajtotta végre a pártállam akaratát.” Azt a nyolcvanas években mindenki tudta, hogy a SZET elnöke nem lehet más, csak aki a BM III/III-as ügynöke. Amikor Németh Sándor felkereste Szakács Józsefet, ő is pontosan tudhatta, hogy egy III/III-as ügynökkel találkozik. Amit elmond, arról Szakács jelentést ír a diktatúra titkosrendőrségének.

Szakács József, alias „Szaniszló Pál” ügynök meg is írta a látogatásról készült jelentését, amelyből kiderül, hogy Németh Sándor milyen információkat osztott meg a III/III-as ügynökkel, és rajta keresztül a pártállam titkosszolgálatával. Mindez a fenti számú jelentésben olvasható. Eszerint Németh Sándor elmondta, hogy függetleníteni akarják magukat Ungvári Sándoréktól. Erről annyit kell tudni, hogy Ungvári Sándor segítséget nyújtott Németh Sándor csoportjának, mint az „Isten Gyülekezete Misszió” elnöke, hogy a Hit Gyülekezete elismert egyház lehessen a misszió fedőneve alatt. Mivel Németh Sándor a missziótól független ténykedést folytatott, és a legkisebb mértékben sem vette figyelembe Ungvári Sándor véleményét, Ungvári elhatárolódott tőle. De ez mellékszál.

A lényeg, hogy Németh Sándor azért kereste meg a SZET elnökét, a BM III/III-as ügynökét, hogy támogassa az állami elismerésüket. Ez gyakorlatilag arra irányuló kérelem volt, hogy a Hit Gyülekezete a BM felügyelete alatt működhessen, mert az elismerés ezt jelentette. A jelentés Németh Sándor szándékát a következőképpen foglalta össze: „A maguk részéről megengedhetetlennek tartják, hogy olyan utat válasszanak, mint Bereczki Sándor, aki a pünkösdiek neve alatt végzi teljesen önálló tevékenységét.” Németh Sándor korábban Bereczki Sándor csoportjából vált ki, miután nem vehette át a gyülekezetük egy részének vezetését, és ezért alakította meg a Hit Gyülekezetét. Ez az információ azonban azt tartalmazta, hogy Bereczkiék törvénytelenséget követnek el és jogtalanul lettek elismert egyház a pünkösdiek égisze alatt. Németh Sándor ezzel feljelentette egykori lelkipásztorát.

Németh Sándor ezt az alkalmat kihasználta arra, hogy Bereczki Sándornak ártson, és bemószerolja őt a III/III-as ügynöknek. Annak ellenére, hogy az Ungvári-féle misszióval ő ugyanerre tett kísérletet. Az nem sikerült, mert Ungvári is elhatárolódott tőle, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) pedig megtagadta a bejegyeztetést, mert Németh Sándor már akkor is lelki kényszert, pszichikai kontrollt alkalmazott, elszakította a tagokat a szüleiktől, az iskolától, a munkájuktól. Ez megfelelt a valóságnak. Semmi szükség nem lett volna arra, hogy Németh szóba hozza Bereczkit, de az ellenséges elválás után úgy állt bosszút Bereczki Sándoron, hogy feljelentette őt a BM III/III-as ügynökénél. Beárulta, hogy a pünkösdi egyház csak fedőszervezet, Bereczki attól függetlenül működik. Ez a besúgása azt célozta, hogy Bereczki Sándor az állami védelmet veszítse el, és éppen olyan törvényen kívülivé váljék, mint Németh Sándor és a szektája.

Németh Sándor tudta, hogy kivel beszél. Tudta, hogy Szakács a BM ügynöke, különben nem lehetne a SZET elnöke. Tudta, hogy a találkozóról jelentés készül, és az a BM és az ÁEH vezetőinek asztalára kerül. Bizalmas információt szolgáltatott, besúgóként tájékoztatta a III/III-as ügynököt, hogy azzal ártson egy keresztény testvérének, egy másik keresztény gyülekezet vezetőjének. Ehhez felhasználta azt a III/III-as szolgálatot, amelynek mindig az áldozataként tünteti fel magát. Németh Sándor nem volt ügynök, róla az „Elizeus” fedőnevű megfigyelő kartonban gyűjtött információkat a III/III-as Csoportfőnökség, de informátora és besúgója volt ezen a találkozón a III/III-as titkosrendőrség ügynökének. A III/III-as ügynököt akarta felhasználni, hogy leszámoljon egy riválisával.

A jegyzőkönyv szerint Németh Sándor felkínálkozott a BM által irányított Szabadegyházak Tanácsának. „Szaniszló Pál” ügynök megfogalmazása szerint „a Szabadegyházak Tanácsával szeretnék felvenni a kapcsolatot, de csak a közösségük egy része, míg a másik része mindenféle legális kezdeményezést ellenez”. Jegyezzük meg, hogy a bibliai elvszerű állásponton azok voltak, akik elutasították a kommunista állam felügyeletét és kontrollját, és nem akartak a rendszer kollaboránsai lenni. Németh Sándor a kollaborációt támogató részhez tartozott, mert személyesen ment el az ügynökhöz, hogy az erre vonatkozó igényüket bejelentse. Még szerencse, hogy nem adott át egy listát a III/III-as ügynöknek azokról, akik ezt ellenezték.

A találkozónak volt még egy érdekes mozzanata. A „Szaniszló Pál” fedőnevű ügynök azt mondta Németh Sándornak, hogy a csatlakozásuk és az állami elismerésük érdekében „mindennemű politikai tevékenységtől, sőt ezeknek a látszatától is tartsák távol magukat”. A III/III-as ügynök SZET-elnök jelentése szerint Németh Sándor erre úgy reagált, hogy „Iványi Gábor személyében testesítette meg a gondolatot, jelezve, hogy ő és más személyek befolyásolni kívánják a csoportjukat”. Ez azt jelenti, hogy Németh Sándor minden kényszer vagy felszólítás nélkül a BM III/III-as ügynökének megnevezte Iványi Gábort, mint aki politikailag rossz irányba befolyásolni akarja őket.

Ez úgy hangzott, hogy Németh Sándor nem akar a kommunista pártállam ellenfele lenni, nem akar politizálni, de Iványi Gábor rossz irányba akarja befolyáslni. Ezt jelenti, amit mondott. Ezzel Németh Sándor nemcsak Bereczki Sándort, hanem egy másik lelkésztársát is besúgta a BM-nek, miután tudta, hogy ezt az információt egy III/III-as ügynöknek adja, aki ezt jelenti a feletteseinek. magát jó színben tüntette fel, mint aki Iványi Gábor ármányának áldozata. Mindez annak fényében érdekes, hogy Iványi Gábor segítette a Hit Gyülekezete küzdelmét és eljuttatta külföldre a vallásszabadság sérelme miatt írt leveleiket.

Németh Sándor erről így írt az Új Exodus 1993/1. számában: „Iványi Gábornak döntő érdeme volt abban, hogy a pártállam alatt a Hit Gyülekezete nem vált az Állami Egyházügyi Hivatal, illetve a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa ördögi manipulációinak és megfélemlítő akcióinak áldozatává. A minket ért atrocitásokról és jogsértésekről szóló tudósítások elsősorban az ő közvetítésével kerültek az emberi jogok megsértését vizsgáló nemzetközi fórumok elé.” Miközben Iványi Gábornak döntő érdemei voltak ebben, Németh Sándor titokban a háta mögött, a SZET-elnökének, egy III/III-as ügynöknek Iványi Gábort felnyomta, bemószerolta, mint aki megpróbálja őket politikailag befolyásolni, a rendszer ellen hangolni.

Németh Sándor két kapura játszott: amikor a pártállam megsértette, akkor tombolt és szaladt Iványi Gáborhoz, aki segített neki. De közben bejárt a SZET elnökéhez is, ahol besúgta Iványi Gábort. Ez legalább olyan ördögi manipuláció, mint amit a pártállam folytatott. A szóban forgó jelentés elején az áll, hogy Németh Sándor „egy korábbi találkozás után kereste meg újra” a III/III-as SZET-elnököt és kezdeményezte vele a beszélgetést. Németh Sándor ezek szerint nem is egyszer ment be a III/III-as ügynökhöz, hanem bejárt hozzá. Amit a jelentés szerint tett, az besúgás.

E találkozó alkalmával kimondatlanul is együttműködött a III/III-as Csoportfőnökséggel, annak ügynökével, akiről mindenki tudta a kisegyházi világban, hogy a kommunista titkosszolgálat ügynöke. Annak érdekében, hogy elnyerje a pártállam szimpátiáját és kijárja magának az elismert egyházi státuszt. Ezért a lelkésztársait besúgta egy III/III-as ügynöknek. Bereczki Sándort és Iványi Gábort gyakorlatilag feljelentette a BM-nél az ügynökön keresztül. Úgy viselkedett, mint egy spion.

A fentiek sajátos megvilágításba helyezik Németh Sándornak az állambiztonsággal szemben folytatott „ádáz küzdelmét”, és erősen megkérdőjelezik rögeszmés ügynöközésének hitelességét is. Olyan ember, aki egy köztudottan III/III-as ügynöknek besúgta a lelkésztársait, hogy ártson nekik, illetve magának előnyöket szerezzen, az ne ügynöközzön senkit. Különösen olyanokat nem, akik soha nem súgtak be senkit, és nem smúzoltak a pártállami BM-nek. Miközben ő maga durva támadásokat intézett azok ellen, akik egyházi emberként bármilyen szinten együttműködtek az állambiztonsággal.

Nem árt tudni, s mi eltesszük magunknak: a nagy ügynököző, rágalmazó Németh Sándor besúgóként viselkedett titokban, mindenki háta mögött, és feljelentgette lelkésztársait a III/III-as ügynök SZET-elnöknek. A Fesz lesz című könyv a járvány miatt először e-könyv formájában jelent meg, és ezen a linken vásárolható meg. A könyv videoelőzetese itt látható. A könyv internetes oldala, amely részleteket is tartalmaz a könyvből, ezen a címen érhető el. A könyvnek a szerző amerikai cége, az Olivia Media and Publishing Corporation a kiadója.

Itt láthatók a bizonyítékok, a részletek az ügynöki jelentésből:

 







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések